Vissza a tartalomjegyzékhez

Cseszkó Tamás
Létező veszély a lakásmaffia

A Sors-Társak Egyesülete harmincnapos demonstrációt szervezett az Országház előtt a Kossuth téren. A lakásmaffia áldozatai azt kérik a miniszterelnöktől, hogy a kormány kezdeményezze és támogassa annak az országgyűlési határozati javaslatnak a visszaállítását, amelyet a Ház - 353 igen szavazattal, 1 nem ellenében, tartózkodás nélkül - 2004 júniusában fogadott el, s amelyet 2005 márciusában Petrétei József igazságügyi miniszter hatályon kívül helyezett. Egy petíciót is megfogalmaztak, melyet az egy hónapos tüntetés utolsó napján adtak át a Miniszterelnöki Hivatal képviselőjének.


Fotó: ShutterStock

Az egyesület elnöke, Török Szabó Erzsébet (kis képünkön) tudja, mit jelent a lakásmaffia áldozatává válni. Kilenc évvel ezelőtt barátnője rábeszélésére felajánlotta a hatmillió forint értékű budapesti lakását egy kétmilliós uzsorakölcsön fedezetéül. Időközben a gyerekkori játszótárs „véletlenül” Kanadába költözött, Török Szabó Erzsébetnél pedig egy éjszaka megjelentek a végrehajtók. Ekkor tudta meg, hogy el kell hagynia otthonát. Hetvenöt éves édesanyjával együtt földönfutóvá lettek. A Sors-Társak Egyesülete elnökének esete csak egy a sok közül. Elmondása szerint több tízezer családot érint ez a veszély, nemtől, kortól vagy iskolai végzettségtől függetlenül.
A hajléktalanná válás forgatókönyve nem is olyan bonyolult. Valaki azt kéri tőlünk, hogy néhány hétre adjuk fedezetül ingatlanunkat. Megnyugtatnak, hogy mindez törvényes, olyannyira, hogy közjegyző előtt szerződés is köttetik. Pedig pont a közjegyzőnél dől el az ember sorsa akár egy életre, hiszen nem mást, mint adásvételi vagy ajándékozási szerződést írattatnak alá a jóhiszemű segítővel. A közjegyzőre pedig azért van szükség, mert a közhitelesen aláírt szerződés nehezen támadható. Török Szabó Erzsébet elmondása szerint számos ügyben, ahol a tulajdonosok pert indítottak a szerződés semmissé nyilvánításának érdekében, ugyanaz a közjegyző járt el, mint amelyik előtt az alku köttetett. Sőt, a bűncselekményeket azonos személyek követték el. „A tettesek felelősségre vonása még ma sem történt meg, ezért a lakásmaffia újabb trükköket eszel ki” - állítja az elnök asszony, hozzátéve, hogy egyesületükhöz folyamatosan telefonálnak az újabb áldozatok, akik sokszor nemcsak lakásukat, hanem egészségüket és családjukat is elveszítik.


Török Szabó Erzsébet

„Igazából nem is értem, hogy azt a határozatot, amelyet a Parlament egyöntetűen elfogadott, miért helyezte hatályon kívül az igazságügyi miniszter. Ráadásul az a két képviselő sem folytatja munkáját ebben a ciklusban, akik az ilyen ügyekkel foglalkoztak” - panaszkodik az elnök. A Miniszterelnöki Hivatal munkatársa mindenesetre átvette a petíciót vasárnap. A követelések között szerepel a fent említett határozat újbóli hatályba helyezése is. Az egyesület továbbá azt kéri a kormánytól, hogy biztosítsa a lakásmaffia áldozatainak az újrakezdés lehetőségét. 2005-ben a Belügy- és az Igazságügyi Minisztériumtól ötvenmillió forint támogatást kaptak, ám az idén eddig egy fillért sem ígértek nekik. Beadványukban azt is feladatául szabnák a kormány megbízottjának, hogy vizsgálja meg, eleget tett-e az elkövetői kör az illeték- és adófizetési kötelezettségének.
A Miniszterelnöki Hivataltól lapunk azt a tájékoztatást kapta, hogy az egyesület petícióját továbbították az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumnak. Ott azonban közölték, hogy az államtitkár úrnak még nem volt alkalma elolvasni a beadványt. A lehetséges megegyezést firtató kérdésünkre Török Szabó Erzsébet úgy válaszolt: mindenféle halálos fenyegetés ellenére ő csak akkor nyugszik meg, ha rács mögött láthatja az elkövetőket.