Vissza a tartalomjegyzékhez


2006 legnagyobb álhírei

Az alábbiakban a magyar és a nemzetközi sajtóban tavaly megjelent, majd utóbb hamisnak bizonyult hírekből válogatunk.

Gabonakör Kapolcs alatt
„Újabb rejtélyes eredetű gabonaköröket fedezett fel egy férfi Taljándörögd és Öcs között, egy rozstáblában pénteken: az illető a természeti képződményekről légi felvételt is készített.” A 200 méter hosszú és száz méter széles ábrát siklóernyőzés közben fedezte fel a helyi lakos.

Belgium kettéválása
Belgium felbomlásáról, a belga uralkodó külföldre meneküléséről adott hírt december közepén az ország franciák lakta részének közszolgálati televíziója, az RTBF. Utólag kiderült, a különkiadás egy „dokumentumfilm-fikció” volt. A másnapi brüsszeli lapok beszámolói szerint néhány perccel az adás kezdete után szinte égni kezdtek a telefonvonalak, annyian érdeklődtek, vajon valóban megtörtént-e mindez. Végül a tévécsatorna rákényszerült, hogy - az adás kezdete után fél órával - kitegyen a képernyőre egy feliratot, miszerint csak kitalált történetről van szó.

Adathalászat Magyarországon
Míg a többi átverés szimplán csak lóvá tesz bennünket, az adathalászat komoly károkat is okozhat. Nem új jelenségről van szó, Magyarországon is volt rá példa 2006 előtt. Ez év végén valahogy mégis sikerült valahogy teljesen új dologként előadni a sztorit, nap mint nap jöttek a hírek az újabb támadásokról. Ráadásul egy vírusirtó-gyártó tanácsadóként - nagyon ügyesen - rá is akaszkodott a témára, nem kis publicitást szerezve ezzel az ügyön kívül magának is.

Magyar gáztározó
„A mostani morális, politikai és alkotmányos válság leglényege mindeddig ismeretlen volt a magyar nép előtt. Itt az ideje, hogy elmondjuk, mi történt.” A hír már megjelenése után pár nappal slágertéma lett szinte valamennyi fórumon. Az írás az elmúlt évek valós bel- és világpolitikai eseményeit hajtja - zseniális módon - egyetlen kitalált összeesküvés szolgálatába: egy hatalmas atom-gáz-olaj tároló magyarországi megépítésének előzményeit írja le mesébe illő részletekkel.

Holttest a rumoshordóban
A világ szinte valamennyi legendavadásza Magyarország felé fordította tekintetét, amikor megjelent a Zsaru Magazin tudósítása a hordóban tartósított férjről egy sokfelé, sokféleképpen mesélt, de még sehol nem bizonyított legendáról. Az újság előbb ragaszkodott a történet hitelességéhez, bizonyítékokat ígért, aztán szépen elnyelte a témát.

Gyermekrablás az áruházban
Szinte a semmiből támadt elő 2006 közepén egy világszerte ismert, szakállas történet az áruházban elrabolt, majd megtalált gyerekről akit csak percek és a szerencse mentett meg attól, hogy gyermekkereskedők kezére kerüljön. Azóta a történet tovább mutálódott, találtak gyereket a Média Marktban, az Auchanban, „nemrég a jászberényi Tescóban ugyanez történt meg”.
(Forrás: urbanlegends.hu)