Vissza a tartalomjegyzékhez

Pátkai Mihály
Moszkvából érkezett Litvinyenko gyilkosa
Romano Prodit is hírbe hozta az orosz kém

A Scotland Yard beazonosította Alexander Litvinyenko gyilkosát - értesült a The Times című angol újság. A nyomozást az angolok Moszkvában, az orosz rendőrség pedig Londonban kívánja folytatni. Közben Romano Prodi cáfolta, hogy a volt szovjet titkosszolgálatnak, a KGB-nek dolgozott. Az olasz miniszterelnök szóvivője útján közölte: nem igaz Litvinyenko állítása, miszerint a KGB embere lett volna.


Putyin és Prodi

Litvinyenko a vele készített utolsó televíziós interjúban szólt Prodiról. „Romano Prodi a KGB egyik embere volt, és feladatokat hajtott végre Olaszországban” - hallatszik a brit itv csatornán bemutatott felvételen, amely ezen a ponton hirtelen félbeszakadt. Az olasz miniszterelnök épp Moszkvában tárgyalt, amikor az eset kirobbant. Prodi személyesen nem kommentálta az ügyet.
A Scotland Yard ezt megelőzően közölte, hogy a Litvinyenko haláláért felelős bérgyilkost érkezésekor a Heathrow repülőtér biztonsági kamerái rögzítették. Litvinyenko barátai szerint a Kreml bérelte fel a férfit, aki a feladat elvégzését követően azonnal el is tűnt Angliából. A beszámoló szerint a férfi hamis útlevéllel érkezett Hamburgból Londonba ugyanazon a járaton, amelyen Dimitrij Kovtun orosz üzletember is utazott.
Litvinyenko a végzetes napon a londoni Millennium Hotel negyedik emeletén találkozott Kovtunnal és egy másik egykori titkosügynökkel, Andrej Lugovojjal. A férfiakhoz később csatlakozott a titokzatos „Vladislav”, aki segítségét ajánlotta fel Litvinyenkónak egy moszkvai üzleti ügyben.
Litvinyenko a halálos ágyán barátainak elmondta, hogy a férfi megkínálta őt egy csésze teával. Az egykori orosz titkosügynök emlékei szerint a tea eredetileg langyos volt, de mire kézbe vette, már forró volt - utólag értette meg, hogy az italt a radioaktív polónium forrósította fel.
A szállodaszobát, ahol Litvinyenkót - állítása szerint - megmérgezték, a Scotland Yard azóta is zárva tartja - ugyanis a több mint egy tucat helyszín közül, ahol Londonban polóniumot találtak, itt a legnagyobb a méreg koncentrációja.
Bár az angol rendőrök szeretnék Oroszországban folytatni a nyomozást, Moszkva ezt mindaddig nem engedi, amíg az orosz rendőrök be nem fejezték a saját nyomozásukat Londonban. Angliában ugyanakkor az oroszok vizsgálódásait fogadják gyanúval: egyesek szerint nem véletlen, hogy a Londonban menedékjogot kapott egykori Jukosz-alkalmazottak közül is többen rajta vannak az oroszok „kihallgatási listáján”. A kihallgatandó orosz menekültek közül már van, aki jelezte: csak akkor hajlandó beszélni az orosz nyomozókkal, ha az angol hatóságok garantálják a biztonságát.