Vissza a tartalomjegyzékhez

Hubert József
Birtokviszonyok
Több ezer hektár állami földet árusítanak ki

A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) több ezer hektár állami föld eladását tervezi. A befolyt pénz a szervezet idei költségvetési hiányát hivatott fedezni. A privatizáció ellenzői kifogásolják, hogy esetenként több száz hektáros földek kerülhetnek társaságok kezébe. Támogatói viszont arra hívják fel a figyelmet: hazánkban veszélyesen magas az életképtelen törpebirtokok aránya, így szükséges ezek egyesítése.


Fotó: Somorjai L.

A földművelésügyi tárca közlése szerint a „Földért életjáradékot” program negyedik ütemében mintegy tízezren kaphatnak mezőgazdasági művelésre alkalmas földjükért cserébe életjáradékot. A minisztérium úgy számol: a program keretében 33-35 ezer hektár föld kerülhet állami tulajdonba, a tervezett 25-30 ezer hektár föld értékesítése pedig 2007 júniusáig biztosít fedezetet az NFA működésére.
Benedek Fülöp, a földművelési tárca szakállamtitkára sajtótájékoztatóján elmondta: az NFA idén március 31-e óta mintegy 8500 hektár földet adott el, ebből valamivel több, mint 3 milliárd forint bevétele keletkezett. A most tervezett értékesítések sokak által kritizált újdonsága, hogy ezúttal társas vállalkozások is földet vehetnének, igaz, ennek felső korlátja 300 hektár. Az első ilyen akció keretében a tervek szerint a Békés megyei gazdák juthatnának birtokhoz a mezőhegyesi állami birtok területéből.
Többen is kifogásolták, hogy a kormány tavalyi törvénymódosításával a földeladásoknál vásárlási előjog nem a családi gazdaságoknak, hanem a földet jelenleg is bérlő gazdálkodóknak jár. Az ellenzők érvei szerint ez a nagybirtokok kialakítása irányába mutató lépés. Benedek Fülöp úgy reagált erre a felvetésre: a tárca célja elsősorban az, hogy „az NFA tulajdonában levő földek a magyar gazdálkodók tulajdonába kerüljenek vissza”.
A magyar földszerkezet jelenleg rendkívül ellentmondásos, mivel egyfelől a végletekig szétaprózott, másrészt rendkívül koncentrált is. Szétaprózott, mivel az egyéni gazdálkodók mintegy háromnegyede egy hektárnál is kisebb földön gazdálkodik, míg az igazán életképes, tíz hektár feletti birtokkal rendelkező parasztok aránya az öt százalékot is alig éri el. Ugyanakkor rendkívül koncentrált is a földszerkezet, mivel ez utóbbi csoport gazdálkodik a földek 66 százalékán.
„A rendszerváltás környékén nyugati szakértők óva intették magyar kollégáikat a földek szétaprózásától, hiszen a nyugat-európai országok már abban az időben is hatalmas energiát fordítottak az életképtelen törpebirtokok nagybirtokká szervezésére” - nyilatkozta egybehangzóan a Heteknek több agrárközgazdász. A szakemberek hozzátették: a kommunizmus kevés előnyének egyike az volt, hogy hazánkban a mezőgazdasági termelés nagy, egybefüggő táblákon folyt, így némi átszervezéssel költséghatékony és európai szinten is versenyképes ágazattá válhatott volna a magyar agrárium. Az Antall-kormány végül mégis a privatizáció mellett döntött. Az első szabadon választott kabinet deklarált célja az 1949 előtti állapotok helyreállítása volt. Így történhetett meg, hogy olyan emberek tízezrei kaptak kártérítési jegyet, akiknek eszük ágában sem volt mezőgazdasági termelésbe fogni, míg parasztok ezrei lettek kénytelenek - megvásárolható földek híján - alig néhány hektáron gazdálkodni.