Vissza a tartalomjegyzékhez

Morvay Péter
A világ, ahogy a CNN látja

„Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy az elmúlt harminc évben a zsidó, a muzulmán és a keresztény valláson belül olyan folyamatok játszódtak le, amelyek ezeket a hiteket befolyásos politikai erővé formálták. Ezt el kell magyaráznunk az embereknek” - indokolta a CNN vezető tudósítója, Christiane Amanpour, hogy miért vágott bele az Isten harcosai című monstre hatórás dokumentumfilm-sorozat elkészítésébe. A CNN-en a héten bemutatott háromrészes film műsoridő szempontjából egyenlően kezeli a zsidó telepeseket, a radikális dzsihádista harcosokat és az Amerikában tevékenykedő evangéliumi keresztény prédikátorokat, mint akik a 21. században „Isten harcosai” a szekuláris világgal szemben vívott harcban.


A hírtelevízió központja Atlantában

Egy éven keresztül négy kontinens nyolc országában forgatták az utóbbi évek egyik legnagyobb költségvetésű dokumentumfilmjét, amely több mint száz fős impozáns szereplőgárdát vonultat fel Jimmy Cartertől az elnöksége alatt a teheráni nagykövetséget megszálló iráni diákok vezetőjéig. Christiane Amanpour, akit a világ legjobban fizetett műsorvezetőjének tartanak, filmjében arra hívja fel a figyelmet, hogy világszerte egyre élesebb kulturális háború zajlik, amelyben a modern világ áll szemben olyanokkal, akik „Istent és a vallást ismét a mindennapi élet részévé kívánják tenni, amelynek befolyása van a hatalomra is”. Amanpour ismert ars poeticájához híven, miszerint „az újságírói objektivitás nem feltétlenül azt jelenti, hogy mindenkit egyformán kell kezelni, csak azt, hogy egyenlő megszólalási lehetőséget kell adni nekik” három, egyenként két-két órás epizódot készített „Isten zsidó harcosai”, „Isten muzulmán harcosai” és „Isten keresztény harcosai” címmel. A felosztás egyértelműen jelezte a szerkesztési alapelvet: a liberális, szekularizált világot ma ebből a három irányból éri - egyenlő mértékű - kihívás. Mivel a felmérések szerint az 1990 óta terrortámadások áldozatává vált legkevesebb 175 ezer ember 98 százalékát radikális muzulmánok ölték meg, nem volt egyszerű feladat a CNN által bemutatni kívánt egyenlő arányok megteremtése.
A zsidó „harcosok” - akiket a sorozat elsőként mutatott be - azok a vallásos cionisták, akik telepesként a gyakorlatban valósítják meg a Biblia felszólítását: „lakjatok azon a földön, amelyet atyáitoknak adtam”. Amanpour becsületére válik, hogy nem hallgatja el az ellenük elkövetett atrocitásokat (a palesztin terrortámadások 90 százalékának telepesek voltak a célpontjai), és bemutat egy hebroni tízgyermekes anyát, akinek férjét egy késsel felfegyverzett támadó ölte meg, miközben a családját védelmezte. Az állandó életveszély vállalása a vallási parancsolat megtartása érdekében azonban a CNN értelmezésében nem sokban különbözik az iszlám öngyilkos merénylők motívumaitól. Ráadásul a házaikhoz makacsul ragaszkodó telepesek akcióikkal „rendszeresen megtorpedózzák a békefolyamatot”, hasonlóan, mint ahogy tette azt a Jichák Rabint meggyilkoló Jigal Amir vagy a filmben személyesen is megszólaló Jehuda Ecion, a Zsidó Földalatti Ellenállás nevű csoport vezetője is. Ecion az után alapította szervezetét, hogy terroristák Hebronban hidegvérrel meggyilkoltak hat zsidó diákot. Bosszúból megpróbálták felrobbantani a nabluszi palesztin polgármestert. Bassam Sakaa, aki mindkét lábát elveszítette a támadásban, megbocsátó mosollyal idézte fel a nyolcvanas évek elején történteket. A zsidó összeesküvő csoportot végül az izraeli belbiztonsági szolgálat leplezte le. Mint kiderült, következő célpontjuk a jeruzsálemi Sziklamecset lett volna, amelynek Mohammed Husszein jeruzsálemi nagymufti szerint „elképzelhetetlen következményei” lettek volna. A tervet időben leleplezték, ám a palesztin intifáda boszszúhadjáratában az elmúlt tizennégy évben, az oslói békeszerződés aláírása óta 1386 zsidót öltek meg.
A sorozat első részének pozitív hősei az ultrabaloldali izraeli Békét Most mozgalom aktivistái, akik tavaly a Legfelsőbb Bírósághoz fordultak egy engedély nélkül - de a hatóságok hallgatólagos egyetértésével épült - ciszjordániai zsidó település felszámolását sürgetve. A bíróság helyt adott a feljelentésnek, és az Olmert-kormány egyik első intézkedéseként elrendelte a telep kiürítését. A kilenc házból álló kicsiny telep felszámolása televíziós kamerák előtt zajlott. A drámai képek, amelyeken állig felfegyverzett izraeli lovasrendőrök és rohamsisakos katonák hurcolnak el házaikból zsidó családokat, bejárták a világsajtót. Izraelben azóta is vizsgálat tárgya a katonaság fellépése a civilek ellen. Amanpour kommentárja az esethez a filmben csak annyi volt: „Kilenc ház egy kis darab földön…”
A zsidó-palesztin konfliktus kapcsán megszólal Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszter is, aki szerint eleve kudarcra van ítélve minden olyan próbálkozás, amely a vallás szerepének figyelmen kívül hagyásával akar megoldást találni a legfontosabb külpolitikai kérdésekre. „A vallás alapvetően fontos az eszmék és az ezekre épülő politikák kialakításában. Egy sor országban a mindennapi élet szerves részét képezi, és nyilvánvalóan nagy szerepet játszik ezen országok viselkedésében” - véli Albright, aki szerint mindennél inkább érvényes ez Jeruzsálem státusának esetében: „Aki ezt a kérdést megoldja, egy új Salamon lesz” - állítja. Albright úgy véli, megvalósíthatatlan Jeruzsálem bármifajta etnikai felosztása, mivel a három világvallás egyaránt igényt formálhat a szent helyekre: „Nagyon vonzó elképzelés, hogy a városról nyilvánítsák ki, hogy Istené, majd próbáljanak - talán egy nemzetközi csoport felállításával - valamilyen megoldást találni a gyakorlati ügyek kezelésére.”
Amanpour nagy teret szentel műsorában az Amerikában működő zsidó lobbicsoportok és a keresztény cionizmust képviselő evangéliumi gyülekezetek viszonylag újkeletű együttműködésének. Bemutat egy floridai ortodox zsidó szervezetet, amely támogatást gyűjt keresztény templomokban és gyülekezeti központokban a ciszjordániai „megszállt területeken” fekvő zsidó települések számára. Az egyhetes körút eredménye több mint 100 ezer dollár adomány. Ez az összeg azonban eltörpül az egyik legsikeresebb adománygyűjtő, Jehiel Eckstein rabbi teljesítménye mellett, aki csupán a tavalyi évben 39 millió dollárt gyűjtött keresztény közösségektől Izraelben folyó karitatív tevékenységekhez.


Az új sorozat reklámplakátja

A CNN idézi az izraeli külügyminisztérium felmérését, amely szerint világszerte legalább 85 millió evangéliumi keresztény hisz abban, hogy Isten akarata Izrael támogatása. Egy másik adat szerint az amerikai keresztények 59 százaléka szerint Izrael léte a bibliai próféciák beteljesedése. Ezek a tények a CNN nézőpontjából aggodalomra adnak okot, hiszen „Isten harcosai” ezen a ponton egyesíthetik gazdasági, politikai és morális erőiket.
A sorozat iszlám radikalizmussal foglalkozó része meglehetősen visszafogott. Nem a globális terrorizmus oldaláról közelít a témához, hanem a jelenség társadalmi vonatkozásait igyekszik bemutatni. Európából Hollandia példáját idézi, ahol a szinte példátlan nyitottság ellenére Theo van Gogh filmrendező brutális meggyilkolása óta egyre feszültebb a viszony a 16 milliós ország 1 millió feletti muszlim lakossága és a többség között. Még meglepőbb azonban az a tény, hogy ma az Egyesült Államokban élő muzulmánok 26 százaléka helyesli bizonyos esetekben az öngyilkos terrortámadásokat. Ez az arány a jövőben alighanem növekedni fog, hiszen az előző generációhoz képest kétszer annyi fiatal amerikai muzulmán állítja azt, hogy fontosabb számára a vallási identitása, mint az állampolgársága. Amanpour szerint a feladat most az, hogy az iszlám radikalizmusról ne csak az erőszakos oldalt mutassa meg a média, hanem azt is, hogyan működtetnek iskolákat, kórházakat és gyerekotthonokat: „Tudomásul kell vennünk, hogy az iszlám világban az első időkben iszlámista demokrácia tud majd kialakulni.”
A sorozat záró része az evangéliumi keresztény „harcosokkal” foglalkozik. Ez a világ Amanpour bevallása szerint meglehetősen ismeretlen volt a számára („sohasem foglalkoztam behatóan azzal, hogyan működnek a keresztény konzervatívok az Egyesült Államokban”), de arra figyelmezteti a hozzá hasonlóan tájékozatlan közönséget, hogy ne dőljenek be a közkeletű klisének, amely „valamilyen egzotikus állatfajnak” gondolja az evangéliumi keresztényeket, amikor valójában „a lakosság nagy részét teszik ki, és a befolyásuk is jelentős. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy valamilyen flúgos csoportocskát lássunk bennük”.
A kép, amelyet a vallási gyorstalpalót elvégzett Christiane Amanpour erről a világról felvázol, meglehetősen egysíkú: az amerikai evangéliumi keresztényeket az abortusz és a homoszexualitás elleni harc érdekli, és az ezen alapuló politikai kampányok, amelyek persze a republikánusok táborába hajtják őket. Úgy adódott, hogy egy héttel halála előtt Amanpour készítette az utolsó interjút a konzervatív jobboldal egyik legismertebb vallási vezetőjével, az Erkölcsi Többség mozgalmat megalapító Jerry Falwell tiszteletessel, aki nem titkolta, hogy ma is kitart nagy vihart kavart kijelentése mellett, miszerint a szeptember 11-ei terrortámadások egyik oka az volt, hogy Isten az abortusz és más erkölcsi bűnök miatt visszavonta védelmét Amerikáról. Természetesen ezzel a mondatával Falwell biztos helyet szerzett magának a szélsőségesek között a CNN tablóján. Ide kerül a sikeres keresztény médiabirodalmat felépítő Pat Robertson és a keresztény cionizmus egyik élharcosának tartott san antonio-i pásztor, John Hagee is. A fiatalabb generációból Amanpour a Teen Mania nevű ifjúsági mozgalmat létrehozó Ron Luce prédikátort választotta ki. Luce több tízezres létszámú ifjúsági rendezvényein a szex-drog-erőszak-pornó alapján álló popkulturát (az „erkölcsi terrorizmust”) ostorozza, sürgetve hallgatóságát, hogy bátran álljanak ki a bibliai erkölcsi értékek mellett. A CNN műsorvezetője elismeri, hogy a szerinte „szélsőséges nyelvezet vonzó azon szülők számára is, akiket aggaszt, hogy gyermekük többet tud Paris Hiltonról, mint a Bibliáról”. Természetesen ebben a részben is vannak pozitív példaképek, olyan lelkészek, akik a „megosztó politikai témák helyett” a környezetvédelmi és humanitárius problémákon igyekeznek segíteni üzenetükkel.