Vissza a tartalomjegyzékhez

Faragó Emese
Orosz rulett Gyöngyösön
Tanóra helyett a halálba száguldottak

A mindig mosolygós Márió vidáman indult iskolába szerda reggel, ám az első két óra után megunta, s kölcsönkérte haverja autóját, hogy négy osztálytársával irodalomóra helyett „orosz rulettet” játsszanak. Feladat: padlógázzal lehajtani a 17 százalékos lejtőn, és fék nélkül átszáguldani a stoptáblás útkereszteződésen. Vagy túlélik, vagy nem. Máriónak sikerült, Imre következett, neki nem. Ketten azonnal meghaltak, ketten súlyosan, ketten pedig könnyebben sérültek meg a totálkáros autókban.

A Vak Bottyán János Szakközépiskola neve elhallgatását kérő 3. évfolyamos diákja:
- Ismertem látásból az áldozatokat, ők negyedikesek voltak. Hírhedtek voltak a suliban, igazi rosszfiúk, akik a legtöbb balhéba belekeveredtek. Irodalomórán kellett volna lenniük egy olyan tanárral, akiről feltételezték, hogy úgysem veszi észre, ha hiányoznak. A tanárnak mégiscsak feltűnt és névsorolvasást tartott, de a többiek fedezték a hiányzókat, és bediktálták az ő nevüket is.
Könnyű kijutni tanítás alatt az iskolából?
- Az épületnek négy kijárata van, de hát nem lehetnek mindenhol őrök. Az igazgató utasítása szerint 8 és 14 óra között senki sem mehet ki a suliból, de aki akar, úgyis kijut.
Mit szóltatok az esethez?
- Mindenkit nagyon megdöbbentett, aznap síri csend volt a suliban, pedig több száz diák tanul itt.
Elképzelhető, hogy „be voltak lőve”?
- Lehet, hogy drogoztak is, de ebben nem vagyok biztos.