Vissza a tartalomjegyzékhez

Bugár Árpád, Pozsony
Kísért a múlt
Fico repülőrajtot vett

Az új szlovák kormánykoalíció a megalakulását megelőző bizonytalanság és huzavona után repülőrajtot vett. Robert Fico újdonsült miniszterelnöknek rekordidő alatt sikerült kijelölnie és elfogadtatnia kormányát, és megtartotta első ülését az új parlament is. Az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnöke lapzártánkkor éppen Strasbourgban magyarázza a bizonyítványát, azaz a szélsőjobboldali Szlovák Nemzeti Párt (SNS) bevételét a kormányba. Az európai szocialista párt és parlamenti frakció a Smerrel szemben szankciókat helyezett kilátásba, egyértelműen kinyilvánítva, hogy a nacionalista-rasszista SNS-sel való koalíció elfogadhatatlan számukra.


Ján Slota
Fotó: Reuters


Robert Fico
Fotó: AP

A választások óta eltelt időszak eseményeinek tükrében megállapítható: Robert Fico nagyon akarta a hatalmat, nemkülönben Ján Slota, az SNS és Vladimír Meciar, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) elnöke. Ez a közös cél láthatóan nagy egyetértést hozott létre, ennek nyomán gyors volt a kormányalakítás is. Kívülről úgy tűnik, teljes az egység. A három „erős ember” hatalomba igyekvő motívumai azonban különbözőek.
Fico mintegy hat éve készül arra, hogy kormányfő legyen, az ellenzék vezetőjeként folyamatos populista szólamokkal, az egész baloldal bedarálásával sokat is tett ezért. A kormánykoalíció megalakításánál is hatalmi vágyának rendelte alá a józan észt, hiszen lehetősége lett volna a Magyar Koalíció Pártjával (MKP) és a Kereszténydemokrata Mozgalommal (KDH) egy „európaibb” koalíció létrehozására. A HZDS és az SNS azonban kevesebb kompromisszumra kénysze-rítette őt, sőt itt ő diktálhatta a feltételeket. Ennek eredménye megfigyelhető a kormány összetételén is. A parlamenti helyek számarányától eltérően a Smer-nek 11, az SNS-nek 3, a HZDS-nek 2 bársonyszék jutott. Az összes erős minisztériumot Fico pártja kapta, az újdonsült kormányfő pedig még azt is elérte, hogy maga Meciar és Slota nem kaptak sem miniszteri széket, sem vezető helyet az országgyűlésben.
A két utóbbi politikus még ezeket a feltételeket is elfogadta. Meciarnak létérdeke volt, hogy kormányra kerüljön, hiszen folyamatosan gyengülő támogatottságú, arculatát egyáltalán nem találó, egyedül a vezér volt nimbuszából még valamit profitáló pártjának csak így maradt esélye, hogy beleszóljon a történésekbe, és esélye maradjon a fennmaradásra. Neki személyesen valószínűleg nagyon is megfelel, hogy háttérben maradva mozgassa az eseményeket. (A koalíciós tárgyalásokra a megegyezés szerint csak a három pártelnök jár majd, és az ott elhangzottakról nem tájékoztatják a közvéleményt.) Ezenkívül pártjának azért megszerezte az igazságügyi tárcát. Ez a döntés komoly ellenérzést váltott ki mind a jelenlegi ellenzék soraiban, mind a médiában, hiszen éppen Meciar korábbi országlását jellemezte a hatalommal való visszaélés, az írott és íratlan szabályok sárba tiprása. Az ő korábbi, megbízott államfőként adott amnesztiái teszik máig lehetetlenné, hogy bíróság előtt tisztázzák az akkori titkosszolgálat valószínűsíthető köztörvényes bűncselekményeit. Meciar pedig most ott folytatja, ahol abbahagyta. Kijelentette, hogy Ivan Lexa volt titkosszolgálati vezetőt (aki több évig bujkált az igazságszolgáltatás elől, az elmúlt hat év folyamán több bírósági per folyt ellene, de a számos bizonyíték ellenére eddig mindig felmentették) rehabilitálni kell.
Ján Slota nemzeti vezérnek önmagában hatalmas elégtétel, hogy parlamenten kívülről újra kormányba kerülhetett, s innen éppen a magyarokat szoríthatta ki. Ebben a helyzetben ezt szó szerint kell érteni, nem lehet véletlen, hogy pártja éppen az eddigi „magyar” minisztériumokat kapta, ahonnan félő, hogy elbocsátják a magyar nemzetiségű dolgozókat. Szakértők szerint most elválik, hogy működik-e a gyakorlatban az antidiszkriminációs törvény, amelyet a közelmúltban éppen a hasonló esetek kivédésére fogadtak el. Slota emellett a neki jutó, az európai pénzeket felügyelő és elosztó régiófejlesztési tárcával kapcsolatban már feltette a költői kérdést: miért kellene éppen a déli (értsd magyarok lakta) régiókba irányítani több támogatást? Az MKP is figyelmeztet a veszélyre, hogy megkezdődhet e régiók „kiéheztetése”.
Robert Fico döntött. Különböző érdekek és értékrendek mentén, ellentmondásos személyekkel, múltbeli koloncokkal, valamint a szlovák és külföldi média, az erős ellenzék és a Nyugat árgus figyelmétől kísérve kell most már kormányoznia. Nagy várakozás előzi meg a konkrét döntéseket és a kormányprogramot.