Vissza a tartalomjegyzékhez

Major Nóra
Itt az új költségvetés
Veres idén is átadta a bivalybőr táskát

A jövő évi költségvetés felpuhítása még a sorozatos tüntetések miatt sem lehetséges, hiszen a Brüsszelnek benyújtott konvergenciaprogramot már a pénzügyminiszterek tanácsa is jóváhagyta, így a 2007. évi költségvetés keretszámai is ehhez igazodnak - nyilatkozta Veres János pénzügyminiszter a törvényjavaslat átadása után.


Fotó: Vörös Sz.

A jövő évi büdzsé tervezett hiánya a GDP 6,9, illetve 6,8 százaléka lehet - attól függően, hogy a hazai vagy az uniós metodikával kalkuláljuk. Most, 2006-ban ugyanez a mutató 9,7, illetve 10,1 GDP-százalék lesz, mivel a kormány egy friss döntése alapján még idén átvállalja a Nemzeti Autópálya Zrt. 350 milliárd forintos adósságát, amely GDP-arányosan 1,5 százalék pluszt jelent. A költségvetés tervezőinek egyik célja, hogy a hazai, illetve EU-s szabályok szerint kalkulált hiány minél jobban közelítsen egymáshoz.
A 2007-es év sarokszámai szerint a kormány rekordméretű tartalékot képez 221 milliárd forint értékben, amelyből 18 milliárdot hamarosan át is kell utalnia a kanadai FUF cég számlájára a Budapest Airport-ügyben hozott bírósági ítélet alapján. De ebből a tartalékból fizetnék az orvosi túlórákból származó követeléseket is. A Gyurcsány-kabinet ezenkívül 1117 milliárd forintot szán az egészségügyi kiadásokra, 260 milliárdot az autópálya-építésre, valamint 112 milliárdot a gázártámogatásokra. A költségvetés általános vitája november 16-án kezdődik, a végszavazás pedig december 21-én várható.
A költségvetés számai ugyan még változhatnak, hiszen a parlamenti vitát az Állami Számvevőszék véleményezése is megelőzi, de mint azt a pénzügyminiszter is hangsúlyozta: a konvergenciaprogramtól eltérni nem lehet. Mi több, ezúttal a piaci szereplők is biztosra veszik a költségvetési program teljesülését - olvasható az egyik vezető londoni befektetési ház októberi felmérésében. A JP Morgan nemzetközi pénzügyi szolgáltató elemzői hazánkban tett látogatásukról kiadott összefoglalójukban kiemelték: a korábbi hasonló helyszíni felmérésekkel ellentétben a bizalom most már nemcsak a kormány illetékesei, hanem független elemzők és - ami a legfontosabb - az MNB részéről is megnyilvánult. Az új költségvetési célok elérésével kapcsolatos kedvező hangulat, a politikai problémák enyhülése, valamint a kockázatvállalási hajlam megújulása a „táskaát-adás” napján 261,97 forintra erősítette fizetőeszközünk árfolyamát az euróval szemben.