Vissza a tartalomjegyzékhez

Szlazsánszkí Ferenc, Makki Marie-Rose
Hit, foci, olaszok

A népi bölcsesség szerint sok embert rövid ideig nagyon be lehet csapni, kevés ember hosszú idôn keresztül is nagyon becsapható, és sok embert hosszú ideig becsaphatunk egy kicsit. Egy valamit nem lehet: sok embert huzamosabb ideig nagyon becsapni. Nos, az olasz bundabotrány rácáfolt a fenti bölcsességre: 40 millió emberrel hitették el éveken keresztül, hogy amit foci címszó alatt látnak, az a valóság.


Bajnoki címüket ünneplik a Juventus játékosai. Lehet, hogy korán.

"Egy olasz ember életében a vasárnapi focimeccs a hét eseménye, kötelezô elfoglaltság, amit semmi pénzért nem szalasztana el, ha lehet, még a vasárnapi misénél is fontosabb" - érzékeltette a Hetek kérdésére az olaszok futball iránti érzelmeit a jelenleg hazánkban dolgozó Giorgio Cavicchiolo.
Ha vallás - akkor áldozat: Olaszországban a legolcsóbb stadionbelépô ára négyezer forintnak megfelelo tizenöt euró, de van százeurós, mintegy 26 ezer forintos jegy is. Az ár igazi foci esetén sem alacsony, ám kifejezetten magas akkor, amikor kiderül: szinte semmi nem volt igaz.


Moggi fôigazgató

Márpedig évek óta nem volt az. Amint arról a Hetek is beszámolt (, Hetek, 2006. május 19.), a lavinát magnóra rögzített telefonbeszélgetések indították el, amelyeken a kalauzként indult Luciano Moggi, a bajnok Juventus fôigazgatója játékvezetôket rendelt az 2004-2005-ös szezon rangadóira, és a kijelölt bírókkal is "lezsírozta" az elôre megállapított eredményt.
A felvételek alapján a szövetség május elején rendelt el vizsgálatot, ma már öt ügyészség nyomozódik. Az elôzô szezonból a Juventus 38 bajnoki mérkôzése közül 29-rôl feltételezik, hogy manipulált eredmény született; 20 meccsen, köztük más egyesületek mérkôzésein, szinte biztosan bundáztak. Moggi bármit képes volt elintézni. Nagyfônökként irányította a bírókat, a játékosokat, mindenkit. Meg tudta szervezni például, hogy a Bologna-Juventus meccset megelôzôen a bíró 4 sárga lapot osszon ki a Bologna legjobb játékosainak, így a Juventusszal való találkozóra szinte kiürült a csapat.
Moggi "keresztapaságát" jelzi, hogy a szurkolók most azt követelik, a hatóságok cseréljék ki a Juve fôigazgatóját a néhány héttel ezelôtt letartóztatott Bernardo Provenzanoval, a szíciliai maffia fejével. "Börtönt Mogginak is" - zeng a lelátó az utóbbi hetekben. Sokakban felmerült a kérdés, mennyire befolyásolhatja a botrány az olaszok világbajnoki szereplését. Lippi szövetségi kapitány úgy nyilatkozott, biztos benne, hogy a nemzeti válogatott csupa klasszisból áll, és mindentôl függetlenül bizonyítani fog. Az más kérdés, hogy Lippi fia benne volt abban a cégben, amely a játékosok adásvételével foglalkozott, így a kapitány nyilván bizonyítani akarja, hogy a válogatott játékosok valóban érnek annyit, amennyit a klubok kifizettek értük.
Az olaszokat igazából nem lepte meg, hogy a futballban is maffiamódszerek uralkodnak, régóta téma volt a csalás. De hogy ennyire magas körökig is elér, és mindent átitat, azt senki sem gondolta volna - mondta a Heteknek egy másik forrásunk. Olaszországban a politikai nézetek ugyanúgy megosztják az embereket, mint Magyarországon, de a futball közös nevezôre hoz. Állandó beszédtéma a vendéglôkben vagy a családi összejöveteleken is. A szurkolók a pénzük mellett a lelküket is kiviszik a stadionba - most tehát nagyon sok olasz kisember érezheti magát drámaian becsapva.
A botrány hátterében nem feltétlenül politikai, sokkal inkább üzleti érdekek húzódnak. A fociban borzasztóan sok pénz forog, amióta a törvényhozás áldását adta a futballcsapatok tôzsdei értékesítésére. Amióta a Juventust vagy a Berlusconi korábbi miniszterelnök tulajdonában álló Milant bevitték a tôzsdére, az eredményekben muszáj volt egy állandó színvonalat tartani. A jelenség kicsit arra hasonlít, mint amikor egy vállalkozó visszaforgatja a nyeresége egy részét a vállalkozása fejlesztésére: a jó hozam érdekében a fociklubok is folyamatosan "invesztáltak" - csak éppen a most feltárt módszerek törvénybe ütköznek.


Silvio Berlusconi korábbi miniszterelnök
Fotó: AP

Jelenleg egy olyan vizsgálóbíró dolgozik az ügyön, aki régen már bizonyított hasonló ügyben, és politikailag is semleges. A hivatalos nyilatkozatok szerint két-három héten belül pontot akarnak tenni a történet végére. Jelenleg 71 olasz sportklubot vizsgálnak hamis mérleg gyanúja miatt, ebbôl 16 A kategóriás. 41 játékos szerzôdését vizsgálják felül, így például Zinedine Zidane-ét, akit a Real Madridnak adott el a Juventus, Enzo Marescáét, aki most a Sevillában játszik, vagy Fabian Cariniét, akit Cannavaróért cserébe engedte át a torinói "zebrák" az Internek. 41 ember ellen folyik nyomozás, köztük 9 bíró és 11 partjelzô ellen. Fabio Cannavaro, az olasz válogatott kapitánya és egyben a Juventus legismertebb játékosa kijelentette: "Nemcsak a Juve vezetôi érintettek a botrányban, az egész olasz foci így működik."
A foci Olaszországban ugyanolyan meghatározó kulturális elem, mint az olasz konyha: tartani kell a színvonalat, ez a nemzeti imázs része. Egész iparágak épülnek rá a focira: turizmus, sajátos kegytárgybiznisz, mezek, cipôk forgalmazása.


"Szégyen". Olasz szurkolók tiltakoznak a bundabotrány miatt

Mindezek mellett az egész olasz fociéletre rátelepült egy fekete fogadási rendszer, amiben szintén óriási pénzek mozognak. Gianluigi Buffon, a Juve válogatott kapuvédôje három meg nem nevezett játékostársával a Moggi által megszervezett eredményekre fogadott, amivel évente fejenkénti 1,6 millió euróra (400 millió forintra) tettek szert. A Juve kapusa méltán félt, hogy a botrány miatt elbúcsúzhat a világbajnokságtól, végül azonban - a média nyomása ellenére - Marcello Lippi szövetségi kapitány mégis beválogatta a keretbe. A Corriere della Sera nevű lap értesülései szerint az AC Milan labdarúgócsapata is belekeveredett az olasz fogadási botrányba - amit a Milán közleményben cáfolt.
Nem lehetetlen, hogy a focibotrány a volt miniszterelnök, Berlusconi - a Milan tulajdonosa - megszorongattatásáig vezet, talán az sem véletlen, hogy a focibalhé éppen az olasz kormányváltás után robbant ki. Olaszország még mindig a kormányváltás tüzében ég, a belpolitikai hírek homlokterében a költségvetés áll. Az is tény, hogy hoszszú ideje zajlik a maffiaellenes harc, hiszen tarthatatlanul elfajult a helyzet, különösen Dél-Olaszországban, Szicíliában. Kemény hatósági fellépés zajlik, mert hiába teszik el láb alól vagy fenyegetik meg az igazságszolgáltatás képviselôit, a letartóztatások évek óta napirenden vannak. A korrupcióellenes harc uniós elvárás is, és a fociügy jól beleilleszkedik a rendteremtô igyekezetbe.
"A foci mint vallás? Ez már-már szentségtörésnek tűnik. Kétségtelen, hogy a futball nagyon nagy népszerűségnek örvend Olaszországban, és nagy szenvedélyeket vált ki. Ez egy létforma, egy életforma, de azért ami történt, az abszolút nem tükrözi az olaszok érzéseit és viselkedését, hanem csak azon kevesekét, akik a kártyalapokat keverték" - mondta a Heteknek Arnaldo Dante Marianacci kulturális tanácsos, a Budapesti Olasz Kulturális Intézet igazgatója.


Gianluigi Buffon

A tanácsos úgy véli, az olaszok eddig is hittek, és továbbra is hinni fognak a fociban.
Kevésbé volt derűlátó egy, a Hetek által megkérdezett olasz egyetemista: "Ha a politika és a futball nem kapcsolódna össze szorosan, most már nyilvánvalóan maffiózus kötelék formájában, sok mindent nem lehetne megmagyarázni: például, hogy bizonyos emberek hogyan tudtak éveken keresztül zavartalanul tevékenykedni. Mindez - vélte forrásunk - azon politikai erôk védelmének köszönhetô, amelyek mindent tudtak, de soha nem állt érdekükben változtatni a fennálló helyzeten."