Vissza a Hetek archívum borítólapjára
X. évfolyam, 11. szám, 2006. március 17

Arcok

Makki Marie-Rose
Super woman

Alig egy évvel azután, hogy ötvenkét évesen elhunyt a Superman-filmek hőse, Christopher Reeve, felesége, a negyvennégy éves Dana is követte férjét az örökkévalóságba. A rendkívüli lelkierejéről ismert asszony, akiről tavaly augusztus óta lehetett tudni, hogy tüdőrákban szenved, a múlt héten hunyt el egy New York-i kórházban. A házaspár után egy tizenhárom éves fiúgyermek maradt.


Topál Gitta
Dagatnak mindent

Belgyógyászat, sebészet, szülészet. Sürgősségi labor, legmodernebb berendezéssel szív- és hasi ultrahangos vizsgálat. Sürgősségi és intenzív betegellátás, száloptikás vizsgálatok, betegszállítás.


Belföld

Sebestyén István
Rosszabbul élnek, mint négy éve

"Kivéreztetés és pazarlás" - városvezetők szerint ez a kettősség jellemzi leginkább az önkormányzatok központi finanszírozását, illetve működését. Szerintük bármelyik párt is nyeri a választásokat, az új kormány első feladata kell legyen a közigazgatási reform - különben a rendszer előbb vagy utóbb "bedől".


Hajdú Sándor
A díj meg a tiszteletkör

Lendvai Ildikó semmi kivetnivalót nem talál Sólyom László eljárásában, amelyben az Alkotmánybírósághoz fordul jogkörének tisztázása végett. Kissé rossznak tartja az időzítést ugyan, mert így a Kossuth- és Széchenyi-díjjal kitüntetettek személyére nem jó fényt vet az államfő kutakodása. 


A traktorosvezér bére

Napra pontosan egy éve köttetett meg a Kossuth téri agrárbéke. A szocialisták új kormányának első jelentős konfliktusa volt ez, aminek nyomán Gyurcsány Ferenc menesztette Németh Imre agrárminisztert. A demonstrálók vezére, Jakab István egy évvel ezelőtt azt nyilatkozta lapunknak, hogy sem ők, sem a demonstrálók nem tartoznak egyik párt uszályába sem. Jakab István ma a Fidesz országos listájának 11. helyét foglalja el, tehát parlamenti biztos bejutó, míg nevét egy esetleges Fidesz-kormányban a földművelésügyi miniszteri poszt várományosaként emlegetik. 


Elmaradt kézfogások

A köztársasági elnök által adományozott állami kitüntetések mögött az egész nemzet elismerése áll, hiszen az elnök személye a nemzet egységét testesíti meg - mondta Sólyom László államfő a parlamenti díjátadó ünnepségen, március 15-én. Sólyom László és Fekete János, az MNB volt elnökhelyettese, akinek kitüntetését az államfő korábban kifogásolta, nem fogtak kezet. Marjai Józseffel, akinek kitüntetésével szintén nem értett egyet, ugyanakkor kezet fogott. 


Hubert József
Beszédes listák

Az SZDSZ és a Fidesz is elkészítette országos listáját az áprilisi választásokra. Az igazi meglepetéssel ezúttal a konzervatív párt szolgált: Orbán Viktor kérésének megfelelően második helyre a "nemzet gyógyítójává" avanzsált Mikola István került, akiről az is kiderült, hogy a még nem is létező, "kormányfő-helyettesi" poszt várományosa.


Hack Péter
Esélyek és remények

A választások első fordulójáig hátralevő három hét alatt még nagy fordulatok lehetségesek. Sikeres kampányhúzások felboríthatják a várakozásokat, mint ahogyan azt a legutóbbi német választásoknál láthattuk. A német konzervatív ellenzék hetekkel a választások előtt még biztos befutónak tűnt, Schröderék sikeres kampányhajrája szoros választási eredményt hozott, aminek nagykoalíció lett a vége. Váratlan külső események is fordulatot hozhatnak, erre a 2004-es spanyol választások adnak szomorú példát. A választás előtti napokban Madridban végrehajtott terrortámadás a biztosnak hitt konzervatív győzelmet hiúsította meg. 


Nem fizet a Vizsla

Hétmillió forinttal tartozik az Adózók Érdekvédelmi Szövetsége (AÉSZ) a Magyar Postának. A Magyar Vizslát kiadó szervezet elnöke, Horváth Éva szerint a postai terjesztés nem volt megfelelő, így egész települések is voltak, ahová nem jutott el az ingyenes kiadvány. Tomecskó Tamás, a Posta szóvivője azonban másként vélekedik: szerinte a postások becsülettel és tisztességgel elvégezték a hárommillió példány kézbesítését, és a kiadó nem is kérte, hogy az mindenhová eljusson. 


Orbán a Gyurcsány nevű ember -ről

"A KISZ-esek között, akit komolyan kell venni, ha tárgyal az ember, mert az próbára teszi a képességeit, az a Gyurcsány nevű ember, az összes többi az komolytalan" - vélekedett tizenhét éve Orbán Viktor egy most napvilágra került videofelvételen. A Fidesz elnöke 1989-ben a Fekete Doboznak értékelte akkori ellenfeleit, leszögezve, hogy egyedül Gyurcsány az, aki tárgyalói képességekkel rendelkezik. Rajta kívül egyedül Szilvásy Györgyöt emelte ki: "A Szilvásy még az, aki... - majd így folytatta: - Sajnálom, kedves KISZ-urak, ez a véleményem."


Vezet az MSZP

A politikusok közül Kóka János és Magyar Bálint 5-5 ponttal népszerűbb, mint februárban. Csökkent viszont Szili Katalin népszerűsége, aki 6 százalékpontot rontott. Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor is 2-2 rokonszenvpontot rontva 50-50 százalékon áll.


Szervezett tüntetők

Az e-mailt az esztergomi polgármesteri hivatal egyik köztisztviselője, egy Fidesz-aktivista küldte szét "Melinda, Fidesz Esztergom" aláírással.


Hegedűs és a magyar Hamasz

A március 15-ei Hősök terén tartott MIÉP-gyűlésen Csurka István beszédében a nyílt zsidózás helyett ószövetségi gonoszságot valamint "mannazabáló mohóságot" emlegetett. Az elnök sérelmezte, hogy nem lehet tagadni a holokausztot.


Választási körlevél

A katolikus egyházi vezetők a héten nyilvánosságra hozták a püspöki kar választási körlevelét. A katolikus főpapok azért fordulnak a "katolikus testvérekhez", mert "miközben örök üdvösségünkért fáradozunk, felelősek vagyunk földi hazánk sorsáért is".  A kurta közlemény két kritériumot jelöl meg: "Felelősséget érzünk hazánk egész népéért és minden magyarért. Ugyanígy felelősek vagyunk, hogy olyan képviselőket válasszunk, akik tiszteletben tartják a vallásos emberek egyenlő jogait, és biztosítják az egyházi iskolák és szociális intézmények igazságos támogatását. Ilyen szempontok szerint válasszunk, lelkiismeretesen vizsgáljuk meg a választási programokat, és olyan pártra, olyan jelöltre adjuk le szavazatunkat, amely, illetve aki ezeknek az értékeknek a képviseletét vállalja."


Életmód

Szlazsánszky Ferenc
Tűzbe ment a testvéréért

"Anya, én kihoztam a kicsiket." Ez volt Czinege Zoli első mondata, amikor magához tért az intenzív osztályon. A tizennégy éves fiú saját életét kockáztatva mentette ki testvéreit a lángoló házból. 


Fókusz

Sebestyén István
Üzenet jobbról

Operatív akcióként sem lett volna utolsó az a módszer, ahogy az Orbán Viktort bíráló Debreczeni Józsefet titkosszolgálati múlttal vádolták meg - állítja Berente Károly volt állambiztonsági főtiszt. Az egykori titkosszolga ismerte a politológust: az ő feladata lett volna a beszervezése. Most azt mondja, hogy a puzzle egyes darabjai igazak, de a Debreczeni múltjáról összerakott kép hamis, célja pedig egyértelműen a hitelrontás. 


Munkatársunktól
Letétbe tett zsarolások

Több fideszes képviselőjelölt ajánlott fel segítséget a Magyarországi Munkáspárt 2006-nak az ajánlószelvények gyűjtésében - közölte a minap Vajnai Attila. A Munkáspárt 2006 alelnökének elmondása szerint Tóth András, Vinnai Győző és Hajzer László Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei fideszes képviselőjelölt ajánlott fel segítséget pártjának a listaállításban.


Háttér

Karl Pfeifer, Bécs
Ausztria védelmében

Mint arról a Hetek helyszíni tudósításban beszámolt ( Hetek, 2006. február 24.), egy bécsi bíróság három év börtönbüntetésre ítélte David Irving angol "történészt" a náci bűntettek tagadásáért. Az ítélet Ausztriában és külföldön is erős negatív visszhangot váltott ki. Írásomban a náci bűntettek tagadását tiltó osztrák törvény védelmében kívánok szólni, és a szabad véleménynyilvánítás jogát abszolutizáló álláspont ellen.


Hit és értékek

Grüll Tibor
Mordecháj, a szabadító

A világ zsidósága a napokban ünnepli a purimot, vagyis a "sorsvetés ünnepét". A családokban előkerülnek a díszes Eszter-tekercsek, melyekből újra felolvassák a nép szabadulásának kétezer-ötszáz éves történetét. Bár a purim nem része a mózesi ünnepkörnek, jelentősége mégis igen nagy, hiszen Ahasvérus perzsa király idején a zsidóságot - nem először és nem utoljára a történelemben - a totális megsemmisülés veszélye fenyegette. 


Lukács András
Új fotó Noé-bárkájáról?

Új, nagy felbontású fotó került napvilágra nemrégiben az Ararát-anomáliának nevezett képződményről, amely minden bizonnyal felcsigázza a Noé bárkája után kutatókat. A képen ugyanis jól látható az a hajószerű alakzat, amelyet már 1949-ben filmre vett az amerikai légierő, de csak 1995-ben, a titkosítás feloldása után vált ismertté. Az Ararát-anomália mellesleg nem az egyetlen Noé bárkája-jelölt, 1959-ben találtak egy másik hajót az Ararát hegységben, a török-iráni határtól nem messze, amelyről évtizedeken keresztül azt tartották, egyesek pedig még most is úgy gondolják, hogy az a megfeneklett bárka. Hogy izgalmasabb legyen a kép, 1916-ban az orosz katonaság talált egy jégbefagyott nagy hajót, amely azonban azóta eltűnt. Bárka tehát van az Ararát hegységben, a kérdés csak az, hogy hol. 


Interjú

Tihanyi Péter
Szeresd vagy utáld

A fotóimat mindenfelé a világban elegáns kiállítótermek falaira akasztják, az elit s a vájtszeműek nézik, és sajnos nem jut el azokhoz a megalázott, kisemmizett százezrekhez vagy milliókhoz, akikről a sorozataim szólnak. És azokhoz sem, akik az ő életükön változtatni tudnának - mondja a fotós egy budai galériakávézóban. Úgy véli, hogy a magyar napilapok szerint az olvasók igénytelenek, csak a bulvárt szeretik, ezért nem adnak le jó képeket - de ez nem így van. Az olvasók azt fogyasztják, amit eléjük raknak. 


Külföld

M. Nagy Gábor
Elmaradt az ítélet

Szlobodan Milosevics halála után csak találgatni lehet, mi történt volna Hágában, ha Carla Del Ponte fővádlóként le tudta volna zárni az ügyet. Miután Hágában a volt Jugoszlávia egykori urai mind megtalálhatók - kivéve a szrebrenicai népirtás fő felelősének tartott Ratko Mladicsot, akinek a kiadatási határideje lassan lejár -, már nem sok kellett volna a teljes sikerhez, az európai csúcsbíróság igazságtételéhez.


Vagyim Arisztov
A szláv bűnbak

Az oroszok hagyományosan testvéri érzelmekkel viseltetnek a szerbek iránt a közös történelmi és nyelvi gyökerek, no meg a közös - pravoszláv - vallás miatt. Ezért aztán az orosz politikusok mindig is érzékenyen és többnyire az európaiaktól eltérő módon reagáltak a Szerbiában történő eseményekre. Mikor 1999-ben a NATO és az Egyesült Államok elkezdték a Jugoszlávia elleni hadműveletet, az oroszok többsége ezt ellenük irányuló támadásként élték meg. 


Hechs László
Jerikó ostroma

Lapzártakor még nem tudni, hogy plusz szavazatokat vagy újabb bosszúhullámot eredményez a választásokra készülő Ehud Olmert izraeli miniszterelnök számára a jerikói börtön lerohanása. A célt sikerült elérni: a 2001-ben, egy jeruzsálemi szálloda nyolcadik emeleti lakosztályában meggyilkolt Rehavam Zeévi turisztikai miniszter gyilkosai nem kerültek szabadlábra - amint azt a Hamasz-kormány egyik első lépéseként kilátásba helyezte - hanem izraeli bíróság előtt kell felelniük tettükért.


Lukács András, Párizs
Lázadás a Sorbonne-on

Tüntetéssorozat robbant ki a héten Franciaországban azt követően, hogy a parlament a múlt héten elfogadta a kormány által előterjesztett foglalkoztatáspolitikai törvényt. Diákok ezrei vonultak az utcára, a törvény életbe lépése ellen tüntetve. A tüntetések során a lázongó fiatalok országszerte akadályozták a vasúti és közúti közlekedést, a Sorbonne-ról pedig egy kisebbfajta csata után szorították ki a sztrájkolókat a rendfenntartó erők a múlt hétvégén.


Németh Csillag
Visszafordíthatatlan az atomprogram

Irán atomprogramja "visszafordíthatatlan" - jelentette ki az első számú iráni vallási vezető, Ali Khamenei ajatollah.  A legfőbb kérdésekben teljhatalommal rendelkező Khamenei figyelmeztetett arra, hogy a nemzetközi nyomással szembeni legkisebb meghátrálás "megtörné az ország függetlenségét". Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia azt szeretné, ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa tizennégy napos ultimátumot jelölne ki Irán számára, hogy leállítsa atomprogramját. Közben a Washington Post értesülése szerint a Pentagonban egyeztették, hogy egy katonai akció két lépésben történne: először az izraeli légierő mérne megelőző csapást több tucat iráni létesítményre, majd az amerikaiak vennék át az épen maradt célpontok támadását. Az amerikai lap szerint azonban kérdés, hogy az iraki polgárháború miatt népszerűtlen Bush elnök felvállalja-e a még több kockázattal járó támadást Irán ellen, amit a világ számos országa is ellenezne.


Hetek-összeállítás
Bush mélyponton

Egy frissen megjelent közvélemény-kutatás alapján George W. Bush elnök népszerűsége minden eddiginél mélyebbre süllyedt. A 37 százalékos támogatottság azt jelzi, hogy a saját pártján belül sokan elfordultak tőle.


Nő vezeti Chilét

Letette esküjét Michelle Bachelet, Chile első női elnöke, akit januárban választottak meg.  A szocialista politikus elvált, háromgyermekes anya és ateista, ennek ellenére gazdasági programja meggyőzte a többségében konzervatív római katolikus ország szavazóit. Emellett nagy szimpátiát keltett családja politikai múltja is, mivel tábornok apja a börtönben halt bele a Pinochet-diktatúra kínzásaiba, ő maga pedig külföldre menekült 1975-ben. A beiktatáson részt vevő Hugo Chavez venezuelai elnök szerint Dél-Amerika gyökeres baloldali, Amerika-ellenes fordulaton megy át: "Egy munkásember, Lula, a brazil elnök, őshonos indián vezeti Bolíviát és egy forradalmár Venezuelát."


Mussolinit éltették Milánóban

A Fiamma Tricolore olasz szélsőjobboldali csoport Milánó belvárosában szervezett tüntetést, azonban baloldali anarchisták még a felvonulás megkezdése előtt több órával bojkottot szerveztek, majd összecsaptak a rendezvényt biztosító rendőrökkel. A gyújtogatás és Molotov-koktélok következményeként körülbelül 500 millió eurós kár keletkezett, öt kocsi kigyulladt, több üzlet megrongálódott, és a forgalom több órára leállt. Tizenhat rendőrt kórházba szállítottak. Több baloldali ellentüntetőt őrizetbe vettek, ketten közülük már a 2001-es G8-as genovai rendbontásnál is feltűntek. A tervezett szélsőjobboldali tüntetés viszont az eredeti tervek szerint zajlott le. A felvonulás végpontján, a Piazza San Babilán, Milánó egyik főterén elénekelték a "Viva il Duce"-t és a baloldalt gúnyoló dalaikat.


Békeaktivisták védik gyilkosaikat

Egy 54 éves ökumenikus békeaktivistát végeztek ki iraki felkelők. Az amerikai származású keresztény tússzal az Igazság Kardjai Brigádok nevű iraki terrorista sejt végzett. A békeaktivistát delegáló szervezet az amerikai kormányt hibáztatja munkatársának haláláért, és az elkövetőket felmentené. Thomas Foxot három társával együtt tavaly novemberben rabolták el. Holttestén, melyet egy pokrócba csomagolva egyszerűen az útszélre hajítottak, kínzások nyomai voltak láthatóak. Társairól semmit nem lehetett tudni egészen a múlt hét elejéig, amikor az arab al-Dzsazíra televíziós csatorna rövid felvételt közölt róluk. A felvételen Fox már nem volt látható.


Sport

Gazsó József
Kistelekinél a labda

Sokak véleménye szerint az utóbbi évek legellentmondásosabbnak ítélt futballszemélyisége került a Magyar Labdarúgó-szövetség élére. Egy biztos: diplomatikusan nyilatkozik.


Eredmények tabellák
Labdarúgás


Szabadidő

Szubotics Mariann
Somogy zöld szíve

A kimozdulni vágyóknak ezúttal egy páratlan természeti szépségű települést, Kaszót ajánljuk a figyelmükbe. 


Érdekességek

Vasúton szállították Budapestre az első Siemens Combino villamost a héten, egyenesen a bécsi szerelőüzemből. A 4-es, 6-os villamosok helyébe vásárolt 40 db, egyenként 50 m hosszú Siemens Combino járművek májustól állnak forgalomba a Nagykörúton.


Recept

Lazac a pácban


Színes

Engedünk a 48-ból

- A nevem Pénzéhessy Zsombor. Mint a Forradalom és Szabadságharc Közhasznú Társaság ügyvezető igazgatója örömmel jelenthetem be Önnek, hogy az állami tenderen cégem nyerte el az 1848/49. évi magyar forradalom és szabadságharc rendezési jogát. Annyit tudnia kell rólunk, hogy nem először szervezünk forradalmat. Referenciáink közt szerepel a nemrég kitört bécsi forradalom rendezése és a nagy francia forradalom kivitelezése is - gondolom, ez utóbbi az Ön figyelmét sem kerülte el. Minden készen áll: a polgármesterrel megegyeztünk a helyszínről, készen vannak a "Le a zsarnokokkal!" kitűzők, a szórólapok, a sajtóhirdetések. Itt van a részletes program, meg a követelések, meg a 12 pont. Pilvax kávéház - szponzori szerződést kötöttünk velük -, Landerer Nyomda: kiemelt támogatónk. Táncsics Mihály kiszabadításának ügyében az Országos Büntetés-végrehajtási Intézet néhány alkalmazottját vesztegettük meg, úgyhogy ez az apró, ámde hatásos jelenet fix pont a tervünkben. A statisztériát modellügynökségen keresztül verbuváljuk.


Duma Pláza

Költészetnek azt nevezzük, ami nem ér ki a lap széléig


Hungaricum


Loptop


Mi van a képen?

4. Gorenje-turizmus


Göndi
Március hava

- Kedves nézőink, itt a tavasz! Kelet felől egy kis havazásra számíthatunk.


Doli-dili

Részletek gyerekdolgozatokból eredeti helyesírással és fogalmazással. 


Vélemény

Egy brosúrával később

A Hetek 2006. március 10-ei számában közölt című cikkhez néhány megjegyzést szeretnék fűzni, mert a szerző - ahogyan Magyarországon szokás mondani - itt-ott "lemaradt egy brosúrával".


Üzlet

Major Nóra
Gyengélkedik a forint

A keddi 266 forint/ euró kurzus kapcsán a hazai elemzők homlokegyenest ellenkező kamatokat és árfolyamokat jósolnak a következő hetekre. Egyvalamiben azonban egyetértenek: jelenleg nincs hazánkban pénzügyi válság. Tehát hamarosan újra 7 százalék lehet az alapkamat - legalábbis Barcza szerint. Az ING Bank prognózisa alapján a választások után egy újabb gyengülési hullámnak lehetünk tanúi, miután ilyenkor rendszerint "minden csontváz kihullik a szekrényből", így várhatóan napvilágot látnak majd a borús államháztartási jelentések is.


Kovács Klára
Állam vagy piac?

Éles vitába keveredett Parragh László és Gyurcsány Ferenc. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vendégeként beszédet mondó miniszterelnök határozottan visszautasította a kamarai elnök kérését, mely egy nemzeti, politikai kibékülést szorgalmazott. 


Nagy Liliána
Jobban élünk, mint négy éve

Hiteltelennek nevezte a Tárkit Orbán Viktor, miután a társadalomkutatási intézet a választási kampány kellős közepén, Gyurcsány Ferenc jelenlétében adta közre legfrissebb jelentését, amely cáfolja a Fidesz állítását, miszerint "rosszabbul élünk, mint négy éve". Ám a közel 200 oldalas tanulmány átolvasása során hamar kiderül: a valóságra egyetlen kormány sem lehet büszke.


Uniós pályázatok: nyertünk

Magyarország első helyen áll az EU új tagállamai között a nyertes pályázóknak szétosztott uniós pályázati források tekintetében - derült a támogatásokat kezelő szervezet adataiból. Brüsszel 2006 márciusáig összesen 112 milliárd forintot utalt át nekünk. Az Európai Bizottság (EB) kimutatásai szerint - a felhasználási arányait tekintve - hazánk a Visegrádi Négyek közül a lengyeleket és a cseheket is megelőzi.


Ismét 60 dollár felett az olajár

A hét elejére ismét 60 dollár fölé emelkedett a kőolaj ára a szabadpiacon, és a jelek szerint ennél alacsonyabb árat jelenleg nem is tűr meg a spekuláció. Az amerikai stratégiai tartalékok ugyan többnyire hétéves csúcson vannak, és a világpiacon is folytatódik a túlkínálat, változatlanok viszont az aggodalmak is az iráni atomenergia-program és a nigériai belvillongások miatt.


Kamatemelési félelmek: New Yorkban is

Továbbra is kamatemelési félelmek uralják a Wall Street-et. A makro- és a vállalati adatok továbbra sem tudják érdemben befolyásolni a piac alakulását. Patthelyzet alakult ki: ha a hírek növekedésről szólnak, rossz a hatásuk, mert a kamatemelés esélyeit növelik, ha pedig nem elég optimisták, akkor elkedvetlenítik a piacot. Elemzői várakozások szerint hamarosan megemelkedhet a jelenleg 4,5 százalékos alapkamat.


Világszerte kevesebb a mozilátogató

2005-ben világszerte kevesebbet csengett a kassza a mozi pénztárakban. Ez pedig közel 8 százalékos visszaesést jelentett a rekordévnek számító 2004-es bevételek (összesen 23 milliárd dollár, vagyis 5100 milliárd forint) mögött. Az Egyesült Államokban tavaly "mindössze" 1,9 milliárd jegyet adtak el, azaz 9 százalékkal kevesebbet, mint 2004-ben. Ekkora éves csökkenésre egy évtizede nem volt példa.