Az elmúlt hét hónapban kínai kereskedők mintegy harminctonnányi
elefántcsontot vásároltak fel a zimbabwei Vadaspark-üzemeltető Hatóságtól.
Ez a mennyiség az értékes anyagból összesen 2250 elefánt agyarának felel meg. Az
óriási volumenű elefántcsont-felvásárlás tulajdonképpen csak egy szelete Kína
meglehetősen dinamikus előrenyomulásának Afrika gazdaságában. Az olaj, az
értékes ásványok és a különféle nyersanyagok utáni hajszában a kínaiak mindenki
mást megelőznek a fekete kontinensen.
Fotó: ShutterStock
„Elképesztően nagy üzlet” - nyilatkozta egy afrikai vadőr a The Sunday
Timesnak. „Nemcsak a parkok készleteit merítik ki, de az elefántokat most már a
teljes határszakasz mentén gyilkolják az orvvadászok, Botswanából és a többi
szomszédos országból is, hogy kielégítsék a kielégíthetetlennek tűnő
szükségleteket” - tette hozzá az elkeseredett vadőr.
A Nemzetközi Kereskedelmi Egyezmény - amely többek között az
elefántcsont-kereskedelmet is szabályozza - tartalmaz egy külön engedményt
Zimbabwe számára. Eszerint az ország bármely, 270 angol font értékét meg nem
haladó földterületet eladhat külföldieknek. A lassan fejlődő zimbabwei
kereskedelemnek ez a passzus valóságos gyógyírt jelentett: a ma már széles
körben elterjedt orvvadászatot zömében az országba befolyó kínai pénzek éltetik.
A kínaiak gyorsan használnak ki minden egyes lehetőséget az üzletkötésre, ami
néha bizony káros hatásokat is maga után von - legalábbis Afrika szemszögéből.
Mugabe elnök
Peking mohó étvággyal vetette magát az afrikai nyersanyagpiacra az elmúlt
néhány évben. Ahhoz, hogy gyors gazdasági fejlődését fenn tudja tartani, Kína
kereskedői és befektetői ellepték a Zimbabwéhoz hasonló fejlődő országokat.
2003-ban a Kína és Afrika közötti kereskedelmi forgalom összesen 6,6 milliárd
angol font volt. 2005-re ez a szám elérte a 22 milliárdot.
Emberi jogi aktivisták megdöbbentek azon, hogy Pekinget mennyire hidegen hagyják
azok a félelmek, amelyek Nyugaton tapasztalhatóak egyes afrikai országok
rezsimjeivel szemben. A kínaiak nem ijedősek - legalábbis, ha üzletről van szó.
„Bárhol legyenek is anyagi források, a kínaiak odatalálnak” - utal az elmúlt
évek eseményeire Peter Takirambudde, egy emberi jogi szervezet afrikai
részlegének vezetője. És valóban: a kínaiak - a busás nyereség reményében -
igyekeznek megkedveltetni magukat, ha kell, még diktátorokkal is. Mugabe elnök 7
millió fontos palotájának gyönyörű kék csempéjét például nagylelkű ajándékként
adományozták a zimbabwei diktátornak.
Az Afrikában élő kínaiak száma folyamatosan nő. Nigériában egy kínai újságnak
ötvenezres olvasótábora van: valamennyien bevándorlók. Figyelemre méltó, hogy a
brit gyarmatosítás ideje alatt a szigetországból bevándorlók száma soha nem ért
el ekkora számot.
A kínaiak megítélése mindazonáltal nem egyértelműen pozitív. Az Afrikába
exportált kínai áruk minősége hírhedten alacsony. Egy nemrég beszállított, 50
autóbuszból álló rakománynak például ma már egyetlen darabja sem üzemképes,
ezért aztán Zimbabwe lemondta a további 250 járműre szóló megrendelését. Hasonló
a helyzet a repülőgéppiacon is. Három MA60 típusú, kínai importból származó
utasszállítóból az egyik egyszer sem volt képes felszállni, a másiknak
kényszerleszállást kellett végrehajtania a Viktória-vízesésnél - mely alkalommal
több utas is megsérült -, míg a harmadik repülőgép a múlt héten felszállás
közben kigyulladt. Jelenleg a háromból egyik sem üzemképes.
Miközben a kínaiak tovább hódítanák az afrikai piacokat, a fekete kontinens
lakosai erősen megosztottak a kérdésben. Egyrészről rövid távon jelentős
bevételeket és az áruforgalom élénkülését jelentheti a kínai áru, másrészről
viszont az ezzel járó többletterhek megviselhetik a szegényebb afrikai országok
gyakran ingatag lábakon álló gazdaságát, és tönkretehetik a még amúgy is
gyerekcipőben járó iparágakat.