Vissza a tartalomjegyzékhez

Csizmadia Ervin
Hiányzott a bátorság?
Kormányátalakítás és kormányzás

A kormányfő bátrabban nyúlhatott volna új arcokhoz, egy új politikusnemzedékhez. Csakhogy ez a mostani átalakítás nagyon keményen rávilágít arra, hogy egy ilyen nemzedék még csak nyomokban sem áll készen, vagy ha alacsonyabb szinteken jelen is van, miniszteri rangú megjelenése rövid távon nem várható.

Egy év telt el a második Gyurcsány-kormány beiktatása óta, és sokak számára meglepetés, ami történik a kormány körül. Az ellenzék káoszról beszél: nem pusztán a reformok bevezetése kapcsán észlel fejetlenséget szinte minden területen, hanem a kormányzati posztok cseréjében is. Ha politológiailag nézzük a dolgot, sem meglepődésre nincs okunk, sem pedig a „káoszelméletet” nem igazolhatjuk vissza.
Először is a magyar rendszerváltás utáni időszakban szinte valamennyi kormány változtatott irányán és személyi összetételén az egy év leteltével. Nem Gyurcsány Ferenc tehát az első miniszterelnök, aki így tesz. Gondoljunk csak arra, hogy ő maga éppen a Medgyessy-kormány egyéves működése után került Medgyessy kormányába. Miért a bűvös egy év?
Nem más, mint az, hogy amikor egy kormány megörököl elődjétől egy személyi állományt és egy programot, akkor az bizony még nem az új kormány szándékait tükrözi. Hiába lett Gyurcsány 2004 nyarán miniszterelnök, minisztereinek jó részét 2006 tavasza után is vinnie kellett magával, mint ahogy a 2004-ben meghirdetett új kormányprogram sem volt még Gyurcsány Ferenc „személyes” programja. Sokkal inkább volt egy öszvér program, amelyben óvatosan benne volt már Medgyessy politikájának bírálata, de még csak nagyon nyomokban volt benne egy merőben új politika meghirdetése.
S bármennyire is furcsának tűnik: Gyurcsány 2006-os választási programja sem volt az övé. Ha összehasonlítjuk az MSZP Erős köztársaság, sikeres Magyarország című 2006-os választási programját, valamint a választások megnyerése után nem sokkal elfogadott új kormányprogramot, akkor megérthetjük, hogy a kettő alig van köszönő viszonyban egymással.
De tovább is mehetünk. Még az érvényben lévő kormányprogram sem fedi teljesen a miniszterelnök személyes szándékát. Még kevésbé fedte az a személyi garnitúra, amely 2006 nyarán kormányzati pozícióba került, és amelynek az őszödi beszéd szólt. A beszéd elhangzásának egyéves évfordulója után érdemes észrevennünk, hogy természetesen az Őszödön elmondott beszéd az MSZP általános állapotáról és a tehetetlenségről szólt. Gyurcsány - a baloldalon megszokott virágnyelven - arról beszélt, hogy a pártot voltaképp alkalmatlannak tartja a változásra, ugyanakkor szolidáris is vele. A „hazudtunk…” kezdetű - hatalmas karriert befutó - idézet nem arról szólt, hogy saját maga hazudott, hanem arról, hogy noha ő pontosan tisztában van a belső viszonyokkal, (ha tetszik) a hazugságokkal, egyelőre nincs ereje változtatni ezeken.
2007 nyarán valamivel több már az ereje, és ezt az erőt - egy év eltelte után - a valóban hozzá hű személyek kormányzati pozícióba emelésével szeretné kimutatni. Ugyanakkor persze vannak Gyurcsány erejének korlátai is, amelyek azonban az MSZP belső állapotából, szerkezetéből fakadnak. Ez a párt nem Tony Blair pártja, ahol a Főnök - amíg persze ment a szekér - tetszés szerint emelte embereit meghatározó pozíciókba. Gyurcsány egy rendkívül nehézkes, a megújulásra szinte képtelen pártot örökölt, s hiába vezetője ma már ennek a pártnak is, a belső struktúra borzalmasan nehezen enged az innovációnak. Azaz: miközben az MSZP szeretne nyitni a fiatalabb korosztályok felé, a legkevésbé engedi egyelőre a fiatalabb politikusnemzedék felnövekedését. Megmerevedett a struktúra, az egzisztenciális pozícióféltés az egyik legnagyobb gátja annak, hogy Gyurcsány az általa helyesnek gondolt személyzeti politikát folytathassa.
Az egy évvel a kormányalakulás utáni személycserék ezért továbbra is kompromisszumosak, és a szolidaritás mozgatja őket továbbra is. Ahelyett, hogy a kormányfő bátrabban nyúlt volna új arcokhoz, egy új politikusnemzedékhez. Csakhogy ez a mostani átalakítás nagyon keményen rávilágít arra, hogy egy ilyen nemzedék még csak nyomokban sem áll készen, vagy ha alacsonyabb szinteken jelen is van, miniszteri rangú megjelenése rövid távon nem várható.
Holott a Fiatal Baloldal, az Amőba köre és más baloldali ifjúsági szerveződések régóta jelen vannak a politikában. De mintha a fiatal nemzedék tapasztalatait egyelőre az MSZP nem tudná vagy akarná megfelelően hasznosítani.
Az sem adhat okot a meglepetésre, hogy az átalakítás oka az, hogy a kormány első éve valójában még nem az új célok maradéktalan megvalósításával, hanem az öröklött zavarok kiküszöbölésével telik el. Az öröklött zavar ebben a konkrét esetben az MSZP tizenhét év alatt mit sem változó belső struktúrája, amely fölött a miniszterelnök egyensúlyozni kényszerül. Annál inkább meglepő azonban, hogy az átalakítás egy meghatározott személyi körön belül történik. Ily módon a miniszterelnök politikájának megvalósítása alapvető támaszok híján marad.
Ne felejtsük el egy pillanatra sem, miképpen kezdődött Gyurcsány Ferenc nagypolitikai karrierje a 90-es évek legvégén. A róla készített könyvben el is mondja, hogy ő valójában azért fordult a gazdaság felé, mert el akart szakadni az érdekcsoportoktól, azaz független személyiségként akart visszatérni a politikába. Ehhez képest úgy tűnik, mintha ezt a függetlenséget nem sikerülne fenntartania, a párt különféle erőcsoportjaival való kompromisszumok nagyon nagy energiáit kötnék le.
Gyurcsány Ferenc kormányzása szempontjából kulcskérdés, hogyan tudja fenntartani kormányzóképességét. Ez hovatovább az egyetlen olyan terület, amelyben a miniszterelnök markánsan jobb, mint jobboldali riválisa. A pártnépszerűségi listán az MSZP immáron alulról ostromolja a 20 százalékos határt, de a kormányzóképességben az emberek a Fideszt nem látják jobbnak a mostani kormányzó pártoknál. Ez az MSZP és a kormány szinte utolsó aranytartaléka. Ám azt is látni kell, hogy ezt a jobboldalon is pontosan tudják, s ezért is írt a Fidesz egy valóban komoly és az utóbbi tíz évben párját ritkító vitairatot Jövőnk címmel.
Ha tehát a kormányoldalon nem jelennek meg markánsan érdekes és színvonalas új politikai karakterek, az a jövőben rontani fogja a baloldali-liberális koalíció esélyeit. Ilyen összefüggésben a mostani kormányátalakítás, ha nem is meglepő, és nem is viseli magán a káosz jegyeit, de mindenképpen csalódásnak tekinthető.