Vissza a tartalomjegyzékhez

Major Nóra
Fogy a piac türelme
Baloldali győzelem befektetői szemmel

A baloldali koalíció győzelme jó hírnek bizonyult a hazai befektetői piacon.
A BUX megugrott, a bankházak fellélegeztek. Ennek ellenére úgy tűnik, a 2010-es eurónak már lőttek.


Fotó: Shutterstock

Az UBS Bankház egyik londoni tanácsadója szerint a piacok megkönnyebbültek, hiszen a Fidesz "jóval költekezőbb" ígérgetéseitől menekültek meg vasárnap éjjel. Ugyanakkor a piac most legfeljebb két hónapot ad arra az új kormánynak, hogy erőteljes jelzéseket adjon költségvetési terveiről. A londoni szakember szerint Gyurcsány Ferenc a következő napokban várhatóan piacbarát nyilatkozatokat tesz majd. Ám ezek várhatóan "igen elvontak lesznek, nem sok konkrétummal".

A Financial Times hasábjain megszólaltatott elemzők úgy látják: Gyurcsánynak nincs sok ideje a győzelem ünneplésére, a költségvetési reformok terén ugyanis komoly nyomás nehezedik rá. A beszámoló szerint a "régi-új" miniszterelnöknek szinte azonnal csökkentenie kellene a deficitet, valamint - az őszi önkormányzati választásokig - az egészségügyet, az oktatást és az államigazgatást érintő, átfogó reformokkal is elő kellene rukkolnia. Ha "darabokban adagolja" elképzeléseit, a befektetői piac támogatását nyárig biztosan élvezheti - vallják az elemzők.

Rajtunk a világ szeme

Nem csoda, hiszen a Fidesz az egész kampányát arra építette, hogy ha a szocialisták győznek, beköszönt az államcsőd. Brüsszel, a választások másnapján küldött meleg hangú gratulációja mellett nyomatékos figyelmeztetését is megüzente a baloldalnak: most, hogy a választások véget értek, várják az új kormány konvergenciaprogramját, hiszen a szeptemberre szabott uniós határidő (is) a régi maradt! Mivel hazánké a legnagyobb arányú államháztartási hiány (egyes elemzők szerint év végére a 8 százalékot is elérheti) az EU-ban, mindenki kíváncsian szemléli, hogyan fogjuk azt - ígéretünkhöz híven - 2008-ig 3 százalék alá szorítani. Megjegyzendő, hogy pénzügyi szankciók semmi esetre sem fenyegetik emiatt Magyarországot, hiszen még nem tagja az euróövezetnek. Egyes tagországok ellenben fölvethetik az EU-támogatások csökkentését, ha nem sikerül időben betömnünk a lyukat. (Persze a deficithatárt krónikusan túllépő euróövezeti országokkal szemben sem alkalmaztak még ilyen szankciót soha.)

Veres és az euró

A Goldman Sachs befektetési bank londoni elemzői szerint a választás utáni első hetek egyik kulcskérdése, hogy Veres János megőrzi-e pénzügyminiszteri posztját vagy sem. Ha marad, az azt jelentené, hogy a második Gyurcsány-kormány folytatja az előző ciklus költségvetési politikáját. Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő vezetője a Heteknek nyilatkozva hozzátette: Veres személye ez idáig semleges volt a piac számára. Még nem derült ki róla, hogy jó szakember-e vagy sem, így egy új miniszter kijelölése sem okozna bizalomvesztést.
A Goldman azzal számol, hogy a szeptemberig elkészítendő új konvergenciaprogramban nem lesz markánsan megfogalmazva, miként tervezi összhangba hozni a kormány a gazdaság állapotát a maastrichti követelmények szigorával. Miután az államháztartási bevétel-GDP arány már most is csak 42 százalék, a kiigazításnak főként kiadás oldali reformokból kell állnia - olvasható a brit Fitch minősítő cég jelentésében. Ennek ellenére úgy gondolják, hogy az euró 2010-re ígért bevezetése már most "kiszállt az ablakon" - legalább még két évre. Ezt a véleményt pedig nemcsak a Bank of America és a Barclays Capital elemző csapata osztja, hanem így látja itthonról Duronelly Péter is. Szerinte a magyar vezetés többször már "nem beszélhet mellé" ez ügyben.

Visszhangok a parketten

Deák Balázs, a CIB Bank elemzője erős javulásra számít a hazai részvénypiacon, miután a tőzsde már korábban is úgy ítélte meg, hogy a kormánykoalíció győzelme lenne számára kedvezőbb. Hétfőn reggel még a forint is erősödött a baloldali siker "hallatára". A parkettet sokkal inkább befolyásolják az amerikai gyorsjelentések, mint a választási eredmény - pontosított Sarkadi Szabó Kornél, a Raiffeisen Bank elemzője. Ezt erősítette meg a Heteknek Duronelly Péter is. A Budapest Alapkezelő vezetője szerint a piaci kedélyjavulásban mind a nemzetközi tőkepiaci folyamatok, mind a választási eredmény közrejátszott. A márciusban meggyengült valuták (köztük a forint is) ugyanis újra erőre kaptak. A befektetők most is éppen annyira szeretnek minket, mint néhány hónappal ezelőtt. A legtöbb banki szakember abban is egyetértett, hogy a vasárnapi voksolással a gyógyszergyártók esélye is erősen javult arra nézve, hogy mihamarább megállapodjanak a kormánnyal a jövő évtől érvényes ártámogatások mértékében.


Duronelly Péter