Vissza a tartalomjegyzékhez

Hubert József
Lopnak, ütnek, gyilkolnak
Áldozatok vagy bűnözők lesznek az eltűnt gyerekek

Riasztóan megnőtt az elmúlt években az otthonukból elkallódó gyerekek száma, ezzel párhuzamosan a gyerekbűnözési statisztikák is rekordokat döntögetnek. Rendőrségi szakemberek állítják: a rossz útra tévedő csemeték az esetek többségében hathatós baráti „segítséggel” fedezik fel rosszabbik énjüket.


Képünk illusztráció Fotó: S. L.

t év leforgása alatt megduplázódott hazánkban az otthonukból elcsavargó gyerekek és tinédzserek száma. Míg az ezredfordulón ezerkétszáz tizennégy év alatti gyerek és háromezer-ötszáz tizenéves lépett le a családi fészekből, a tavalyi évben előbbiek száma jócskán meghaladta a kétezret, míg utóbbiak száma a hétezerhez közelített.
Tóth Ferenc, a BRFK gyermek- és ifjúságvédelmi osztályának vezetője egy szolnoki konferencián úgy fogalmazott: ha egy fiatal eltűnik, két dologtól kell tartani. Az egyik, hogy bűncselekmény áldozatává válik, a másik, hogy bűnelkövető lesz. Bár nem egy köztudott tény, de évek óta folyamatosan növekszik a gyermekek és a fiatalkorúak által elkövetett bűncselekmények száma: 2006-ban már közel 28 ezerszer szegték meg a törvény előírásait a 18 év alatti magyar fiatalok, ennek mintegy negyede szárad tizennégy évnél is fiatalabb fiúk és lányok lelkén.
A bűncselekmények típusát tekintve toronymagasan vezet a lopás - az összes cselekmény mintegy harmada-fele jut ebbe a kategóriába. Különösen nyugtalanító tendencia, hogy a személy elleni bűncselekmények száma is megsokszorozódott, a gyermekkorúak által elkövetett szándékos testi sértések száma 2001 és 2005 között megduplázódott. Szintén folyamatosan emelkedik a kábítószerrel való visszaélések száma: öt év alatt mintegy 70 százalékkal nőtt a fiatalok körében. Keserű hab a tortán, de szinte minden évben fiatalkorúak által elkövetett emberölésre is fény derül - a 14-18 év közöttiek az elmúlt öt évben nem kevesebb, mint 80 honfitársuk életét oltották ki.
Az ORFK jelentése leszögezi: a lógások otthonról és az iskolából a fiatalokat az értelmetlen lődörgések felé viszik, suli helyett mind több fiatal a plázák padjait koptatja a délelőttök során. Ennek megfelelően az ismertté vált bűncselekmények hátterében leggyakrabban az áll, hogy a csemete rossz baráti társaságba keveredett, míg a második leggyakoribb ok a pénzzavar.
A csellengők megtalálását gyakran maguk a szülők nehezítik meg, amikor a rendőrök elől eltitkolják a lehetséges szökési indokokat: rossz, következetlen szigorú nevelésmódot, a gyermek bántalmazását. Szintén jelentősen megnehezíti a hatóságok dolgát, hogy az édesanyák, édesapák nem ismerik gyerekük barátait, érdeklődési körét. A rendőrök arra is panaszkodnak, hogy a szülők gyakran passzívan viselkednek, hiányos adatokat adnak meg, ezzel is megnehezítve a keresést.