Vissza a tartalomjegyzékhez

Csire András
Verő legények
Magyarországon a happy slapping

Hatodikos fiúk brutálisan megverték egyik osztálytársukat, az eseményt mobiltelefonnal rögzítették, majd a felvételt óra alatt küldözgették egymásnak. Mindez a debreceni Bocskai István Általános Iskolában történt két hete. Mint korábban beszámoltunk róla, tinédzserbandák effajta szórakozása happy slapping néven igen elterjedtté vált Angliában. Úgy tűnik, az "élő akciófilm" a magyar gyerekek számára is kedvelt elfoglaltság lett. Az alábbiakban a debreceni iskola néhány tanulóját és az igazgatót szólaltatjuk meg. 

Egy felső tagozatos diák:
Hallottál a verésről, ami az iskolátokban történt?
- Igen.
Hogy hívták a fiút, akit megvertek?
- Török János.
Mit tudsz az esetről?
- Jánost többször is megverték. Az eset, amelyik végül kitudódott, a könyvtárban történt. Úgy tudom, hogy két gyerek elkezdte verni Jánost, és akkor odament Meleg Richárd - aki osztálytársa -, félrelökte őket, és elkezdte brutálisan verni. Az egyik barátomnak fel is van véve az egész "eset".
Szerinted hogyan történhetett meg ilyesmi?
- Azt mondják, amiatt csinálták, mert sok akciófilmet néztek, és ők is ki akarták próbálni, hogy milyen igaziból a verekedés, illetve a verés.

Meleg Richárd, az egyik ütlegelő:
Külföldön tizenéves bandák azzal "szórakoznak", hogy megvernek valakit, és az erről készült felvételt felteszik a netre. Ez hatott rátok is?
- Hallottam róla, de ez hülyeség, nem emiatt történt.
Miért pont őt pécéztétek ki?
- Mert gyenge volt, de amúgy nem is igaz, hogy emiatt vannak kék foltok rajta. A tesióra miatt lett olyan, mert nem tud kézen állni.
Más osztályokban is vannak hasonló esetek?
- Igen, de szerintem ez minden iskolában így van. 
Azt hallottam, hogy a könyvtárban történt, ketten lefogták, ütötték, utána te brutálisan megverted.
- Ez hülyeség, hogy brutálisan megvertük. A könyvtárban voltunk, és ketten lefogták, egy fiú meg elkezdte poénból videózni. Én is odamentem úgy tenni, mintha izomból rugdosnám. Csak a felvétel miatt, de a teste előtt megállítottam a lábam. Amúgy meg csak olyan pofozgatás volt.
Az igazgató mit reagált a történtekre?
- Karcsi bácsi összehívta az iskolát, és azt mondta, hogy ne mondjuk el senkinek, mert amúgy se igaz a dolog.
Igaz, hogy a büfébe meghívattátok magatokat, meg hasonlók?
- Ez is hülyeség, hogy vannak ilyenek az iskolában, hogy elveszik a pénzét, és "gyere, menjünk le a büfébe". Amúgy nem is volt nála pénz!

Sem Török Jánost, sem a szüleit nem lehetett elérni, a gyerek egyelőre nem jár iskolába. A rendszeresen bántalmazott fiú azt nyilatkozta, azért nem beszélt senkinek, mert úgy látta, nem lenne érdemi következménye, őt viszont még jobban megvernék. Otthon a kék-zöld foltokról azt mondta, testnevelésórán sérült meg. Az ügy egy osztálytárs révén derült ki, és kipattanását követően a város alpolgármesterét több szülő is megkereste hasonló esetek miatt.

Néhány nyolcadikos, köztük az a fiú, aki rögzítette a verést:
Ti mit tudtok arról a verésről, ami az iskolátokban történt?
- Nem igazán volt az verés. Persze mikor a Szoboszlói úti suliban egy gyereknek eltörték a kezét hét helyen, és kijött a rohammentő, akkor arról nem volt hír. Na jó, nekem mennem kell.
Te is verted?
- Nem, én vettem fel.
Hogyan küldözgettétek órán?
- Hát infrán!
Úgy értem, az órát tartó tanár nem vette észre?
- Észrevette, de csak szólt, hogy ezt nem most kellene.
A tanár tudta, hogy ti a verést küldözgetitek?
- Igen.

Egy gimnazista, aki korábban a Bocskai iskola melletti Benedek Elek Általános Iskolába járt:
Milyen a híre a Bocskainak?
- Nem túl jó. Én a Benedekbe jártam, és mikor elmentünk a Bocskai suli mellett, akkor a bandák pénzt akartak tőlünk, és azt mondták, ha nem adunk, akkor megvernek.
Mit hallottál, milyen alapon választották ki a fiút, akit megvertek?
- Nem tudom, vannak ilyen gyerekek, akiket lehet verni.

Kátai Károly, a Bocskai István Általános Iskola igazgatója érdemben nem kívánt nyilatkozni.
Válaszolna néhány kérdésre az üggyel kapcsolatban?
- Április közepéig, az ügy lezárultáig nem kívánok nyilatkozni, utána szívesen látom.
Milyen büntetésre számíthatnak azok, akik megverték Jánost?
- A három gyerek ellen fegyelmi eljárás indul.
Volt-e folyosóügyelet, és ha igen, terheli-e az ügyeletes tanárokat felelősség?
- Nézze, százötven méter folyosóra jut két pedagógus. Nem gondolnám, hogy felelősség terhelné őket.
Hogyan lehetséges, hogy heteken, hónapokon keresztül verték Jánost?
- Erre is a fegyelmi eljárás során igyekszünk fényt deríteni.

A hatodikos diák megverése után a rendőrség csoportos garázdaság miatt rendelt el nyomozást ismeretlen tettes ellen. Kiskorú elkövetők esetében családgondozók kirendelése valószínű. A debreceni önkormányzat a város minden iskolájában vizsgálatot rendelt el a hasonló esetek kiderítése érdekében.