Vissza a tartalomjegyzékhez

Lukács András, Párizs
Külvárosi toborzók

Az iszlám prozelitizmus és a börtönökben folyó terrorista toborzás erősödésére figyelmeztet a francia általános titkosszolgálatnak a Le Figaróban nyilvánosságra hozott jelentése. A lap által ismertetett dokumentum szerint az iszlám radikális tanok egyre gyorsabban terjednek a külvárosok túlnyomórészt Magrebből és fekete Afrikából érkezett, egyre fiatalabb bevándorlói között. A titkosszolgálat jelentése szerint egyre többen térnek iszlám hitre a börtönökben, ahol a tavalyi évben mintegy 1600-an csatlakoztak valamelyik iszlám irányzathoz.


Fotó: AP

A Le Figaro által idézett - A radikalizálódás folyamata az iszlám mozgalmakban címet viselő - jelentés szerint a radikális mozgalmak elsődleges célpontját a mintegy öt milliós franciaországi muszlim lakosság hitüket gyakorló fiataljai jelentik. Ez a réteg kétszázezer főre becsülhető, akik közül mintegy ötezren tagjai a legradikálisabbnak tartott szalafista irányzatnak. A jelentés szerint Franciaországban két radikális, ugyanakkor rivális iszlám irányzat létezik: a pietista, amelyik 1972 óta van jelen, illetve a dzsihádot hirdető szalafista, amely 1997-ben jelent meg, és a jelentés szerint "komoly fenyegetést jelent a köztársaságra".
A titkosszolgálat szerint a külvárosok mellett a börtönök is kiváló terepet nyújtanak a radikális iszlám tanok hirdetésére, valamint a terrorista sejtekbe való toborzásra. Erre kiváló példa az egyik legveszélyesebb franciaországi terrorista, Safé Bourada esete. Bourada az egyik kitervelője volt a hírhedt 1995-ös franciaországi merényletsorozatnak, amely a párizsi távolsági vasút, az RER B Saint-Michel megállójában történt robbantással vette kezdetét. Ezt követően pár napon belül további négy robbantás történt, a merényleteknek mintegy tíz halálos áldozata volt, és további kétszáz sebesültje. Bouradát a terrorcselekményekben való részvételéért hét évre ítélték, ezt a hét évet sem töltötte azonban tétlenül: a börtönben több mint egy tucat rabtársát térítette szalafista hitre, gyilkosokat, nemi erőszakot elkövetőket, illetve kisstílű bűnözőket. Megalakította az Anszar al-Fatah nevű csoportot, amelynek célja iraki, illetve újabb franciaországi merényletek elkövetése. Bourada 2003-ban szabadult, ezt követően kezdte el aktivizálni börtönben alakított terroristasejtjét, az akcióra azonban már nem jutott idő. Több évi megfigyelés, telefonlehallgatás és a pénzügyi tranzakciók feltérképezése után - kellő bizonyítékokkal rendelkezve - a titkosszolgálat elfogta Bouradát és társait.
A titkosszolgálati jelentés kiszivárogtatását alig több mint egy hónappal megelőzően jelent meg egy nagy botrányt kiváltó könyv, Roissy mecsetjei címen. A könyv által felvetett téma hasonlóságot mutat a jelen titkosszolgálati dokumentummal; központi állítása, hogy iszlám terroristák szivárogtak be a párizsi Charles de Gaulle reptér (Roissy) személyzete közé. A könyv érdekessége, hogy Magyarországon nyomtatták, a szerző magyarázata szerint azért, hogy a politika ne tudja megakadályozni a megjelenését. Szerzője, Philippe de Villiers, a politikai palettán a kormányzó UMP és a Le Pen-féle Nemzeti Front (FN) között elhelyezkedő Mozgalom Franciaországért (MPF) elnöke, a párt EU-parlamenti képviselője. Villiers állítása szerint a könyvben szereplő adatokat, jelentéseket többnyire titkosszolgálati tisztektől, a légi forgalmat felügyelő csendőrség tagjaitól kapta, saját bevallása szerint azért, mert tudták róla, hogy lesz mersze kitálalni a történetet. A könyvben szereplő jelentések és iratok között szerepel egy levél is, amelyben a Roissy elnöke a belső elhárításért felelős titkosszolgálat (DST) figyelmét hívja fel a reptéri iszlám behatolásra.