Vissza a tartalomjegyzékhez

Szarka Lajos
Márciusi sikertörténet
Amiről idén kevés szó esik

1848 március 15-e üzenete ritka, magyar sikertörténet: a polgári átalakulás reformprogramjának győzelmét, a politikai elit és a tömegek közös táborban való egyesítését jelképezi. A korszak neves és névtelen „hősei” vállalták az áldozatot, a nemesek az előjogaikról való lemondást, a „megajándékozottak” pedig később, a szabadságharc kitörésekor a haza védelmét. A márciusi napokban győzelemre vitt eszmék, a magyar nyelvű és kultúrájú, polgári berendezkedésű, független nemzetállam megteremtése több, mint fél évszázadnyi küzdelem után valósult meg.

A nemzetté válás első, kulturális szakasza a 19. század végén indult el egyes felvilágosult főurak, például gr. Festetics György és gr. Széchényi Ferenc munkásságának köszönhetően, akik elhívatásuknak tekintették, hogy kiváltságos helyzetüket a haza javának előmozdítására használják fel. Az általuk elindított erjedés teljesedett ki a reformkorban, megalakultak a nemzeti intézmények (Magyar Tudományos Akadémia, Nemzeti Színház stb.), s a társadalmi érintkezés hivatalos nyelvévé a „nép” által beszélt magyar vált (1844. évi II. tc.).
A kulturális szakaszt a politikai nemzetté válás időszaka követte, amelynek során a „nemesi nemzet” helyett az ország lakóit egy politikai testnek tekintve mindenkit részesíteni kívántak a polgári jogok birtoklásában, kiszélesítve a tulajdonnal rendelkezők körét (önkéntes, majd kötelező jobbágyfelszabadítás). Kölcsey 1833-ban két szóban határozta meg saját korának legyőzhetetlen szellemét, melyek a szabadság és a tulajdon. Elképzelése szerint csak a belőlük való részesedés képes valódi érdekközösségben egyesíteni a társadalom különböző csoportjait, melynek köszönhetően a népesség csupán 4,6 százalékát kitevő nemesség mellett a társadalom széles tömegei kerülnének be a nemzet, vagyis a jogokkal, tulajdonnal, közös terhekkel és felelősséggel rendelkezők soraiba.
A társadalmi reformok elfogadtatása lépésről lépésre történt, s egy-egy területen (közteherviselés, jobbágyi terhek megváltása stb.) csupán részeredmények születtek a gyakorta ülésező reformországgyűléseken. A haladás begyorsuló irama azonban kitermelte a megfelelő politikusokat, az 1830-as években még Széchenyi István volt a mértékadó, a 40-es években már Kossuth, a pesti forradalomban pedig a Petőfi, Vasvári, Jókai, Irinyi vezette radikális demokraták játszottak vezető szerepet. A 40-es évek második felében a politikai élet sokszínűvé váló palettáján a taktikát váltó, „fontolva haladó” konzervatívok mellett (1846. Konzervatív Párt) a liberális nemesség is pártba szerveződött (1847. Ellenzéki Párt) a parlamenten kívül pedig a Fiatal Magyarország (Petőfi és társai) forradalmi, és Táncsics Mihály „kommunisztikus” programja (váltság nélküli jobbágyfelszabadítás, vagyis a föld azé, aki megműveli) keltettek figyelmet.
A haladás csigatempóját felváltotta a gőzvasút (1846. Pest-Vác) gyorsasága, a bokros pipafüsttől szagló, homályosan látó nemesi önteltséget pedig az önkorlátozó józanság és tisztánlátás kellemes illata, amely a célt, a hozzá vezető utat és a módszert is helyesen határozta meg.
A márciusi napok sikere, lelkesültsége eggyé forrasztotta a különféle politikai „táborokat”, kibékítette a korábbi vitatársakat. Március 15-én reggel a Pilvax-kör ifjai elindították a forradalmat, kihasználva a József-napi vásárra gyülekező „forradalmi tömeg” jelenlétét. A pesti radikálisok által közzétett 12 pont lényegében megegyezett Kossuth március 3-ai liberális reformcsomagjával, melyet az alsó-, majd a bécsi forradalom hírére a felsőtábla is elfogadott.
A nagy nap (március 15-e) reggelén Pozsonyból gőzhajóval Bécsbe indultak az országgyűlés küldöttei, zsebükben a törvényjavaslatokkal, hogy megszerezzék hozzá az uralkodó jóváhagyását. A fedélzetről Kossuth és Széchenyi is bizakodóan fürkészte a hullámokat, feledve a korábbi ellenségeskedést. Széchenyi ugyan Naplójában hangot adott kételkedésének is, de március 17-ei levelében már lelkesedéssel írta: „Barátom, csudákat élünk! Nemzeti honunk hajszálon függött! Az első felvonás gyönyörűen sikerült! Én teli vagyok a legszebb reményekkel.”
Március 15-én a forradalom győzött Pesten, a küldöttek pedig eredménnyel jártak Bécsben, s az áprilisi törvények (1848. április 11.) megteremtették a független, polgári nemzetállam alkotmányos kereteit a Habsburg Birodalom határain belül. A polgári reform ügye győzött annak ellenére, hogy később a szabadságharc, s vele együtt a nemzeti önállóság elbukott. Március 15-én maradandó győzelmet aratott a jó ügy, a nemes, a nagyszerű, a lemondás méltósága és a kapás öröme, minden erény és bátorság, amelyet a 48-as nemzedék magáénak tudhatott.
Jöhetett bitófa és emigráció, kiegyezés és Trianon, a Horthy-rendszer antidemokratikus nacionalizmusa, fasiszta terror és kommunista diktatúra, rendszerváltás és az újabb Magyar Köztársaság viszontagságos tizenhét esztendeje, és jöhet még számos megpróbáltatás, március 15-e továbbra is a magyar nemzet legszebb, példaadó ünnepe marad. Azt mutatja, hogy egy nemzet csak összefogással lehet sikeres, melynek alapját a tehetősebbek, az elithez tartozók nagyobb áldozatvállalása, érzékenysége és segítőkészsége teremtheti meg, a gyengék, a hátrányos helyzetűek és az esélytelenek felemelése érdekében. Táncsics megszólításával élve erre lenne most szükség, nem gondolnák „Kendtek?”.

(A szerző történész.)