Hosszas tárgyalássorozat eredményeképpen megállapodás született az elmúlt
héten a szudáni kormány és a lázadók legnagyobb csoportja között. Persze korai
lenne azt mondani, hogy a megállapodás eredményeképpen biztos, hogy helyreáll a
nyugalom Szudánban, azonban mégis reményt adhat az évek óta húzódó darfuri
konfliktus rendezésére, a száműzöttek hazatérésére, és az ország
stabilizálására.
A Szudáni Felszabadítási Hadsereg képviselői. Igazságos lázadók
Mégis sikerült az évek óta tartó, de még az utolsó utáni fordulóban is szinte
teljesen reménytelennek tűnő tárgyalássorozatot megállapodással lezárni a
szudáni kormány és a Szudáni Felszabadítási Hadsereg között. A legutóbbi, öt
napig tartó maratoni tárgyalást már az amerikai miniszterhelyettes, Robert
Zoellick vezette, miután az Afrikai Unió égisze alatt folyó tárgyalások két év
alatt sem vezettek eredményre.
A megállapodás értelmében a kartumi kormánynak le kell fegyvereznie az általa
támogatott, de a civil lakosságot terrorizáló arab milicistákat, a
dzsandzsavídokat. A megállapodást aláíró lázadóknak (akik a dzsandzsavídok által
végrehajtott etnikai tisztogatások ellen küzdöttek) is fel kell adniuk a
fegyveres harcot, és vissza kell vonulniuk egy, a megállapodásban meghatározott
területre. A kormány ígéretet tett arra, hogy számos lázadót felvesz a hivatalos
hadsereg soraiba, és magas kormányzati pozíciót is biztosít számukra.
A kétségkívül nagy jelentőségű megállapodást azonban a három lázadó csoport
közül csak a legnagyobb írta alá, ezért fennáll a veszélye annak, hogy azt csak
korlátozott mértékben lehet majd a gyakorlatba átültetni. Egyrészt, mert a
lázadók maguk között is nagyon megosztottak, másrészt, mert az arab milicisták
nem vettek részt a tárgyalásokon, így nem feltétlenül érzik azt majd magukra
kötelező érvényűnek.
A megállapodás azonban nagyobb esélyt ad a humanitárius katasztrófa enyhítésére,
hiszen az egyre kilátástalanabb helyzetbe kerülő menekültek ügye azonnali
beavatkozást igényel. Az etnikailag igen vegyes lakosságú Darfurban 2003
februárjában még környezeti katasztrófaként tört ki a konfliktus: a kormány
ellen lázadó csoportok felügyeletük alá akarták vonni a kormány által
elhanyagolt, Franciaország nagyságú sivatagos területet, és ezzel az ivóvíz-,
élelem-, üzemanyag- és egyéb forrásokat. A természeti erőforrásokért vívott
küzdelem azonban fegyveres konfliktusba csapott át. Az Egyesült Államok által is
népirtásnak minősített darfuri válság rendezése ma már minden idők legnagyobb
szabású segélyakcióját teszi szükségessé, ugyanis a nemzetközi szervezetek 180
és 450 ezer fő közé teszik a halálos áldozatok számát, míg 2-2,5 millió embernek
kellett elmenekülnie otthonából az elmúlt három év során, elsősorban (de
természetesen nem kizárólag) a dzsandzsavíd milicistáknak "köszönhetően". Az
arab dzsandzsavíd milicisták rendszeresen megerőszakolták a nőket, kifosztották
a falvakat vagy egyszerűen elkobozták a menekülttáborokba igyekvő
segélyszállítmányokat.
A konfliktus megfékezésével megbízott Afrikai Unió hétezres létszámú, rosszul
felszerelt békefenntartó hadteste azonban alkalmatlannak bizonyult a rend
helyreállítására, ezért várhatóan az ENSZ kéksisakosai - adott esetben a NATO
támogatásával - fogják átvenni a feladatukat. Az ENSZ-csapatok bevonásának
ötletét egyre határozottabban támogatja Washington is (Bush elnök újabb 225
millió dolláros segélycsomag megszavazására tett javaslatot az amerikai
Kongresszusban) azt követően, hogy az Egyesült Államokban is egyre nagyobb civil
támogatást kap a darfuri konfliktus rendezésének igénye. A társadalmi
megmozdulás élenjárói kezdetben elsősorban az evangéliumi körökből kerültek ki,
akik a dél-szudáni keresztények védelmében szólaltak fel. Mára már ennél is
szélesebb körű támogatást kap Darfur ügye, fekete képviselők, zsidó aktivisták,
emberjogi szervezetek és hírességek csatlakoztak a kezdeményezéshez annak
érdekében, hogy Darfurból "ne legyen újabb Ruanda". Washingtonra azért is
nehezedik egyre nagyobb társadalmi nyomás, mert elvi állásfoglalásai ellenére
mindeddig nem lépett fel határozottan az iszlámista szudáni kormánnyal szemben,
akitől a CIA rendszeres támogatást kapott a terrorizmus elleni harca során. Így
Washingtonnak úgy kell most tudnia a mészárlás megállításában részt venni, hogy
közben továbbra is a maga oldalán tartsa Kartumot a terrorizmus elleni harcban.
A szudáni iszlám kormányzat támogatta a civilekre támadó milíciákat
A rendezésre nagyobb esélyt adhat, hogy a szudáni kormány, amely mindeddig
ellenségesen viszonyult az ENSZ bevonásának ötletéhez - azt újragyarmatosításnak
minősítette -, várhatóan lehetővé fogja tenni a kéksisakosok bevonulását az
országba, mivel annak feltételéül korábban a megállapodás megszületését szabta.
Egyelőre azonban bizonytalan a megerősített nemzetközi békefenntartó test
összetétele és finanszírozásának módja, pedig arra nagy szükség lenne Szudánban,
ahol a feszültségek továbbra sem csillapodnak: Jan Egelandot, az ENSZ
főtitkárhelyettesét és a kíséretében levő több újságíró a hét elején
megkergették az egyik menekülttáborban, ahonnan csak autóval lehetett őket
kimenekíteni. Az Afrikai Unió egyik helybeli tolmácsa azonban nem volt ilyen
szerencsés, őt halálra késelte a felbőszült tömeg.