Vissza a tartalomjegyzékhez


Elbocsátások


Tízezer embert fognak Szilvásy György kancelláriaminiszter-jelölt szerint a következő egy évben elbocsátani a közigazgatásból, "ha tágan értelmezzük az állam-igazgatást és nem csak a központi igazgatásra szűkítjük le". Közölte, hogy több lépcsőben 10-20 százalékkal szeretnék csökkenteni a képviselők számát is. Szilvásy szerint első körben a megyei és a budapesti, később pedig a települési önkormányzatok testületeinek létszáma fog csökkenni. Az erre vonatkozó kétharmados reformjavaslatot már a következő hónapokban szeretnék az Országgyűlés elé terjeszteni.