Vissza a tartalomjegyzékhez

Vígh Richárd
Politikai mágia
Betiltották a rabbi kampányamulettjeit

Elhunyt az utolsó jelentős 20. századi zsidó misztikus, Jichak Kaduri rabbi. Pontos életkorát senki sem tudja, de egy biztos: a választási csodaamulettjeiről is híressé vált kabbalista rabbi jóval túl volt a százon.


Háromszázezren vettek részt Kaduri rabbi temetésén

Több mint kétszázezer ember gyűlt össze Jeruzsálemben, hogy jelenlétükkel tisztelegjenek a legidősebb kabbalista rabbi, Jichak Kaduri emléke előtt. A tüdőgyulladásban elhunyt misztikust Móse Kacav izraeli elnök búcsúztatta. Az egyszerűen "a Rangidős Kabbalista"-ként számon tartott férfi pontos életkorát senki nem tudja, tekintettel arra, hogy nem maradt fenn róla semmilyen, a születési idejére vonatkozó hivatalos irat. Közeli hozzátartozói is csak annyit tudnak: valahol százhat és száztizennégy év között járt az idős rabbi. 


Jichak Kaduri

Jichak Kaduri egyike volt azon keveseknek, akik még az úgynevezett "gyakorlati kabbalizmus"-t alkalmazták, vagyis a zsidó okkultizmusnak egy olyan formáját, melynek célja a természetes és természetfeletti világ állapotába való beavatkozás. Kaduri rabbi úgy vélte, hogy praktikáival a politikát is befolyásolni tudja - hívei szerint ennek köszönhető például, hogy a legutóbbi, 2000-ben megtartott izraeli elnökválasztás során - meglepő módon - az iráni származású Móse Kacav futott be győztesnek, a Nobel-békedíjas korábbi miniszterelnökkel, Simon Peresszel szemben. A választások előtt Kaduri rabbi közölte: látomása volt arról, hogy az égiek Kacavot favorizálják. 
A 2003-ban negyedik legerősebb pártként befutó ultraortodox Sasz párt a parlamenti választások idején többször is felhasználta a rabbi népszerűségét és természetfeletti vonzerejét. Többször előfordult, hogy begyömöszölték az idős férfit egy helikopterbe, majd átrepültek több választási körzet fölött is, hogy a rabbit körülvevő isteni atmoszféra minél nagyobb területet beborítson. Tény, hogy a Sasz legjobb választási eredményét az után érte el, hogy a rabbi által megáldott csodaamulettekből több mint százezer darabot szétosztogattak a kampány során. A Munkapárt kezdeményezésére ezután törvényben tiltották meg a politikai kampányban a vallási jelképek és tárgyak használatát.
A civilben egyszerű könyvkötőként tevékenykedő rabbi szavaival nem kímélte a nemzetközi politikát sem: 1998-ban nyilvánosan megátkozta Szaddám Huszeint, miután a diktátor megfenyegette Izraelt. "Félelem és átok jöjjön rájuk" - fogalmazott a zsidó vallási vezető az iraki fenyegetések kapcsán. Az ősi misztika hű követőjeként Jichak Kaduri elutasította a kabbalizmus modern, napjainkban divatos irányzatát. 


Madonna Izraelben - "Tilos a kabbalát nem zsidónak tanítani!" Fotók: Reuters

Álláspontján nem változtatott még akkor sem, amikor 2004-ben az új irányzat egyik prominens képviselőjeként Madonna is Izraelbe látogatott. "Tilos a kabbalát egy nem zsidónak tanítani!" - zárta rövidre a vitát Kaduri.
Hajlott kora ellenére rendszeresen keresték fel a csodatevő hírében álló rabbit különböző problémákkal, betegségekkel. Nemritkán kígyózó sorokban álltak a háza előtt hívei, egy-egy érthetetlen varázsszóra akár órákat is várva. Bár a 19. század végén született rabbi haláláig megőrizte értelmi és szellemi képességeit, az elmúlt évtizedben hangja igen elgyengült, szavait rendszerint fia tolmácsolta a híveknek. 
Jóllehet Jichak Kaduri életének több mint száz éve alatt soha semmilyen nagyobb jelentőségű művet nem publikált, és történelmi jelentőségű kijelentéseket sem osztott meg a világgal, halálhíre még a Hamasz előző nap történt választási győzelmét is háttérbe szorította Izraelben. Csak Franciaországból tizennégy repülőgép hozta a rabbi temetésére érkezőket, míg egy izraeli internetes oldal teljesen betelt a Kaduri rabbi csodáiról szóló beszámolókkal. "Nem hiszem el, hogy már nincs köztünk. Biztos voltam benne, hogy személyében a Messiás jött el" - nyilatkozta egyik követője, Jichak Batzri rabbi. 


Schneersohn rabbi

Hasonló elkeseredés tört ki a 20. század másik nagy hatású csodarabbijának, a lubavicsi Menachem Schneersohnnak 1994-ben New Yorkban bekövetkezett halála után, akitől hívei egy része azt várta, hogy messiásként fel fog támadni.