Milyennek látja Magyarországot? Mit szeret, és mit utál itt leginkább?
Kinek hisz, és honnan tájékozódik? Hogyan definiálná a siker fogalmát,
és mit gondol a sikerhez vezető útról? Melyek a legfontosabb
értékek az ön számára? Érdekli-e a politika, és milyen mértékben
veszi ki a részét a közügyekből? Mekkora áldozatra volna képes a hazáért?
Néhány kérdés, melyet korunk márciusi ifjainak tettünk fel.
Fotó: Somorjai László
Balla Gyula, 20 éves informatika szakos egyetemista:
„Magyarország egy nagyon szép ország,
ahol manapság igen nehéz megélni.
Középiskolás koromban úgy
gondoltam, ha befejezem tanulmányaimat,
elköltözöm egy nyugat-európai
állam tengerpartjára. Azóta benőtt a fejem lágya, ma már tudom értékelni
az itteni dolgokat is.
Az oktatás színvonala szerintem
nagyon jó, akárcsak a mezőgazdasági
termények minősége. Nem jó viszont
az emberek mentalitása, ami a politikában
is megjelenik. Az összefogás hiánya,
a nemtörődömség és az irigység
vezet a fejlődés megtorpanásához.
A célom elsősorban az anyagi függetlenség,
de nem a családra gondolok,
hanem az államra: nem szeretném
olyan kisnyugdíjasként végezni,
aki nem tudja kifizetni a vizitdíjat, ha
beteg.
Az életben a legfontosabb a szeretet,
a boldogság és a család. Ha valaki ezeket
eléri, akkor igazán sikeres. A boldogság
minden embernek mást jelent,
de annak, akinek a szakmai karrier is
hozzátartozik ehhez, szüksége van kapcsolatokra,
megfelelő szülői és pénzügyi
háttérre. A legfontosabbnak mégis
a szorgalmat tartom.”
Rigó Balázs, 20 éves történelem
szakos egyetemi hallgató:
A tatai születésű fiú örül annak, hogy
ide született, ám mint mondja, ez relatív:
jobb, mint Ugandában, de roszszabb,
mint az Egyesült Államokban.
„Mi kiaknázatlanul hagyjuk a lehetőségeinket,
de a legrosszabb, hogy kilencmillió
felé van szakítva az ország.
Mindenki önmagában élő világot él,
nincs közösségi lét, az emberek futnak
a pénz után. Ez a demográfiára is
erőteljesen hat, mivel nem jönnek
létre családok, a fiatalok hosszú távra
nem kötelezik el magukat senki felé.”
Balázs a jövőt illetően eléggé szkeptikus,
szerinte nem a legsikeresebb
korszak jön Magyarországon. A változás
valószínűleg negatív irányba fog
bekövetkezni a társadalmi feszültségek
és különbségek miatt, melyek valószínűleg
csak tovább fognak nőni.
A sikerhez egyrészt kapcsolatrendszer,
másrészt szerencse kell Balázs
szerint. A fiatalember elsődlegesen
újságokból tájékozódik, „a TV-re nem
nagyon lehet adni, mint objektív hírforrásra”.
A Fidesszel szimpatizál, és
azt látja, kortársait nem nagyon érdekli
a politika: száraznak és unalmasnak
tartják azt. Mint mondja, a
hazai politikai elit tagjai egymással
vannak elfoglalva, és elszakadtak a
hétköznapi emberek világától. Nem
tudják elfogadtatni a döntéseiket -
függetlenül attól, hogy ezek jó vagy
rossz döntések.
Tóth Milán, 22 éves szociálpedagógia
szakos egyetemi hallgató:
Elsősorban az internetről és alkalomadtán
az esti híradóból tájékozódik.
A legfontosabb dolgok az
életében „a gitárom, az állatok, a
barátaim és a zene”.
Örülök, hogy magyar vagyok, elvégre
sok mindenre büszkék lehetünk
világviszonylatban is - Irinyi, Rubik,
Csonka stb. -, a mai korról viszont
elég siralmas a véleményem. A magyarok
nagy része lop, csal, hazudik,
és majdnem ott tartunk, hogy kinéznek
maguk közül, ha te nem teszed
ezt a boldogulásodért.
A fizetések kritikán aluliak, ezért
muszáj az embereknek feketén is maszekolniuk.
Ez a munkavállalónak
sem jó, mivel átdolgozza a napot, és
semmi másra nem marad ideje és
ereje, és nem jó az államnak sem, mivel
a feketemunkából nem lesz adóbevétele.
Tisztában vagyok vele, hogy
ezen nem lehet egy csapásra változtatni,
de lassan lehetne tenni ellene.
Az, hogy miért nem tesz ellene senki,
számomra rejtély.
Eléggé borúsan látom a jövőt. Nem
„büdös” a munka számomra, de azt
tudom, hogy nem akarok végigdolgozni
50 évet napi 18 órában éhbérért.
El szeretném kerülni az ilyen
életet, ha ez célnak számít egyáltalán.
A szememben már az is sikeres, aki
azt teheti, amit szeretne, boldogan,
egy szerető családdal. A siker alapja
mindenképpen a pénz. Ha van tőkéd,
amiből elindulhatsz, már válogathatsz
a sikerhez vezető utakból. Persze
nem mondom, hogy nem kell
hozzá kitartás és tehetség.
Egyáltalán nem politizálok. Körülöttem
mindenkit foglalkoztat a politika,
és rendszerint idegesek miatta.
Szerintem feleslegesen. Azért, mert
az egekben van a vérnyomásom,
nem lesz jobb az országnak. Megfigyeltem
viszont, hogy az agresszív
emberek rendszerint a Fidesz köréből
kerülnek ki. Ők valahogy mindig
meg akarnak „téríteni” a pártjuk
számára.
Hogy kockáztatnám-e az életemet
a hazáért? Igen, az országért bármikor
kiállnék harcolni - persze nem
Irakban, meg a Don-kanyarban, hanem
Magyarországon.
László Katalin, 19 éves főiskolás,
reklám és marketing szakterületen:
Arra a kérdésre, hogy mit szeret Magyarországon,
első pillanatban nem
tud válaszolni, arra azonban, hogy
mit nem szeret, rögtön tudja a választ:
„Rossz érzést kelt bennem,
amikor azt látom, hogy a hátrányos
helyzetűek, az alsóbb rétegekből jövők
nehezen tudnak érvényesülni,
nehezen tudnak számukra alkalmas
pályához jutni. Senki nem tehet arról,
hogy milyen családba, milyen társadalmi
rétegbe születik bele, ezért
elszomorító számomra a valódi esélyegyenlőség
hiánya.” Talán nem véletlen,
hogy Katalin álma az, hogy politikus
lehessen, és - lehetőségéhez
mérten - tudjon változtatni a helyzeten.
Amit reálisan elérhető célnak lát,
az a normális élethez adott feltételek
megvalósulása: saját lakás, autó, család
- de legfeljebb egy gyermek. A sikerhez
szerinte a pénz és a kapcsolatok
a legfontosabb tényezők hazánkban,
számára a legfontosabb értékek
a kitartás - azaz hűség a saját elveinkhez
-, a becsület (amibe beletartozik,
hogy vállaljuk tetteink következményeit)
és a józan, realitáson nyugvó
világkép, gondolkodás. Talán ambícióiból
is fakad, hogy tanulmányainak
elvégzése után teljes mértékben ki
szeretné venni részét a közügyekből,
és az általa igazságosnak számító eszmék
irányában elkötelezetten szeretne
tenni, azt is bekalkulálva, hogy
kedvezőtlen esetben akár börtönbüntetéssel
is fizethet hűségéért. Hogy
melyek ezek az elvek, arról nem beszél,
de e-mail címe - „kitartás” -
árulkodó.
A felsőfokú oktatásbanrészt vevők számának alakulása (ezer fő)
A szülők és egyetemista gyermekeik anyagi javakkal való ellátottsága
nappali tagozatos hallgatók (%)
A könyvtári informatikusként
dolgozó vidéki Nagy Zoltán:
Csak abban az esetben vállalna komoly
áldozatot az országért, ha azt
külső erők fenyegetnék. „Jelenleg
csak belső megosztottság van, amivel
kapcsolatban az erőszakos megnyilvánulások,
randalírozások számomra
túlzásnak tűnnek. Ugyanakkor
meg tudom érteni azokat, akik
ezt teszik, hiszen valóban dühítő,
amikor a miniszterelnök gőgösen
azt mondja, tüntessenek csak, majd
hazamennek - magyarázta a 27
éves fiatalember. Szerinte azonban
egyik politikai oldalért sem éri meg
áldozatot hozni, mert a közéletben
egyáltalán nincsenek hiteles személyiségek.
„Nemzetinek vallom magam,
de a politikusoknak nem dőlök
be” - mondta. A saját lehetőségeivel
kapcsolatban úgy vélte, jelentős
hátrány, hogy vidéken született, de
ezen nem akar változtatni, és az országot
sem akarja elhagyni. „Itt élned,
halnod kell” - jelentette ki.
Kortársaival kapcsolatban a legnagyobb
problémának az értékek hiányát
tartja. „A döntő többség semmiben
és senkiben nem hisz, a fő
kérdés számukra az, hogy hol legyen
a következő buli hétvégén” -
tette hozzá.
Mókus Anita, 24 éves főiskolás:
„A márciusi ifjak többek voltak, mint a
mai fiatalok. Jelenleg a fiatalság elenyésző
hányadát foglalkoztatja a politika,
az ország gazdasági helyzete, illetve
az, hogy miként lehetne javítani
saját helyzetünkön, hogy olyanná váljon,
amilyennek mi szeretnénk.” Az
ország jelenlegi állapotával kapcsolatban
a negatívumok között említi a
mély politikai megosztottságot, illetve
a gazdasági problémákat. Ezek miatt
egyre több kortársa keres és talál külföldön
munkát. A hamarosan informatikus-
könyvtáros-művelődésszervező
diplomát szerző lány azonban
inkább itthon szeretne érvényesülni,
bár tudja, hogy ez nem lesz könnyű.
„A mai világban elsősorban annak a
fiatalnak vannak nagyobb esélyei, aki
már a diploma megszerzése előtt kiépít
egy széles kapcsolatrendszert, s
ápolja azt. Ismeretség és megfelelő
kapcsolatok nélkül igen nehéz munkába
állni, szinte lehetetlen” - fogalmazott.
Szász Lajos, 19 éves debreceni
születésű bölcsészhallgató:
Arra a kérdésre, hogy milyen országnak
látja Magyarországot, rávágja:
„Széthúzó!” Ő örül annak, hogy itt élhet,
szereti a magyar kultúrát, de
rosszalja a magyarok mogorvaságát.
Ugyanakkor maga is rosszat vár a jövőtől,
„mert az emberek negatívak,
mindenki negatív!”.
Sikeres szerinte az, aki eléri a
céljait. „Ha jó tanár lehetnék, akkor
sikeres lennék” - mondja. Úgy tartja,
az érvényesüléshez ma elsősorban
kapcsolatokra van szükség, ezt
követi a szorgalom és a tehetség:
„Szorgalmas embert még nem láttam
szenvedni a vizsgán, de tehetségeset
már igen.” A legfontosabb számára,
hogy kiegyensúlyozott kapcsolata
legyen Istennel és az emberekkel.
Állítja: ha így él, akkor ő is kiegyensúlyozott
lesz. A politikáról az
a véleménye, hogy az egyik legfontosabb
dolog egy közösség életében, de
„nem lehet azt az emberek nélkül és
ellenük csinálni”. A politika mindennapos
téma a baráti körében, az
egyetemen, kollégiumban és otthon
is. Legközelebb elmegy szavazni, de
nem árulja el, kire. A hazáért fegyvert
nem nagyon ragadna. „De az
életemet kockáztatni, az teljesen
más dolog, azt megtenném, ha ezzel
másokat megmenthetek” - teszi
hozzá. A demonstrációknak viszont
szerinte nincs sem gyakorlati, sem
elvi haszna és értelme.
A 18 éves Rékasi Endre
szerint a
mai fiatalok közül jóval kevesebben
áldoznák fel magukat a hazájukért,
mint annak idején. „A fogyasztói világ
szubkultúrákba kényszeríti az
embereket, nagyon kevés az önálló
gondolat. A mi baráti társaságunk
ugyan megvitatja a közéleti dolgokat,
de a fiatalok körében inkább az
érdektelenség az általános” -
mondta a fiatalember, aki szerint
ez azért van így, mert generációja
kiábrándult a jelenlegi közéleti szereplőkből.
Elszomorítja őket, amikor
családtagok, ismerősök elidegenednek
egymástól csak azért, mert
ellenkező politikai oldalon állnak.
A negatív tapasztalatok ellenére
azonban az országot ő sem hagyná
itt. „Volt olyan barátom, aki egy
évet külföldön töltött, és tisztára elvesztette
a magyar gyökereit, amolyan kozmopolita lett. Soha nem
szeretnék ilyen lenni” - fogalmazott.
A végzős középiskolás legfőbb
célja, hogy az élete végén azt
mondják rá, „ez egy becsületes ember
volt”. „Tudom, hogy ez nem
lesz könnyű, de próbálkozom” -
mondta.
Stelkovics Zsolt, 20 éves békéscsabai
fiatalember, jelenleg rendszerinformatikusi
képzésben vesz
részt:
Milyennek látod Magyarországot?
- Nyugtalannak, ingatagnak. Jelenleg
a legégetőbb problémának a
pesszimizmust, a negativizmust látom.
Ha ma kilépsz az utcára, a
szembejövő öt emberből kettőről lerí,
hogy depressziós. De bárcsak azt
mondhatnánk, hogy nincs rá okuk!
Mit szeretnél elérni az életben,
és mi az, amire reálisan nézve
van is esélyed?
- Lakás, élvezetes munkahely, család
és autó: úgy gondolom, ez ma
minden pályakezdő álma. A realitás
talaján maradva viszont egy frissen
végzett fiatal aligha tud könnyen elhelyezkedni,
és egzisztenciát teremteni.
Sajnos ma nem lehetsz
benne biztos, hogy kapsz munkát
három diplomával a kezedben.
Mindebben milyen mértékben
számít, ha vidéki az ember?
Te érzed ennek hátrányát?
- Budapesten kétségkívül több a
munkalehetőség, jobbak az elhelyezkedési,
megélhetési arányok, a
fővárosiak sokkal inkább átérzik az
ország politikai helyzetét. Viszont
ezzel megegyező módon csökken a
padon ráérősen üldögélő, nyugodt
családok aránya, ami viszont a vidéki
városokban egyelőre jelen van. És
a nyugalom nekem fontosabb. Persze
ez idővel változhat.
Ez azt is jelenti, hogy nem nagyon
vennél részt a közügyekben?
- Ma a legtöbb fiatalból, ahogyan belőlem
is, hiányzik az a fajta „hazafi
tudat”, ami a ’48-as fiatalokban megvolt,
amennyiben a hazafiakat megfontolt
fiatalokkal, és nem bőszült
tömeggel azonosítjuk. Ez talán betudható
a diktatórikus elnyomások
megszűnésének. Éppen ebből kifolyólag
a politika minimális szinten
foglalkoztat, sőt, ha lehet, kerülöm.
(Írták: Szlazsánszky Ferenc, Hajdú Sándor,
Molnár Brigitta, Sebestyén István, Somorjai
László, Tóth Kata)