Vissza a tartalomjegyzékhez

Bagyarik Cecília
Az állam szócsöve
A köztévé ellentmondásos ötven éve

Május elsejével lezárult a magyar történelem televíziózás szerinti időszámításának első ötven éve. Ha azt mondjuk, hogy a televízió annak a társadalomnak az elektronikus tükre, amelyben létrejött, akkor az első évtizedekben igen hamisra maszkírozott képet láthattunk a képernyőn magunkról. Mert ami volt - film, színház, muzsika, kabaré és még sok minden -, a hatalmat kiszolgálva és a hatalomnak kiszolgáltatva jött létre.
A legkevesebb szó arról esett, ami leginkább érdekelt volna mindenkit. Így az alkotás öröme mellett a televízió alkalmazottainak része lehetett a megalkuvás gyötrelmében is.
„Fel, elvtársak, az új munkára, az új harcra, új feladatokra, és győzni fog igaz ügyünk!” - szónokolt Kádár János 1957. május elsején, a forradalom után megrendezett első nagy és nyilvános népgyűlésen. Ekkorra a hatalom már érezte, hogy sikerült megtörnie a féléves ellenállást, általános fásultság és beletörődés lett úrrá a magyarokon. Ettől a naptól egy új korszak kezdődhetett el, feloldották az éjszakai kijárási tilalmat, és a karhatalmi járőrök is eltűntek az utcákról. Továbbá ezen a jeles napon kezdte meg a magyar televízió a rendszeres sugárzást, az ünnepség közvetítésével. Már egy ’53-as párthatározat lehetővé tette a televízió létrejöttét, de végül is a szovjet elvtársak győzték meg az imperializmus ezen termékétől a magyarokat oltalmazni kívánókat arról, hogy nem kell félni a hatásaitól. Sőt! Az egyik „őstévés” úgy emlékszik, hogy Kádár János igen lelkes volt az első stúdió felavatása alkalmával, bár elismerte, hogy neki nincs otthon készüléke. Voltak viszont tyúkjai, melyek napi szinten ajándékozták meg tojásokkal a népvezért.
Az első időszakban egyetlen autója volt a cégnek, a „főnöki kocsi”, így platós teherautót mindig szerezni kellett valahonnan, ha vidékre akartak eljutni mondjuk a híradósok. Igazi stúdiók sem voltak még, az irodákból közvetítették az élő adásokat.
A verset mondó Ascher Oszkárnak négykézlábra ereszkedve, a kamerák lábai között tekergőzve kellett elhagyni a teljesen eltorlaszolt bejáratú stúdiót ahhoz, hogy kezdődhessen az újabb produkció. A televízió első heti, május 6-12-ei műsora: kedd 19.00 Tavasz a kisvárosban, Szovjet film; csütörtök 19.00 Párizsi Jégrevű, Helyszíni közvetítés a Fővárosi Nagycirkuszból; péntek 1. Magyar híradó, 2. Magyar kisfilmsorozat.

Műsorok

Már az első időszakban nyilvánvaló volt, hogy két típusú műsorra mindenképpen szükség lesz: híradásokra és szórakoztató műsorokra. Babiczky László rendező - a 2006-ban megjelent Szabadság tér 17. című könyv szerzője - lapunknak elmondta, hogy a hitelesség miatt volt szükség arra, hogy bizonyított értékeket közvetítsen a televízió. Így a kezdetektől fogva színházi és operaelőadások is szerepeltek a palettán. De elég hamar elkezdték az önálló filmek és tévéjátékok készítését is. Már az első év nyarán vetélkedő is volt a televízió műsorán, az Operettszínházból közvetítették, és Csak könyvsorsjeggyel volt a címe. A tévések rengeteg pénzt kaptak hozzá, melyből hatalmas díszletet építettek fel, és a legkiválóbb énekeseket, színészeket hívták meg, többek között Feleki Kamillt, Lóránt Lenkét, Kabos Lászlót, Kiss Manyit. A fődíjat - egy televíziót - az akkor még főiskolás Antal Imre nyerte meg. De már az első évben láthatták a nézők az azóta is elhagyhatatlan szilveszteri kabarét. A Ki mit tud? 1962-ben jelentkezett először. Ebből a műsorból nőtt ki a szintén igen népszerű Táncdalfesztivál és a Ki miben tudós, de a Riporter kerestetik is. Hiszen a későbbi tévés, Horvát János a riporter kategóriában szerette volna megmutatni, hogy mit tud, de mivel ilyen lehetőség nem volt, hát csináltak egy új vetélkedőt.


A fotók a Millenáris Park TV-történeti kiállításán készültek

Az első sportközvetítést a Népstadionból - Délnyugat-Németország-Bu-dapest futballmérkőzés - már május 26-án végigizgulhatták a nézők. A következő év februárjában pedig útjára indulhatott a Telesport. Először még vita volt arról, hogy a mozihíradó mellett szükség van-e önálló tévéhíradóra, így a stáb mindenféle bravúrt megcsinált, hogy bizonyítsa létjogosultságát. Például amikor felhelyezték a vörös csillagot a Parlament kupolájának a csúcsára, ők is felmásztak a szédítő magasságba, nyomukban a későbbi Oscar-díjas rendezővel, Szabó Istvánnal. De arra is képesek voltak a szép képek kedvéért, hogy a miskolc-tapolcai tavasbarlangban derékig vízben állva forgassanak erősáramú kábellel a kezükben. Állítólag akkoriban maguk a híradósok a televíziós ranglétra alján álltak, míg legfelül a „drámaosztály” dolgozói helyezkedtek el. A Kékfény című bűnügyi műsort 1965-ben láthatta először a közönség, a Jogi eseteket pedig ’71-től. Mindegyik hallatlan népszerűséget ért el, előbbi olykor 80 százalék feletti nézettséget is produkált.
A magazinműsorok jellemző indulási ideje 1981: Ablak, Autó-motorsport, Cimbora, Pulzus, Parabola, Panoráma, Sakk-matt, Természetbarát, Tízen Túliak Társasága, Hatvanhat.
A nemzetközi viszonylatban már rendkívül népszerű műfajjal, a talkshow-val 1985-ben Vitray Tamás igyekezett megismertetni az országot. A nem éppen szerencsésen magyarított Tóksó név az indulatos tiltakozások hatására alakult át Teleferére. Az 1986-ban levetített Isaura-sorozat váratlan és példátlan sikere után többen valóban elgondolkodtak azon, hogy érdemes-e ezek után bármilyen saját produkciót műsorra tűzni. A Szomszédok című „teleregény” kéthetenként folytatódó sorozatára ennek ellenére 1987-ig kellett várni. A talán egyetlen igazi „Hungarikum”, a hétfői adásszünet Aczél György találmánya volt és csak 1989 januárjában szűnt meg.
A műsorkészítést állandóan nagy vitatkozások, ötletelések kísérték. Mindig keresték azt, hogy mit lehetne a képernyőre tenni. A ma ismert tévések közül állítólag Baló György volt kifejezetten nagy teoretikus. Jellemző, hogy a tévémaci születése a gyermeklélektan hazai legjelesebb képviselőinek köszönhető, akiket arra kértek fel: vitassák meg, mit kellene lefekvés előtt látniuk a gyermekeknek. Az általunk megkérdezett tévések egybehangzóan állítják, hogy mindenre volt pénz, amire csak akarták. Anyagilag sem jelenthetett akadályt, hogy a Zsurzs Éva rendezte Fekete várost százegy forgatási nap alatt vették fel. A fénykorszakban évi nyolcvan tévéjáték is elkészülhetett. Aztán időnként téliszalámi-osztást tartottak. A pénzmozgások sokak számára tették lehetővé, hogy a tévé berkein belül szedjék meg magukat. Mondjuk úgy, hogy valaki összeszedte az ismeretségi körében található gépkocsikat, beállította őket háttérként egy felvételhez, majd a pénztárhoz járult a tetemes díszletpénzért. De igen jutányos áron lehetett hozzájutni az újonnan vásárolt, díszletként azonban csak rövid ideig használt bútorokhoz is. A pazarlásra jellemző, hogy egy-egy rövidebb riporthoz is hatalmas stáb vonult ki.

A fénykorban összesen ötezer belső és ötezer külső munkatársa volt a cégnek: ennyi ember kellett ahhoz, hogy egyetlen csatornát ellássanak műsorokkal. Így természetesen színvonalas műsorokat is lehetett készíteni, a legjobb rendezőkkel, írókkal, színészekkel dolgoztak együtt. Mivel konkurencia nem volt, aki a képernyő közelébe akart kerülni, kénytelen volt elfogadni a játékszabályokat.
Nem kell szomorkodnia annak, aki - mondjuk életkorából fakadóan - úgy gondolja, hogy lemaradt valami jóról az elmúlt évtizedekben. Új, életképes ötletek híján sorra szivárognak vissza a képernyőre a már megszüntetett műsorok: a Delta, a Kékfény, az Ablak, az Önök kérték, és még hosszan sorolhatnánk. Az ötvenéves évforduló is a nosztalgia jegyében telt, a nézők láthatták a Kapcsoltamot és a Van benne valamit is. Így a televízió munkatársai boldogan újságolhatták, hogy a szülinapon majdnem sikerült elérniük az RTL Klub nézettségét. És ha ez lesz a követendő műsorterv, akkor nincs miért aggódni, mert a televízió archívumában több mint 160 ezer óra műsor található.

Cenzúra

Polgár András dramaturg szerint - aki 1960 és 1997 között volt az MTV munkatársa - nem is volt szükség cenzúrára, mert akik a falakon belülre kerültek, úgy dolgoztak, mintha sorvezetőt tettek volna eléjük, pontosan tudták, hogy mi és hogyan jelenhet meg. A vezetők természetesen mindig a hatalom elkötelezettjei lettek, például a legtovább az elnöki székben ülő Nagy Richard a Központi Bizottsági tagja volt. Sok vezető érkezett már a kezdet kezdetén az állambiztonság kötelékéből, különösen a 1962-63-as állo-mányritkítás után landoltak többen a Szabadság téren. Az ismert írók, költők közül idővel mindenki műsorra kerülhetett, de például Örkény-műveket mindig óvatosan lehetett csak felhasználni. Néha-néha előfordult, hogy valaki tiltólistára került. Csurka István műveit egy ideig a Fészek klubban tett megjegyzései miatt nem lehetett felhasználni. És természetesen voltak olyan szerzők, akiket a központ szeretett volna előtérbe tolni, még akkor is, ha eleinte nem találtak dramaturgot, aki a kiválasztott művet gondozásba vette volna. Ha valamelyik munkatárssal esetleg problémák adódtak, az elbocsátás helyett az „elfekvőbe” került, tehát nem, vagy nem a korábbi helyén dolgozhatott.
A hírműsorok szigorú pártirányítás alatt álltak, tartalmukat, stílusukat az úgynevezett APO (a párt agitációs és propaganda osztálya) határozta meg. Kommunista országokról csak pozitív tudósításokat lehetett leadni, az imperalistáktól főleg sztrájkok, tüntetések kapcsán hallhattunk. Bizonyos témák - például az ’56-os forradalom - tabunak számítottak. Csak a hetvenes évektől kerülhetett adásba egy-egy kritikus észrevétel a rossz minőségű gyártmányok vagy a hivatali huzavona jellemzőiről. Mivel a szórakoztató műsorok igen népszerűek voltak, ezért egészen a rendszerváltásig a hatalom fokozott ellenőrzése mellett készültek. Az első években a szilveszteri kabarékat például az MSZMP KB tagjai „fogadták el”. Népszerű politikai kabarékat írt például Komlós János is, aki korábban az ÁVH tisztje volt.

Rendszerváltozás után

Polgár András szerint a televízión belül nem lehetett észrevenni, hogy rendszerváltás történt. „Ami látszott, az az volt, hogy néhányan, akik korábban vörösök voltak, kezdtek eltávolodni a párttól (a cégnél dolgozók közül szinte mindenki rendelkezett pártkönyvvel)” - meséli az „őstévés”. Talán a rendelkezésre álló pénz megfogyatkozása ébresztette rá először a tévé munkatársait, hogy valami történt az utcán. Pedig az ellenzéki kerekasztal-tárgyalások egyik hangsúlyos fejezete volt a pártoktól független közszolgálati média megteremtése. A Duna Televízió 1992-ben, a két nagy országos kereskedelmi csatorna, a TV2 és az RTL Klub 1997 októberében indult el, eközben tucatjával kezdtek sugározni a kisebb kereskedelmi tévék. Ma a lakosság számához viszonyítva kiugróan magas a médiakínálat hazánkban: míg a 10 milliós lélekszámú Magyarországon jelenleg 60 magyar nyelvű, addig a 80 millió lakosú Németországban 100 német nyelvű adó szolgáltat műsort, de listavezetők vagyunk Európában az egy főre jutó tévézésre fordított idővel is. A Magyar Televíziótól kapott tájékoztatás szerint jelenleg „rendszeresen, átfogóan, elfogulatlanul, hitelesen és pontosan” tájékoztatnak a „közérdeklődésre számot tartó hazai és külföldi eseményekről, összefüggésekről, vitatott kérdésekről, az ezekről alkotott jellemző véleményekről, az eltérő vélekedéseket is beleértve”. És lám, a Szonda Ipsos által tavaly év végén készített kutatás szerint az emberek többsége az MTV-t tartja a leghitelesebb hírforrásnak. A belsősök szerint az is bizonyítja ranghelyüket, hogy a szeptemberi ostromlók pont az MTV elé vonultak petíciójuk beolvasásához. Tény azonban az is, hogy a köztévé székháza van legközelebb a Parlamenthez.