Vissza a tartalomjegyzékhez

Kalmár István
Alonso másodszor
Schumacher bajnokhoz méltóan távozott

Az idei Formula-1-es szezon legnagyobb csatájában Fernando Alonso felülmúlta legnagyobb ellenfelét, Michael Schumachert. A spanyol így huszonöt éves kora ellenére két világbajnoki címmel büszkélkedhet, míg a harminchét éves német hétszeres világelso a Formula-1 eddigi történetének legsikeresebb versenyzojeként vonulhat vissza.

Schumacher drámája a Brazil Nagydíjon is folytatódott, amikor is az idoméro edzésen felmerült technikai problémák miatt csak a tizedik helyrol vághatott neki a hetvenegy körös versenynek. Alonso egyetlen célja annak az egyetlen pontnak a megszerzése volt, amely a világbajnoki cím sorsát az o javára dönthette el. Schumacher parádés kezdése után hamar bajba került.
A Nico Rosberg sokkoló balesete során pályán maradt törmelékek eltakarításának idejére behívták a biztonsági autót. A feltorlódott mezonybol Schumacher folytathatta a felzárkózást. A Fisichellával folytatott kíméletlen csatában a német defektet kapott, így a gumicsere után a huszadik helyre szorult vissza. Az élrol induló Felipe Massa közben magabiztosan uralta a mezonyt. Ami ezek után következett, az maga volt a gyönyöruség. A német volánmuvész úgy elozte le ellenfeleit sorra, mintha egy verseny alatt összegezte volna ars poeticáját. A legszebb manover is az o nevéhez fuzodik. Kimi Räikkönen mögött haladt, amikor a finn pilóta megtalálta a kibúvót, és egy elegáns mozdulattal lezárta az elozési utat Schumi elott. Egy körrel késobb az ötös számú Ferrari nem kegyelmezett, és agresszív módon beszúrta magát a lezárt ívre, és a két pilóta egyszerre vette be az elso kanyart, majd Räikkönen külso íven ragadt, így Schumacher egy hellyel feljebb léphetett. A versenyt végül a brazil nemzeti színekben pompázó overallban Felipe Massa nyerte, aki Ayrton Senna 1993-as hazai gyozelme után eloször állhatott fel a dobogó legfelso fokára brazilként. A második helyen Fernando Alonso végzett, ezzel megnyerve a világbajnokságot, míg a harmadik Jenson Button lett. Schumacher végül a negyedik helyen zárt, de az utolsó percekben megfutotta a verseny leggyorsabb körét. A Renaultnak sikerült megszereznie a konstruktori címet, így búcsúztatva a Michelin gumiabroncsgyártó céget az autósportok királykategóriájából.
„Mindig is hangoztattam, akkor ér valamit a gyozelem, ha azt Michael ellen szerzi meg az ember - méltatta Schumachert a kétszeres világbajnok Fernando Alonso. - Úgy gondolom, mindannyian sok boldogságot kívánunk neki új életéhez, melyben a család kapja majd a foszerepet. Megtiszteltetés számunkra, hogy vele versenyezhettünk.” A jövore a McLarennél új motivációt kereso Alonso saját terveirol úgy nyilatkozott: „Az, hogy a McLarenhez igazolok, és a Ferrarinál sosem versenyzek, Sennára emlékeztet. Ot háromszor koronázták bajnokká, és ha én háromszoros világelsoként vonulhatnék vissza, akkor elérném pályafutásom célját.”
Az autosport.com hírportál információi szerint Schumacher után várhatóan Ross Brawn, a Ferrari technikai igazgatója is bejelenti visszavonulását a napokban. Miután 2010-ben a Formula-1-es versenyek rendezésére jogot kapott Dél-Korea, a Hyundai is bejelentette 2010-es csatlakozását a száguldó cirkusz vérkeringésébe.
Schumacher jövojét suru homály fedi. Annyi biztos, ha versenyezni támadna kedve, az autósport bármely osztálya beruházna rá. A német Audi a hírek szerint szívesen látná Michaelt a Német Túraautó Bajnokságban, esetleg az autógyár 24 órás Le Mans-i csapatában. Az ingolstadtiak állítólag 12,5 millió dolláros szerzodést ajánlottak az F1-bol leköszöno klasszisnak.