Vissza a tartalomjegyzékhez

Makki Marie-Rose
Szexháború

A Hetek több ízben beszámolt arról, hogy a TV2 teletextjén kiterjedt gyermek- és egyéb prostitúciós iparág virágzik. Ezúttal megkerestük az eset egyik kárvallottját is, akinek a telefonszámával visszaélve valaki szexhirdetést adott fel a TV2-n.

"Fél éve próbálom elérni, hogy a TV2 teletext oldalain fiatal-, és gyerekkorúak ne árulhassák magukat. Már magam sem tudom, hány állami és civil szervezethez fordultam ez ügyben - eddig sikertelenül. Addig írom, mondom és küzdök, amíg nem érem el, hogy fiatalok, gyerekek és egyáltalán senki ne árulhassa a testét a TV2 teletext oldalain. De néha már azt gondolom, velem nem stimmel valami, hogy ez csak engem zavar ennyire" - áll abban a nyílt levélben, amelyet egy dunántúli egyetemista írt az Indymedia hírportálra március végén. A levélíró Szakonyi Zsuzsanna kérdésünkre elmondta: több mint két éve bukkant rá tévézés közben a TV2 szex chatjére, amelyen akkor már javában mentek a gyermekprostitúciós és pedofil hirdetések. Fél évvel ezelőtt feltett egy álláshirdetést az internetre. Rövid időn belül, nem kis meglepetésére, vaskos szexuális ajánlatok érkeztek a hirdetésére. Mint kiderült, valaki a tudta nélkül az ő telefonszámával adott fel sms-hirdetést a TV2 szex chatjén. Zsuzsa ezután írt a TV2-nek, és kérte, derítsék ki a hirdetésfeltevő kilétét, sőt a csatorna feljelentését helyezte kilátásba. Választ a mai napig nem kapott. Vélhetően azért, mert a tévécsatorna azóta többször is kinyilvánította: a hirdetésfeltevők személyiségi jogainak védelmében nem adhatja ki azok adatait.
"Első körben felhívtam az ORTT-t, hamar kiderült, hogy a teletext nem az ő hatáskörük. Az Ifjúsági, Szociális, Családügyi és Esélyegyenlőségi Minisztériumtól szintén azt a választ kaptam, hogy nem az ő hatáskörük, továbbítják a panaszomat az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz. Ki hinné, mit válaszoltak? Nem az ő hatáskörük, továbbítják a panaszomat az ORTT-nek. Szóval a kör bezárult - írja Zsuzsa. - Azt gondoltam, a civil szervezetekkel talán több szerencsém lesz. Egyedül az Országos Gyermekvédő Liga munkatársa ígért segítséget.
A többi 5-6 alapítvány, egyesület maximum lélekben támogat, illetve közöttük is volt olyan, akitől nem kaptam választ."
Lapunk megerősítheti: az eset a felelős hatóságokat vagy civil szervezeteket nem hozta különösebb izgalomba, s a legnagyobb érdektelenséget a rendőrség mutatta az ügy iránt.
A márciusi nyílt levél oka egyébként az volt, hogy Zsuzsa tavaly decemberben - azután, hogy az ősszel indult rendőrségi vizsgálatot bűncselekmény hiányában lezárták - ismét gyermek szexhirdetések özönét találta aTV2 teletextjén, amelyeket rögzített is. Az internetes levél hatására a Fiksz Egyesület feljelentette a TV2-t az ORTT-nél, és szétküldte a nyílt levelet mintegy kétszáz újságnak is, de csak néhány reagált közülük. A választásokhoz közeledve néhány politikus is buzgólkodni látszik az ügyben. Szalai Annamária, az ORTT fideszes delegáltja sürgette a médiahatóság hatáskörének egyértelmű kiszélesítését a teletexttartalmakra is, amit szerinte az SZDSZ-es testületi tag akadályozott meg. Ugyanakkor Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke nemrégiben feljelentéssel fenyegetett a szerinte felháborító jelenség kapcsán. A levélíró egyetemistát a MIÉP-Jobbik formáció is megkereste azzal, hogy ők szívesen felkarolják a TV2 törvénysértésének ügyét, de cserébe azt kérik, hogy határolódjon el a levelet eredetileg felvállaló Indymedia hírportáltól, "mert azt zsidók csinálják".