A zöld teáról egyre többet hallunk, mégis keveset iszunk belőle. Pedig egy
csésze erőt adó, frissítő zöld tea a nap bármely szakában felüdíti a testet, a
lelket. Serkenti a szellemi teljesítőképességet, segíti a koncentrálást, növeli
az izom mozgékonyságát, és enyhíti a fáradtságérzetet. Sőt zsíroldó hatása
megkönnyíti a fogyókúrások dolgát is, amit francia klinikai vizsgálatok is
igazolnak.

Napi háromszor egy csésze zöld tea a főétkezések után, havonta minimum
egy-két kilogramm súlycsökkenéssel jár anélkül, hogy fogyókúráznánk. A- és
E-vitamint, valamint méregtelenítő rostanyagot tartalmaz. Távol-keleti
felmérések szerint azoknak a gyerekeknek, akik naponta legalább egy csésze cukor
nélküli teát isznak, feleannyi lyukas foguk van, mint a többieknek.
Vetélytársával, a kávéval szemben előnye, hogy magas koffeintartalma mellett
felszívódása kevésbé terheli meg a szervezetet.
A világ legnagyobb teafogyasztói az írek mellett a britek. A magyarok egy főre
jutó teafogyasztása száz gramm alatt marad, miközben kávéból három kilónál is
többet iszunk meg évente.