Vissza a tartalomjegyzékhez


PROGRAMOK

Extrém Napok az Árkádban, június 15-24.
Különleges vetélkedésre hív mindenkit a budapesti Árkád üzletház a június 15-24. között megrendezésre kerülő extrém napok alkalmából, mely során a vállalkozó kedvű látogatók nagy ügyességet, bátorságot és gyors helyzetfelismerő képességet igénylő versenyszámokban mérhetik össze tudásukat számos értékes díj reményében.

Zoo Táborok a Játékmestertől június 18.-augusztus 31-ig
Június 18-án indul a népszerű „ZOO TÁBOR“ első turnusa. A Fővárosi Állat- és Növénykert hivatalos tábora egyedülállónak számít a nyári táborok között, hiszen a tábor résztvevői testközelből ismerkedhetnek meg az állatkerti kulisszák mögött zajló élettel. A tábor programja minden reggel 8 órakor kezdődik, és délután 5-kor fejeződik be. Az egyes turnusok öt napból állnak, és hétfőtől péntekig tartanak. Turnusok egészen a nyár végéig indulnak, az utolsó éppen augusztus 31-én ér majd véget. A táborba 6-12 éves gyerekek jelentkezését várják a szervezők. Június 18. és 22. között angol nyelvű, június 25. és 29. között pedig német nyelvű csoport is indul! A csoportokat pedagógusok irányítják, a szervezők napi 3 étkezést biztosítanak az ifjú természetbarátok számára. A résztvevők 2 db táboros pólót, az élményeiket visszaidéző fényképes emlékalbumot és állatkerti bérletet kapnak ajándékba.

Nemzeti Parkok hétvégéje és hete, június 18-24.
A Magyar Turizmus Zrt. a 2007-es évre meghirdetett Zöldturizmus Éve kampányév következő kiemelt eseménye júniusban a Magyar Nemzeti Parkok Hete, amely június 15-én egy beharangozó akcióval, a Nemzeti Parkok Hétvégéjével indul. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériummal, a nemzeti park igazgatóságokkal és a szakmai szervezetekkel együttműködésben szervezett események célja, hogy a hazai lakosság útnak induljon és megismerje Magyarország természeti szépségeit. A Magyar Nemzeti Parkok Hete 2007. június 18. és 24. között várja a zöldutazókat ingyenes garantált programokkal, ingyenes és kedvezményes belépőkkel, szakvezetéses túrákkal, szállásdíjkedvezményekkel.

II. Alföldi Betyárételek Főzőfesztiválja június 22-24.
Június 22-24-én Kétpón betyárételek kerülnek terítékre, a főzőfesztivál a település ezredéves múltját, pusztai jellegét kívánja megőrizni, és hagyományait feleleveníteni. A pusztai életmód, a falusi, a gasztronómiai és a kulturális bemutatók a családok, baráti társaságok számára egyaránt kikapcsolódást nyújtanak.

Tarpai Lovasnap és Amatőr Fogathajtó Verseny, június 24.
Tarpai lovasok, lovasgazdák egyre bővülő köre június 24-én a délelőtt folyamán ünnepi felvonulást tart a település utcáin. A menethez csatlakoznak a meghívott fogathajtók, akadályugratók, csikósok és lovas íjászok is. Kora délután a festői környezetben lévő erdőszéli versenypályát először az amatőr fogathajtók veszik birtokba. A délután eseményeit akadályugratók, lovasíjászok és csikósok műsora színesíti

Múzeumok éjszakája
Országszerte késő éjszakáig ismét változatos programokkal várják a látogatókat a múzeumok. Helyszínek: Budapest, Pécs, Herend, Veszprém, Debrecen, Berettyóújfalu, Dunaújváros, Szeged (Algyő), Eger, Esztergom, Győr, Gödöllő, Székesfehérvár, Szeged, Nyíregyháza, Miskolc, Kecskemét - (2007. június 22. - 2007. június 23.) A városok és múzeumok teljes listáját a rendezvény hivatalos weboldalán olvashatják: www.muzeumokejszakaja.hu