Vissza a tartalomjegyzékhez

Hubert József
Szembenézés a kínos múlttal
Egyházi ügynökök leleplezését kezdték meg az evangélikusok

A történelmi felekezetek közül elsőként az evangélikus egyház vállalta, hogy hivatalos keretek közt néz szembe múltjával. Az egyház legfelsőbb vezetésének támogatásával létrejött tényfeltáró bizottság eddig közel ötven ügynök fedőnevét kutatta fel, köztük három volt evangélikus püspökről vált bizonyossá, hogy hálózati tevékenységet végzett.

"Nem feladatunk az ítélkezés, célunk a múlt feltárása" - Kertész Botond, az evangélikus egyház vezetésének támogatásával létrejött, az 1945-90 közötti időszakot vizsgáló tényfeltáró bizottság egyik történész tagja így foglalta lapunk kérdésére össze a testület célját. A bizottság felépítésén is meglátszik a "szakmai jellegű" cél: a két történész és az egy jogász mellett egyetlen lelkész-teológusnak szorítottak helyet annak létrehozói.
Az effektív munkát csak idén februárban tudták megkezdeni, az alig négy hónapos, a tagok szabad idejében végzett munka "gyümölcseként" eddig közel ötven ügynök fedőnevét kutatták fel. Kertész személy szerint nem hiszi, hogy ennél sokkal több ügynökre bukkanhatnának az elkövetkezendő hetekben-hónapokban, bár azt elismerte: a vizsgálódás elején ennél kisebb számra számított. "Ez az ötven fő - köztük világi és egyházi vezetők is akadnak - a vezetőség létszámához képest nem képvisel magas arányt, főleg ha figyelembe vesszük, hogy az egyházak a rendszer és a hatóságok kiemelt célcsoportjának számítottak 1945 után" - kommentálta eddigi eredményeiket Kertész.
Név szerint eddig négy személyt - egy esperest és három püspököt - sikerült beazonosítaniuk, akik összesen több ezer oldalnyi jelentéssel segítették az állambiztonsági szolgálat olajozott működését. A négy érintett közül Nagy Gyula az egyetlen, aki ma is él. Nagy 1982 és 1990 között volt az egyház püspöke, ám ügynöki karrierje ennél lényegesen nagyobb múltra tekint vissza: 1967-től írt jelentéseiben az evangélikus egyház belügyein kívül külföldi útjairól és a külföldön élő magyar evangélikus lelkészekről is beszámolt. Káldy Zoltán néhány hónappal a püspökké választása előtt vállalta az ügynöki feladatot. Jelentéseiben részletesen ismertette az őt felkereső számtalan lelkész vele folytatott beszélgetéseit, jellemzést adott jó néhány lelkészről, saját külföldi útjairól.
Ottlyk Ernő - aki mintegy tizenöt éven át tevékenykedett püspökként - majdnem kétezer oldalt kitevő jelentései átfogják az evangélikus egyház működésének szinte valamennyi területét a személyi kérdésektől kezdve a lelkészképzésen és sajtóügyeken át a nemzetközi kapcsolatokig.
Várady Lajos budavári esperes szintén "termékeny" besúgónak minősült: Ottlykhoz hasonlóan ezernyolcszáz oldalt kitevő jelentései csaknem az egész egyházi életről beszámolnak. Folyamatosan jelentést adott az őt felkereső vagy általa felkeresett lelkészekkel, az egyház nem lelkész tagjaival, idegenekkel folytatott beszélgetéseiről, lelkészek egymás között zárt körben folytatott magánbeszélgetéseiről, s jellemzéseket írt lelkésztársairól - olvasható Váradyról a bizottság jelentésében.
A testület munkája még messze nem ért véget, egy igazán alapos felderítés legkevesebb tíz évet venne igénybe - érzékeltette kérdésünkre Kertész Botond, hogy eddig még csak a kezdeti lépéseket sikerült megtenni a múlt feltárása érdekében. "A palotaforradalom nem tört ki" - válaszolt részben humorosan lapunknak a tevékenységük visszhangját firtató kérdésére Kertész.
Lapunk úgy tudja: más történelmi egyházak, így a katolikus felekezet is fontolgatja egy, az evangélikus egyház által felállítotthoz hasonló bizottság létrehozását, melynek célja a múlt megismerésének hivatalos formába öntése lenne. A rendszerváltást követő években, az egyházak nem pusztán az ügynökmúlt, hanem az egyházi közelmúlt teljességének feltárásával foglalkoztak, és foglalkoznak máig.
A bizottság munkáját nemrég egy egyházi közgyűlés előtt ismertették, ahol - a történész szavai szerint - döbbent csend kísérte az elhangzottakat. A bizottság tagjaként bízik abban, hogy ez is a megtisztulás irányába mutat. "Munkánkat remélem, bűnbánat és bűnbocsánat fogja kísérni" - összegezte várakozásait Kertész Botond.