Vissza a Hetek archívum borítólapjára
X. évfolyam, 48. szám, 2006. november 30

Arcok

Papp Levente, Mosberger Pálma
Keresztapák és keresztanyák
Emancipáció a maffiában

Idén tavasszal fogták el az olasz hatóságok a negyvenhárom éve a rendőrök elől bujkáló szicíliai maffiavezért, Bernardo Provenzanót. A maffia elleni harc sikertelenségének egyik oka a maffia és a politikai elit összefonódása, miközben az alvilágot is elérte az emancipáció: megjelentek a nagyhatalmú keresztanyák.


Belföld

Hubert József
Rövid pórázon a párt
Egy a tábor, árpádsávos a zászló

Soha nem látott mértékű hatalom összpontosul a tizenhat éve a Fideszt vezető Orbán Viktor kezében, miután ellenszavazat nélkül „az ország főpolgármesterévé” választotta pártja. Áttételesen mintegy 737 milliárd forint felett diszponál évente az a testület, melyet Orbán javaslatára hoztak létre, majd az élére neveztek ki. Meglepő, hogy az önkormányzati választások óta tartó sikerszériában több karakteres Fidesz-politikus, például Kósa Lajos, Rogán Antal és Pokorni Zoltán vonult vissza „birtokára”. Közben olyan problémák terhelik a párt életét, mint az SS-ruhába öltözött önkormányzati képviselő, az egymást mószeroló kereszténydemokraták és import kisgazdák, valamint a frakcióüléseket szétbeszélő exfórumosok. A kérdés: képes lesz-e Orbán ezt a konglomerátumot egybetartani? Gyurcsány kormányzati tevékenységének, különösen őszödi beszédének hatására Orbán újra rendkívül megerősödött a pártjában. Az önkormányzati választások előtt még az is előfordult, hogy fideszes politikusok a nyilvánosságban burkolt, míg magánbeszélgetésekben éles kritikát fogalmaztak meg a Fideszt tizenhat éve vezető Orbánnal kapcsolatban.


Sebestyén István
Embriók a kukában
Szabályosan volt etikátlan a női klinika?

Nem indul etikai vizsgálat annak kapcsán, hogy a SOTE I. számú Női Klinikáján 1998 és 2001 között legkevesebb 500 életképes embriót semmisítettek meg. A „lombikos” megtermékenyítést igénybe vevő pároknak a törvény szerint lehetőséget kell adni, hogy döntsenek a be nem ültetett embriók sorsáról, a klinikán azonban egyetlen alternatíva a megsemmisítés volt. Az ügyben eltérőek a jogi értelmezések, az etikai-erkölcsi kérdések sora pedig szinte végtelen.


Piros Péter
Érintetlen konkordátum
Önellátó egyházakat szeretnének

A júliusban felállított bizottság a Katolikus Egyház magyarországi finanszírozásáról szóló, 1997-ben aláírt megállapodást vizsgálta. A bizottság elnökének Tamás Pált, az MTA Szociológiai Kutatóintézetének igazgatóját kérték fel; a tagok között pedig több katolikus szakember is helyet kapott. Bár a szakértői csoport tevékenységi körébe utalt ügyek egy részét éppen a vizsgált konkordátumban előírt vatikáni-magyar vegyes bizottságnak kellett volna ellátnia, ez a szervezet a most elkészült jelentés szerint „az utóbbi években nem működött” - bár feltámasztását kívánatosnak ítélték. A financiális problémák áttekintése után a jelentés konklúziója: hoszszú távon az államtól elkülönült egyházfinanszírozással lehet elejét venni a további súrlódásoknak.


Vígh Gábor
Hiányos demokrácia
Újra leminősítették hazánkat

Hiányos a demokrácia Magyarországon - állapította meg az egyik londoni elemzőközpont felmérése, mely a 167 vizsgált ország közül a 38. helyre sorolta hazánkat. A lapunk által megkérdezett külföldi orgánumok tudósítói szerint tinédzserkorú demokráciánk több sebből is vérzik egyszerre.


Munkatársunktól
Agyelszívás
Miért menekülnek külföldre a fiatal diplomások?

Ma nem csak a felsőfokú végzettségű magyarokat várják külföldi munkára: a Foglalkoztatási Hivatal adatai alapján továbbra is népszerűek a hentesek, a pincérek, a pékek és az eladók is. Számukra a legtöbb munkalehetőséget most Ciprus kínálja. A külföldön elhelyezkedő magyarokat főleg az építő-, a vendéglátóipar és az egészségügy szívja fel, megbecsülik őket, mert olcsók és sokat hajlandók dolgozni - mondta lapunknak a B.T. fejvadász cég vezetője, Kószó Géza. A GKI piackutató intézet elemzéséből is az derült ki, hogy a migráció gondolata kiemelkedően gyakori a fiatal, diplomás munkanélküliek körében. Legtöbbjük nem válogatós, szakképzettséget nem igénylő munkaköröket is elvállal.


Bagyarik Cecília
Láblógatás kétmillióért
Túlzsúfolt börtönök, kezelhetetlen rabok

Börtönlázadásokról, drogkereskedelemről, szerencsejátékokról és prostitúcióról a börtön falain belül csak a külföldről érkezett hírekben hallhatunk, bár a hazai büntetés-végrehajtási intézeteknek is megvannak a sajátos problémái. Ilyen például a túlzsúfoltság, a rabok tétlensége és agresszivitása. Pedig mindnyájan hozzájárulunk, hogy a megfelelő ellátást kapják az elítéltek: egy fő ellátására átlagosan 2 millió forintot fordítanak évente a költségvetésből.


Hajdú Sándor
Történelmi esély a magyaroknak
Két hónap múlva csatlakoznak a románok

Románia EU-csatlakozásáig csupán két hónap van hátra. A sajtó egyre többet ír a majdani következményekről: hol csalódásokról, rémhírekről, hol pedig a „jótevő” unióról szólnak a híradások. A határok eltűnése, a magyar-román stratégiai együttműködés a romániai magyarok alapvető érdeke - hangsúlyozta lapunknak Markó Béla, az RMDSZ elnöke.


A hét eseményei
Tovább a cikkhez >>>

Életmód

Szubotics Mariann
Jelentés az élő bolygó haláláról
1960 óta eltűnt a gerincesek egyharmada

A Föld történetének legnagyobb mértékű természetpusztítása folyik korunkban. Az emberiség „ökológiai nyoma”, vagyis az emberek természettel szembeni igénye olyan nagyra nőtt, hogy a Föld már nem képes a regenerációra. A gerinces állatok populációinak egyharmada kipusztult az utóbbi harminc évben - olvasható a WWF (Természetvédelmi Világalap) egy hónapja közreadott megdöbbentő jelentésében.


Tóth Tamás
Meló, diák
Szórólaposztás, csomagolás

Aluljárókban és útkereszteződésekben gyakran látni szórólaposztó fiatalokat és felnőtteket, akik rendületlenül nyújtogatják a színes lapokat. A tipikus diákmunkára folyamatosan akadnak különböző élethelyzetű és korú jelentkezők, ezzel együtt számuk csökkenőben van, mert sokan inkább a diákhitelt választják a meló helyett.


Fókusz

Makki Marie-Rose
Az ÁVO titkai
A nem kívánt hagyaték

Az 58 éves Koós Anna közel három évtizedes külföldi tartózkodás után 2002-ben hazatért. Szülei addig számára ismeretlen ávós múltjára próbált fényt deríteni. „Azt hittem, a rendszerváltás utáni Magyarországon ma már olajozottan működik az objektív múltfeltárás” - mondja nevetve. Miután vizsgálódásai során mind intézményi oldalról, mind családtagjai részéről kemény ellenállásba ütközött, úgy döntött: a nehezen összeszedett dokumentumok alapján könyvet ír. A nem kívánt hagyaték című, nemrég megjelent művében megkísérli saját családtörténetén keresztül feltárni és megérteni a gyilkos diktatúra kialakulásának okait.


Vizin Balázs
Rezzenéstelen arccal tűrtem
– mondja Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája

- Soha nem fogom elfelejteni Kádárnak ezt az árulást, és azt, amit a nagyapámmal tett. Meggyőződésem, hogy az ember nem árulhatja el a barátait. Kádár János politikusként pragmatikusan gondolkodott: vagy börtönbe küldenek, vagy megszerzem a hatalmat. Nagyon nehezen veszem tudomásul, hogy a politika ennyire elidegenül az általános emberi erkölcstől.


Háttér

Tihanyi Péter
Rejtélyes sors

Harcolhatunk-e a génekbe kódolt sors ellen? Beszélgetés Tompa Anna professzor asszonnyal, a SOTE Közegészségtani Intézetének vezetőjével.


Peremiczky Szilvia
Válaszúton
Kudarcot vall-e a terrorizmus elleni háború?

Taktikával csak választásokat és csatákat lehet nyerni - egy olyan háború megnyeréséhez, mint a terrorellenes háborúnak nevezett világméretű konfliktus, elsődlegesen stratégiára van szükség, amely nem választási ciklusokban gondolkozik, s amely alapvető céljaitól nem hagyja magát eltántorítani. Az iraki helyzet súlyosbodása, a demokrata siker az amerikai választásokon, az iráni fenyegetés, a nyári libanoni háború adta lehetőség kiaknázatlansága mind arról tanúskodik, hogy a világpolitika szereplői nem churchillek, akikben van annyi bátorság, hogy kerek-perec kimondják: nem ígérhetünk mást, csak vért, szenvedést és könnyeket. Ehelyett áldozatvállalás nélküli sikerrel, számháborús számleolvasással megvívott háborúkkal áltatják a közvéleményt. És nem csak a Zapatero-, Prodi-, D’Alema-, Chirac-féle opportunista politikusok.


Hit és értékek

Kulcsár Árpád
Bizánc és Róma
Évezredes ellentétek a pápa kis-ázsiai útja hátterében

A tüntetések és a politikai viták, amelyek XVI. Benedek törökországi utazását megelőzték, elterelték a figyelmet arról, hogy az egyházfő látogatását elsősorban pásztori és nem diplomáciai jellegűnek minősítette. A pápa hangsúlyozottan igyekezett békülékeny gesztusokat tenni azok felé, akiket az iszlám vallással kapcsolatos szeptemberi beszéde sértett. Benedek utazásának másik üzenete a keresztény egység hangsúlyozása volt. Ebben Kis-Ázsiának két szempontból is kitüntetett jelentősége van, hiszen itt működtek a korai kereszténység talán legsikeresebb gyülekezetei, és itt található Róma vallási szempontból legkitartóbb riválisa, az ortodox keresztény egyház központja is. Ezért látogatott el a pápa Isztambulba, az egykori Bizáncba és kereste fel az újszövetségi kor fontos színhelyét, Efeszoszt.


Külföld

Munkatársainktól
Fogynak Putyin ellenségei
Miniatűr atombomba végzett a kémmel

Még javában tart a Scotland Yard vizsgálata Alekszandr Litvinyenko, a KGB egykori ügynökének halálával kapcsolatban. Az orosz kémet polóniummal, egy rendkívül ritka, csak atomerőművekben előállítható radioaktív anyaggal mérgezték meg. Időközben nyilatkozott Leonyid Nevzlin, a Jukosz orosz olajtársaság egykori igazgatója is, aki nemrég titkos dokumentumokat vett át Litvinyenkótól. Sokak szerint Vlagyimir Putyin a Nyugat szemében megbízható szövetségesből egyre inkább kínos és terhes kapcsolattá kezd válni, akit azonban gyakorlati okokból nem lehet figyelmen kívül hagyni.


Busa Viola
Szövetség a latrokkal
Bagdadi káosz és az Irak–Irán–Szíria-tengely

Az elmúlt hetek iraki mércével is példátlan erőszakhulláma után úgy tűnik, a közel-keleti országban a polgárháború kitörése nem távoli veszély, hanem véres realitás. A gyilkosságok, merényletek és emberrablások sorozata annak ellenére folytatódik, hogy Irakban van már állandó kormány, likvidálták Abu Muszab az-Zarkavit, és megszületett Szaddám Huszein elsőfokú ítélete is. Az ENSZ legújabb felmérése szerint az idei október különösen véres volt: a civil áldozatok száma meghaladta a háromezer-hétszázat.


Németh Csillag
Damaszkusz sötét árnyéka
Libanon: egy tragikus, megosztott ország

Egyre éleződik Libanonban a Szíria-barát és a nyugati típusú berendezkedés megvalósítására törekvő irány közötti ellentét. Pierre Dzsemájel maronita keresztény miniszter november 21-ei meggyilkolása a szakértők szerint egy újabb polgárháború kialakulásához sodorta közelebb az országot, melynek kimenete az egész térségre befolyással lehet.


A hét eseményei
Tovább a cikkhez >>>

Sport

Gazsó József
Az idei legjobb

A France Football című világhírű szaklap Aranylabda kitüntetését Fabio Cannavaro személyében Franz Beckenbauer és Matthias Sammer után a harmadik olyan játékos nyerte el, aki a védekezésben nyújtott maradandót.


Lukács András
Az antiszemitizmus öl

Egy futballszurkolót lelőtt, egy másikat pedig megsebesített egy rendőr Párizsban, a Paris Saint-Germain-Hapoel Tel Aviv UEFA-kupa-meccset követően. A civil ruhás rendőr azt próbálta megakadályozni, hogy a tömeg meglincselje az izraeli ellenfél egyik szurkolóját.


Bajnokok Ligája Állása
Tovább a cikkhez >>>

Szabadidő

Sz. M.
Újra kiadják a Vizsolyi Bibliát
Korlátozott példányszámban lesz elérhető

Előreláthatólag 2007 elején bőrkötésben, időálló papír felhasználásával megjelenik az 1591-ben készült Vizsolyi Biblia hasonmás kiadása a General Document Line Kiadó gondozásában. A Bibliát korlátozott számban, 2500 példányban adják ki.


M. R.
Verebélyi galuska

Ezúttal a reformkonyha-elleneseknek kedvezünk - íme egy télies, rendkívül ízletes étel a „paraszti” eledelek kedvelőinek.


Programajánló
Tovább a cikkhez >>>

Színes

Duma Plaza

Olyan nincs, hogy verekedés közben futballmeccs tör ki?


Slaza
Összeáll az Orbán-kormány

A Tévirati Iroda jelenti: Ismét összeáll a legendás Orbán-kormány. A tagok nem titkolják, hogy az ötletet a show-biznisz világából kölcsönözték: „Miért csak a Piramis vagy az Illés állhat össze? Mi is szeretnénk újra együtt dolgozni, és ha már úgy alakult, hogy a hatályos jogszabályok és a félrevezetett lakosság nem biztosított lehetőséget a kormányzásra, új utakon próbálkozunk” - jelentették ki azon a sajtótájékoztatón, ahol az összeállást jelentették be.


-kohnbandi-
Miért nehéz MDF-es képviselőnek lenni?

1. Mert a pártról szóló híradás nagy része az elnöknő ruhatárával van összefüggésben. 13. Mert ennél izgalmasabb hírt egy amerikai forgatókönyvíró sem lenne képes kiagyalni rólunk.


Nem babra megy


Mi van a képen?

3. Bioház


Kifogyott a benzin


A népművészet mesterei
Tovább a cikkhez >>>

Tartalom

Tartalom
X. évfolyam 48. szám, 2006 december 1-7.
Tovább a cikkhez >>>

Üzlet

Kovács Klára
Ha nem indul a vonat
Tarthatatlanná vált a MÁV helyzete

Évente 40 ezer forinttal támogatja minden egyes magyar család a MÁV-ot, akkor is, ha egy métert sem utazik vonattal. A hiperveszteséges társaság rendbetétele akár 2000 kilométernyi vonal megszűnésével járhat.


Major Nóra
A hét eseményei
Tovább a cikkhez >>>