Vissza a tartalomjegyzékhez

Makki Marie-Rose
Képernyő-nemzedék
Amíg le nem ájulsz a székről

Különösen a tizenévesek körében elterjedt szokás egy vagy több internetes közösségi portálra bejelentkezni, akár több száz cyberbaráttal napi kapcsolatot tartani, saját fotót, adatot felnyomni egy-egy weboldalra, és várni az újabb és újabb ismerősöket. Aztán úgy huszonöt éves kor felett az ember elkezd az éterből leszállni a földre, megszállottból felhasználóvá vedlik át, hiszen lefoglalja a munka, a család és más földi szükségletek.

Ha az ember bemegy egy számítástechnikai eszközöket árusító üzletbe, az orra előtt álló tizenhárom éves fiúk beszélgetéséből egy szót sem ért. Aztán felül a délutáni vonatra, és a vidéki középiskolások másról sem beszélnek mellette, minthogy hol és mi tölthető le, ki kivel találkozott egy tegnapi fórumon, miközben mp3-as lejátszójukon különféle zenéket hallgattatnak egymással. Egy olyan generáció növekszik fel a szemünk előtt, amelyik az információs technológia robbanásszerű fejlődésének köszönhetően fényévekkel távolabbi világban formálódik felnőtté, mint elődei. Az ő közösségi életük elsődleges terepe a digitális kapcsolatháló lett.
„Bizonyos szempontból érthető kérdés egy mai gyerek esetében, hogy minek tologassa a szőnyegen a matchboxot, amikor a számítógépen versenyautóval száguldhat egy háromdimenziós térben, akcióhőssé válhat, bolygóról bolygóra is utazhat akár, s mindezt egyre valósághűbb környezetben teheti. Az ő korukban én még legóztam, de ez már a múlté” - mondja András, 21 éves egyetemista, aki átlagfelhasználónak tekinti magát. Legfeljebb a skype-ot használja praktikus célokra, a személyes ismerősökkel, rokonokkal való kapcsolattartás (telefon, chat) végett. A skype-hoz hasonló privát chatprogram például az MSN vagy a google talk, melyekben nincs akkora hangsúly a személyes adatok közzétételén.
Ezzel szemben az olyan internetes közösségi portálok, mint az iwiw, myvip, myspace, youtube, baratikor stb., amolyan fórum jellegűek. Többnyire meghívásos alapon lehet belépni, aztán lehet böngészni a felhasználók között, üzenetek küldhetők a rendszeren belül, bárkivel fölvehető a kapcsolat. A kapcsolatépítés a fő cél, a felek ritkán törekszenek személyes találkozásra. A felhasználók elkészíthetik saját oldalukat (profiljukat), fotókkal és bemutatkozással színezve, így nemcsak jelenlegi, hanem régi „valós” ismerősök, barátok is egymásra találnak a rendszer adatbázisában. „Általában a többség hajlandó minden adatot megadni magáról, akár kompromittáló fotókat is minden óvatosság nélkül mindmáig megosztanak. Ezek a személyes adatok valóságos kincsesbányát jelentenek, elsősorban marketingcélból” - állítja Székely Levente szociológus.
A tinik által előszeretettel látogatott portál a , a maga szintjén sajátos arculatával és nyelvezetével. Talán a legnagyobb probléma, hogy ezek nyitott portálok, azaz az adatok bárki számára hozzáférhetők.

„Most van az a rész, amikor még azt csinálhatunk, amit akarunk, amikor az történik, amit mi szeretnénk, semmi probléma. Nem szeretnék, nem akarok az érettségire gondolni, a továbbtanulásra, a munkára, a házasságra, a gyerekekre… Ez így túl bizarr és morbid. Semmi félelmes jövőkép! Most leállt az óra, most van időnk, nincs rohanás, nincs kötelesség, csak a Super Sweet Sixteen. Múlt - Jelen - Jövő. Csak a JELEN számít, mert most az lesz, mindörökké (és soha).” (16 éves lány bemutatkozása a hotdog.hu-ról.)
„A 14 éves öcsém napirendje iskolaidőben a következő: délelőtt iskola, aztán hazajön, ledobja a táskáját, és leül a gép elé. Ha foglalt a gép, akkor tévét néz, vagy fekszik az ágyán és alszik - meséli András. - Ha rajta múlik, éjszakáig ül a gép előtt egyfolytában. Az MSN-t egyből elindítja, az folyamatosan megy a háttérben, mialatt ő játszik, internetezik, zenét hallgat, vagy filmet néz. Vagy chatel (írásban társalog). Öcsémnek legalább 150 személyből álló baráti köre van, a túlnyomó többség virtuális ismerős - akikkel korábban megadták egymásnak az elérhetőségüket, például egy fórumon. Ha felmegy az MSN-re, akkor megjelenik ez a lista, megjelölve benne, aki éppen elérhető. Van, hogy tíz emberrel chatel párhuzamban, amit tíz kis ablak jelez a képernyőn. Ebben az az igazi poén, hogy fájlokat is tudnak áküldeni a másiknak, képet, programot, zenét, bármit, szóval cserélgetik a dolgaikat. Egyszerre több portálon is regisztrálva, több csatornán futhat a kommunikáció. Közel hoz a chat, de az ismeretség többnyire megmarad digitális szinten.”
„A folyamatot az öcsémnél az szakítja meg, ha jönnek a haverok, ilyenkor elmegy bandázni, de mikor hazajön, éjszakába nyúlóan játszik, filmeket néz, chatel - folytatja András. - Van, aki egész tévésorozatokat letölt, és azt nézi egyvégtében. Ez egy olyan kultúra, hogy az interneten begyűjtjük, lehetőleg illegálisan letöltjük mindazt, ami szórakoztat, zenét, filmet, aztán egymás között csereberéljük, így gyakorlatilag nem kell kimozdulni otthonról ahhoz, hogy szórakozzál. Éjszakáig működik, amíg le nem ájulsz a székről.” Itt minden egymásra épül. A letöltött film után a hozzá kapcsolódó játékot is végig lehet játszani. Egy idő után persze mindenki rájön, hogy az összes játék ugyanarra a sémára épül, csak a látvány, a technika egyre profibb, meg a játék egyre intelligensebb. A chatelő fiatalok keveset tévéznek, már csak azért is, mert ami érdekes belőle, azt letöltik a netről, és megnézik, amikor akarják. Persze mindenkinek szüksége van élő kontaktusra is, és ez a hétvégi diszkón vagy koncerten meg is valósul. Még azok is, akik sok értelmes dolgot csinálnak, dolgoznak, tanulnak, sportolnak, zenélnek, életvitelük vezérfonalaként kezelik a számítógépes létformát. Ma már a személyes barátságoknak is szerves része az MSN-en való kapcsolattartás, sőt a valós találkozások beszédtémáját is jórészt a digitális élmények teszik ki. Sajnálatos tény, hogy az elmúlt évtized drámaian gyors kultúraváltása miatt a szülők többsége nincs tisztában, mi mindenre használható a net, így nincs, aki a gyerekeket kellően felvilágosítaná a lehetséges veszélyekről.
Ha valakit még huszonéves korában is beszippant a netes közeg, András szerint annyira infantilizálódik, hogy a családalapítás például szóba sem jöhet. Azt egyelőre még a témával foglalkozó szakemberek sem tudják megmondani, hogy a legifjabb nemzedék - amely már a digitális kor értékvilágát és szocializációját hordozza - miként alakítja majd a későbbiekben az életét, és hogyan tekint az idősebb korosztályokra.