Vissza a tartalomjegyzékhez


Puskás és kora

Szent bal

Eltemették Öcsi bácsit. Hova máshova, mint a Szent István-bazilikába. A gyér érdeklődéssel, de annál nagyobb médiafigyelemmel kísért szertartás nem csupán a szombat este Budapesten közlekedni akarókban vetett fel kérdéseket. A temetést követő hírekben egy érdekes mondatra lettem figyelmes: a Bazilika „üzemeltetője” a turizmus fellendülését várja a kriptában nyugvó világcsodától.
A kommentárok között többen, köztük Grosics Gyula (az Aranycsapat kapusa) nagyon vallásos embernek nevezte Öcsi bácsit. Eddig ezt nem tudtuk. Azt viszont igen, hogy a vagány kispesti proligyerek a sokat kárhoztatott 1945-56 között ontotta a gólokat a válogatottban és a klubcsapatában. A ma igen vallásosnak ítélt Puskás otthonosan mozgott a görögkeleti vagy éppen mohamedán közegben is. Ugyanis ő elsősorban sportoló és ember volt. Akik ma az egekig magasztalják, azok egy része csak aljas disszidensnek tekintette és teljesen leírta a puha diktatúra évtizedeiben.
Ma azonban egy új kultuszt kezdenek kiépíteni körülötte. Még a végén szentté is avatják Öcsi bácsit. És akkor a Bazilikának már két körmenetre is lesz jogosítványa. Az egyiket hagyományosan első királyunk jobb kezéhez kapcsolják. A másikat pedig akár november 25-én is tarthatják (a legendás londoni 6-3 dátuma). Akkor meg Puskás bal lábára emlékezhetünk, amivel az évszázad gólját lőtte az évszázad mérkőzésén.

Üdvözlettel:
Pécsi Tibor