Vissza a tartalomjegyzékhez


A megyés püspök 56-ja

Tisztelt Hetek Szerkesztosége!
2006. október 12-én, Kaposvár megyei jogú város ünnepi alakuló közgyulésén Balás Béla katolikus megyés püspök a következoket mondta:

„Sokak nevében gratulálok megválasztásukhoz, és egyúttal a másként gondolkodók felé részvétemet fejezem ki. Ez utóbbit nem gúnyolódásnak szánom, hanem a megértésem jelének. Reményeink szerint istenfélo, törvénytisztelo, elvhu embereket bíztunk meg, s a háttérben bár Márai szavaival: Magyarország lóg a fákon, míg vagyunk, akarunk, küzdünk egy jobb, tisztább világért. S talán nem is kevesen. Nem utolsósorban az is vigasztal, hogy Isten matematikája más, mint a miénk. A Biblia szerint: tíz igaz elegendo lett volna Szodoma megmentésére, s végül is egy igaz elég volt a világ megváltásához. Kérem, ne feledjék, e testület muködése a magyarok szent évében kezdodik. Az ötven éve félbeszakadt forradalmunk legalábbis folytatásra vár. Szemben álló feleit, eszközeit, hadszínterét ma már pontosabban látjuk. A romlás és vele szemben az ellenállás a védvonalakon belülre került. Itt nem szabad turnünk a mocskot, kicsit se, rejtve se, fent se, lent se. Amint belül rend lesz, kívül is, elkerül minden, sikerül minden. Ehhez kívánok földi erot, égi kegyelmet mindegyikünknek.”
A katolikus püspök szavai mélyen megdöbbentettek. Azon képviselok közé tartozom, akik kompenzációs listáról az MSZP-Kaposvári Somogyért Egyesület színeiben szereztek mandátumot, és akik a püspök úr beszéde szerint a másképp gondolkodók táborát alkotják. Ezen levél megírására azért szántam el magam, mert a város lakói közül többen megkerestek megdöbbenésüket kifejezve. Az ülés óta is számos kétség van bennem, hogy ilyen körülmények között hogyan tudom hatékonyan, oszinte segítokészséggel képviselni azokat, akik rám szavaztak, vagy akik nem szavaztak rám, de a mandátum megszerzésével az o érdekeiket is képviselnem kell a város közgyulésében.

Név és cím a szerkesztoségben