Vissza a tartalomjegyzékhez

Hajdú Sándor
Fekete arany
Szénégetők négyezer fokos tánca

A szénégetők keveset beszélnek, nyelik a füstöt hónapszámra, ruhájuk, bőrük egyaránt ragad a koromtól, csak szemük fehérje villog arcuk sötétjében. „Téli szénégetés, nyári betegség, ezek nem való dolgok” - mondja Márton bátyó, a székelykeresztúri erdőben boksát rakó farkaslaki szénégetők rangidős füstmestere, akinek szavára csak mélyet bólint a család többi tagja.


Fotók: Somorjai László

Ez olyan nagy bölcsességnek számított, hogy jó fertály órán át nem is szól senki, csak pihegünk a forró levegőn. „Nem kell a sok beszéd, szárítja az ember torkát, aztán csak vedeli a vizet, attól meg még jobban izzad” - mondja András bácsi. A szénégetők nem szószátyárok, halk szavú emberek, csak nyelik a füstöt, teszik a dolgukat. Minden mozdulat szinte rituális, nem erőből, hanem rutinból származik. Ragadnak a koromtól, na meg az izzadságtól, de a boksák szépen pipálnak, csendben, nem nagy füsttel. Kemény kenyérkereset ez, de Mártonék hozzászoktak, hoszszú generációk óta hagyományozzák a tudományt, apáról fiúra száll a mesterség.
Éppen egy kihűlt boksa helyén állunk, ami most olyan, mint egy holdkráter. Idebillenti egy ARO újból a több köbméter bükkfát, amit aztán beraknak, kúp alakúra. Ezt nevezik boksának. Vastagon betakarják földdel, illetve szalmával, hogy légtelenül izzon, égjen bent a fa a föld alatt, és szenesedjen. Így készül a faszén. „Kívül csak kormol, pipál, belül azonban izzik, eleven tűz az egész, pont olyan, mint a szénégető” - magyarázza Márton tata.

A szénégetők általában családban dolgoznak, nagy türelem kell ahhoz, hogy egymást elviseljék éjjel és nappal, egy-egy béres csak rontana a munkamorálon. Szinte minden férfi ezt a mesterséget folytatja a rokonságban, bár van aki kitérőt tett az egyetemre, de a végén mégis a fekete aranyat választotta. Reneszánsza van most a grillezésnek, Európa-szerte divat a szabad tűzön való sütögetés, aminek a Márton família igencsak örül, sőt az öregúr még egy fohászt is elrebeg: tartsa meg az Isten a jó szokásukat a népeknek a jövőben is.
Nem könnyű mesterség a faszénkészítés. Hajnalban kelni, egész nap keményen robotolni a hőségben, füstben nem könnyű. A boksából a szenet korán kell kiszedni, mert napközben már elviselhetetlen meleg. Nappal megrakják az újat, estére ledöngölik, majd begyújtják. A boksát éjjel-nappal őrizni kell, minden két órában megnézik, ledöngölik, járják a facipős táncot. Járják, ropják, pedig zene sincs hozzá, valami belül dübörög a szénégetőben, annak ritmusára mozog a boksa tetején. Nehéz tánc ez, de mégis légies, könnyed mozdulatokkal művelik. Óvatosan, mert ha a boksa beszakad, akkor a faszéntáncosnak már csengettek is. Nem sok esélye van a túlélésre, hiszen a kúp belseje négyezer fokon izzik. „A családban még soha nem történt tragédia, mert nem iszákos népség vagyunk - mondja büszkén az idős Márton. - Ittasan nem engedem még a tisztásra se a fiatalokat, mert itt szó szerint a tűzzel játszunk - igaz-e, gyerekek” - legyint kedélyesen a meglett férfiak felé az öreg. Egy-egy boksa nyáron három hétig is ég. Ha hűvös idő van, akkor hamarabb elkészül, jobb is a szén minősége.
Mártonék a saját cégüket irányítják: Németország, Franciaország, Belgium, Svájc és az olaszok használják szenüket. Az idős Márton még a diktatúra alatt is csak a szenet égette egyre-másra. „Az öntödék, az acélművek, azoknak kellett a jó faszén. Aztán jött a szünet, nem kellett a szenünk senkinek se, nálunk megszűntek a kohók, mert drága a szén, kétszáz eurón felül van tonnája. Aztán elkezdődött a grillezés, és egyszer csak megkerestek a régi kereskedők, kellene a szenünk, de nagyon. Tíz éve minden évben újra rakjuk a boksákat, hol itt, hol ott, de a legjobb itt a falunk közelében - mondja az egyik segéd, Laci, és merengve hozzáteszi: - nem jó idegenben, mert a munka odafigyelést kíván, de az ember agya meg itthon jár-kél, a család meg az asszony körül, nem lehet jó szenet csinálni akkor.”
Azt, hogy mennyi szén jön ki egy boksából, előre nem lehet tudni. Boksája válogatja, attól függ, mennyi és milyen faanyagot raknak bele. Az idei átlag például 30 tonna. Ehhez bükköt, tölgyfát használnak, néha gyertyánt. Az akác nem jó, annak könnyen lesz a szene pattogós, szétreped apró porrá. Farkaslaka ma már nemcsak a rengetegben kószáló Ábelről híres, hanem kereskedő, élelmes lakóiról is. Falujukban szénégetés mellett újabban turizmussal meg bazározással is foglalkoznak. Vannak, akik már nem maguk dolgoznak, hanem dolgoztatnak.
Az öreg Márton szerint azonban azok már csak rókák, akik a pénzért ravaszkodnak, mert a szénégetés élet, mégpedig abból is a nagybetűs. Feléjük úgy tartják, hogy a téli szénégetés nyári betegség. „Mer’ aki a télen dolgozik, az nyáron beteg lesz” - mondja a dolgoknak sommáját az öreg Márton.