Vissza a tartalomjegyzékhez

Finta Szilvia
Miért a Templom-hegy?
Konfliktusok a jeruzsálemi szenthely körül

Mi az oka annak, hogy a jeruzsálemi Templom-hegy körül újra és újra pattanásig feszülnek az indulatok? Az események európai szemmel banális és érthetetlen perpatvaroknak tűnnek, amelyek egyszerű békemegállapodások kötésével - s természetesen azok betartásával - könynyen tisztázhatók. A probléma azonban a szemben álló felek számára évezredekre visszanyúló spirituális jelentőségű konfliktus.


A vitatott felüljáró a Templom-hegyre

A rabbinikus hagyomány szerint a Templom-hegy története az ember teremtéséig nyúlik vissza, ugyanis annak, illetve a bűnbeesés utáni bűnbánatnak, az első áldozatbemutatásnak is a helyszíne. A tradíció szerint Káin és Ábel, majd Noé is itt mutatott be áldozatot az Örökkévalónak, s Ábrahám is e helyen készült feláldozni fiát, Izsákot. Később Izrael királya, Salamon ugyanitt építette fel az első Templomot, amelyet az i. e. 6. században a babiloniak leromboltak. A Templom hetven évvel később újjáépült, ám a rómaiak Krisztus után 70-ben a második Templomot is elpusztították, így közel kétezer éve a zsidóságnak a jeruzsálemi szentély nélkül kell megélnie hitét. Az ószövetségi próféták írásai, illetve a Jelenések könyvében található próféciák alapján több bibliamagyarázó szerint a jövőben felépül majd a harmadik Templom, ám ennek elkészültét egy nagy háború fogja megelőzni. Emiatt sokan attól tartanak, hogy a jelenlegi status quo bármilyen megváltoztatása apokalipszissel fenyeget. Legutóbb 1996-ban a Nyugati fal mellett húzódó alagút új kijáratának a megnyitása, majd 2000-ben Ariel Saron, az akkor ellenzékben lévő Likud párt vezetőjének templom-hegyi látogatása miatt lángolt fel a palesztin erőszakhullám.
Bár elteljedt nézet, hogy Jeruzsálem a muzulmánok harmadik legszentebb helye, s a Szikladómban található szikláról kaptatott fel Mohamed a mennybe, a Koránban és a korai iszlám tradícióban ennek még a nyomát is csak közvetve lehet megtalálni. Az évszázadok folyamán a muzulmánok a 7. században épült Szikladómot és az al-Aksza-mecsetet teljesen elhanyagolták, a Templom-hegy gazos szeméttelep volt. Jelentősége s iszlám szenthelyként való hangoztatása akkor kezdett mind fontosabbá válni, mikor a 19. század végén elindult a cionista mozgalom, s egyre több zsidó telepedett le a városban. A brit mandátum alatt tisztították meg a területet, s Izrael Állam megalakulása óta a végsőkig ragaszkodnak hozzá. Ezzel együtt a Biblia, a rengeteg régészeti lelet és történelmi bizonyíték ellenében tagadják azt, hogy a zsidóknak bármiféle temploma állt volna ezen a helyen. A szélsőséges iszlám revizionista gondolkodásmód még a zsidók Izrael országához való jogát, múltbéli közét is tagadja. Bejelentések nélkül építkezéseket hajtanak végre a Templom-hegy területén, s tömérdek régészeti leletet, „tanúkövet” semmisítenek meg, sőt egy temetőt is létrehoztak, direkt módon megszentségtelenítve azt. Bár az 1967-es hatnapos háború és Jeruzsálem egyesítése óta a Templom-hegy Izrael tulajdona, a zsidó nép saját elhatározásából kifolyólag mégsem birtokolja azt. Az izraeli kormány a területet jordániai fennhatóság alá helyezte, s a muzulmán Wakf-hatóság ellenőrzésének engedte át. Mindezzel szemben a palesztinok az izraeliek minden egyes, mégoly jogos lépésére is hisztérikus fenyegetőzésekkel és gyakran zavargásokkal reagálnak.
A Templom felépítése Izrael helyreállításának része. A helyreállítás első lépése Izrael összegyűjtése volt saját földjén, a következő lépés a nép spirituális helyreállítása, a harmadik Templom felépítése lenne, ugyanis a zsidó nép áldozatok bemutatása nélkül képtelen maradéktalanul betartani Istenének Törvényét. Sokak szerint a harmadik Templom egyben egyesítené is a különféle irányzatokra szakadt judaizmust. Bár a szekuláris zsidók többsége kerüli az ezzel kapcsolatos konfliktusokat, az előkészítő munkálatokra több intézmény is létrejött, melyek célja előkészíteni a Templomhoz szükséges tárgyakat, papi öltözeteket, valamint a papi családból származókat felkészíteni az áldozatok bemutatására. A vallásos cionista Templom-hegyi Hívek Mozgalom fő célja, hogy a Templom-hegyet felszabadítsa az arab megszállás alól, s felépítsék a harmadik Templomot. Elkészítették a Templom sarokköveit is, melyeket egyelőre egy dombtetőn helyeztek el, a Szentek Szentje egykori helyének átellenében, mely a legelterjedtebb nézet szerint a Szikladómban található sziklát, vagyis Izsák megkötözésének helyét is magába foglalta. A harmadik Templom csak a mecsetek helyén épülhetne fel, így érthető, hogy a politikusok még ennek a puszta felvetését is háborús uszításnak tartják.