A szénégetők keveset beszélnek, nyelik a füstöt hónapszámra, ruhájuk, bőrük
egyaránt ragad a koromtól, csak szemük fehérje villog arcuk sötétjében. „Téli
szénégetés, nyári betegség, ezek nem való dolgok” - mondja Márton bátyó, a
székelykeresztúri erdőben boksát rakó farkaslaki szénégetők rangidős
füstmestere, akinek szavára csak mélyet bólint a család többi tagja.
Fotók: Somorjai László
Ez olyan nagy bölcsességnek számított, hogy jó fertály órán át nem is szól
senki, csak pihegünk a forró levegőn. „Nem kell a sok beszéd, szárítja az ember
torkát, aztán csak vedeli a vizet, attól meg még jobban izzad” - mondja András
bácsi. A szénégetők nem szószátyárok, halk szavú emberek, csak nyelik a füstöt,
teszik a dolgukat. Minden mozdulat szinte rituális, nem erőből, hanem rutinból
származik. Ragadnak a koromtól, na meg az izzadságtól, de a boksák szépen
pipálnak, csendben, nem nagy füsttel. Kemény kenyérkereset ez, de Mártonék
hozzászoktak, hoszszú generációk óta hagyományozzák a tudományt, apáról fiúra
száll a mesterség.
Éppen egy kihűlt boksa helyén állunk, ami most olyan, mint egy holdkráter.
Idebillenti egy ARO újból a több köbméter bükkfát, amit aztán beraknak, kúp
alakúra. Ezt nevezik boksának. Vastagon betakarják földdel, illetve szalmával,
hogy légtelenül izzon, égjen bent a fa a föld alatt, és szenesedjen. Így készül
a faszén. „Kívül csak kormol, pipál, belül azonban izzik, eleven tűz az egész,
pont olyan, mint a szénégető” - magyarázza Márton tata.
A szénégetők általában családban dolgoznak, nagy türelem kell ahhoz, hogy
egymást elviseljék éjjel és nappal, egy-egy béres csak rontana a munkamorálon.
Szinte minden férfi ezt a mesterséget folytatja a rokonságban, bár van aki
kitérőt tett az egyetemre, de a végén mégis a fekete aranyat választotta.
Reneszánsza van most a grillezésnek, Európa-szerte divat a szabad tűzön való
sütögetés, aminek a Márton família igencsak örül, sőt az öregúr még egy fohászt
is elrebeg: tartsa meg az Isten a jó szokásukat a népeknek a jövőben is.
Nem könnyű mesterség a faszénkészítés. Hajnalban kelni, egész nap keményen
robotolni a hőségben, füstben nem könnyű. A boksából a szenet korán kell
kiszedni, mert napközben már elviselhetetlen meleg. Nappal megrakják az újat,
estére ledöngölik, majd begyújtják. A boksát éjjel-nappal őrizni kell, minden
két órában megnézik, ledöngölik, járják a facipős táncot. Járják, ropják, pedig
zene sincs hozzá, valami belül dübörög a szénégetőben, annak ritmusára mozog a
boksa tetején. Nehéz tánc ez, de mégis légies, könnyed mozdulatokkal művelik.
Óvatosan, mert ha a boksa beszakad, akkor a faszéntáncosnak már csengettek is.
Nem sok esélye van a túlélésre, hiszen a kúp belseje négyezer fokon izzik. „A
családban még soha nem történt tragédia, mert nem iszákos népség vagyunk -
mondja büszkén az idős Márton. - Ittasan nem engedem még a tisztásra se a
fiatalokat, mert itt szó szerint a tűzzel játszunk - igaz-e, gyerekek” - legyint
kedélyesen a meglett férfiak felé az öreg. Egy-egy boksa nyáron három hétig is
ég. Ha hűvös idő van, akkor hamarabb elkészül, jobb is a szén minősége.
Mártonék a saját cégüket irányítják: Németország, Franciaország, Belgium, Svájc
és az olaszok használják szenüket. Az idős Márton még a diktatúra alatt is csak
a szenet égette egyre-másra. „Az öntödék, az acélművek, azoknak kellett a jó
faszén. Aztán jött a szünet, nem kellett a szenünk senkinek se, nálunk
megszűntek a kohók, mert drága a szén, kétszáz eurón felül van tonnája. Aztán
elkezdődött a grillezés, és egyszer csak megkerestek a régi kereskedők, kellene
a szenünk, de nagyon. Tíz éve minden évben újra rakjuk a boksákat, hol itt, hol
ott, de a legjobb itt a falunk közelében - mondja az egyik segéd, Laci, és
merengve hozzáteszi: - nem jó idegenben, mert a munka odafigyelést kíván, de az
ember agya meg itthon jár-kél, a család meg az asszony körül, nem lehet jó
szenet csinálni akkor.”
Azt, hogy mennyi szén jön ki egy boksából, előre nem lehet tudni. Boksája
válogatja, attól függ, mennyi és milyen faanyagot raknak bele. Az idei átlag
például 30 tonna. Ehhez bükköt, tölgyfát használnak, néha gyertyánt. Az akác nem
jó, annak könnyen lesz a szene pattogós, szétreped apró porrá. Farkaslaka ma már
nemcsak a rengetegben kószáló Ábelről híres, hanem kereskedő, élelmes lakóiról
is. Falujukban szénégetés mellett újabban turizmussal meg bazározással is
foglalkoznak. Vannak, akik már nem maguk dolgoznak, hanem dolgoztatnak.
Az öreg Márton szerint azonban azok már csak rókák, akik a pénzért ravaszkodnak,
mert a szénégetés élet, mégpedig abból is a nagybetűs. Feléjük úgy tartják, hogy
a téli szénégetés nyári betegség. „Mer’ aki a télen dolgozik, az nyáron beteg
lesz” - mondja a dolgoknak sommáját az öreg Márton.