Vissza a tartalomjegyzékhez

Csizmadia Ervin
Két világ vagy kopírozott politika?

E hetilap hasábjain egy évvel ezelőtt (de még az évértékelő beszédek elhangzása előtt) azt írtam: "Akár Európa, akár a nemzeti érdek, akár az ellenfelek mélyreható elemzése kimarad a beszédekből, e sorok írója csalódott lesz." Utólag be kell vallanom, bár a beszédek - természetesen - nem olyanok lettek, mint amire számítottam, mégsem lettem csalódott. Tavaly bíztam benne, hogy javulni fognak a tartalmi politizálás esélyei, és - be kell vallanunk - nem sokat javultak. Mégsem mondom azt, hogy itt a világvége. A mostani két évértékelő beszéd után nem vagyok csalódott.

Az első kérdés, hogy egyáltalán mire jók az ilyen évértékelő beszédek. Szabad-e túlságosan nagy jelentőséget tulajdonítanunk nekik? 1999 előtt nem voltak ilyen beszédek. Orbán Viktor találmánya volt, hogy "honosította" Magyarországon az amerikai típusú országértékeléseket. Megvoltunk korábban nélkülük? Abszolúte. Antall József, Boross Péter vagy Horn Gyula korszakában fel sem merült, hogy szükség van az ilyesmire. Az igény azért jelentkezett egyáltalán, mert 1998 után Orbán jó ideig nem csupán miniszterelnök, de az egyetlen igazán kommunikatív politikus volt Magyarországon. Medgyessy már elkezdte kapiskálni a dolgot, ő is tartott már évértékelőket miniszterelnökként, de őt szerényebb kommunikációs képességei határok közé szorították.
Gyurcsány Ferenc az első baloldali politikus, aki nem pusztán csak elfogadja az Orbán által teremtett díszletet (évértékelés), de a saját javára is kívánja fordítani. Talán kevesen emlékeznek rá: tavaly fordított időrendben zajlottak az évértékelések. Február 14-én (a Parlamentben) beszélt Gyurcsány, és február 16-án (a Professzorok Batthyány Köre előtt) Orbán. Napjainkra alapvetően átalakult a beszédek funkciója. 1999-ben az ország hivatalban lévő miniszterelnöke számolt be a nyilvánosságnak, hogyan látja a megelőző évet. Az elmúlt években viszont a koreográfia megváltozott, megkettőződött. Valójában az évértékeléseknek semmi több szerepe nincs, mint az, hogy maguk is a kampány egy meghatározott elemét jelentik. Többletértékük nincs vagy nagyon csekély. Azazhogy van egy többletértékük, nevezetesen most az, hogy választási évben vagyunk. Sok elemző kollégám azt mondja, hogy a beszédekben semmi újat nem hallottunk. Igazuk is van. A beszédekben valóban kevés volt az új elem. De vajon csak erről lehet szó?

Koreográfia és háttérmunka

Nem csak erről. A két beszéd egy nappal követte egymást. Ha igaz az a tételem, hogy nem csupán a beszédek tartalmára kell figyelnünk, akkor a legnagyobb érdekesség, ami mindjárt szembetűnik, hogy a beszédek rímeltek egymásra. Tavaly és tavalyelőtt is így volt ez már. A koreográfia pedig pofonegyszerű: az utóbb szereplő politikus stábja minden szempontból (gondolom éjszakába nyúlóan) végigelemzi az előzőleg elhangzott beszédet, annak stílusát, tartalmát, a közeget, hangsúlyokat, az alkalmazott gegeket, a felléptetett kiegészítő emberek szerepét, majd pedig a maga előadását erre rárímelteti. De persze nem csak az volt a kihívás, hogy Gyurcsány stábja az "utolsó éjszaka" felkészüljön Orbánból. Orbánék éppen elég rendezvényt tartottak az elmúlt évben (tavalyi cikkekben még ezt írtam: "Orbán Viktor régóta nem beszél" - nos, 2005 közepétől nagyon is beszédes lett), ez pedig lehetőséget adott Gyurcsány stábjának, hogy alaposan végigelemezzék az orbáni koreográfiát. 
Gyurcsány Ferenc tavalyi évértékelőjétől nagyban eltért ez a mostani. Tavaly Gyurcsány ideológiai pozíciót próbált meghatározni, s talán akkor mondta ki először azt a fontos (de azóta is visszaigazolatlan) mondatot, hogy előbb vagyunk magyarok, mint szociáldemokraták, liberálisok vagy konzervatívok. Az idén teljesen kimaradt a beszédből az ideológia. Döntően - azt hiszem - azért, mert az idei beszéd szerkezete szinte totálisan Orbán beszédének szerkezetét követte. A miniszterelnök egyetlen célt tűzött maga elé: pontról pontra egy másfajta értelmezést állított azokhoz az értelmezésekhez, amelyeket egy nappal előtte Orbán Viktor adott.
Azt hiszem, nem kell részleteznem: ha Orbán bajokkal küzdő országot vizionált, Gyurcsány sikereset. Ha Orbán bírálta a kormány otthonteremtési rendszerét, Gyurcsány védeni próbálta. Ha Gyurcsány úgy vélte, Orbán a beszédében nem adott semmiféle megoldási receptet, akkor ő megoldási javaslatokkal állt elő. A háttércsapat feladata az volt, hogy azt bizonyítsa: a miniszterelnök teljesen naprakész, pontosan tisztában van azzal, mit kíván az ellenzék vezetője. És szinte semmiben nem ért egyet vele.
Ne becsüljük le a háttérmunkának ezt az irányát. A naprakészség rendkívül fontos politikusi erény. A korábbi magyar miniszterelnökökkel talán az volt az egyik legnagyobb baj, hogy bár hiába voltak "nagyívűek", egyáltalán nem tudták követni a napi politikai eseményeket, egész egyszerűen egy sor kérdésben megmutatkozott tájékozatlanságuk. Gyurcsány egy olyan imázst próbál kialakítani magáról, amely a politikusi hitelesség szempontjából nélkülözhetetlen: ő alaposan ismeri riválisa álláspontját, és a választókat is arra buzdítja: törekedjenek a két álláspont alaposabb megismerésére. Gyurcsánynak persze abban nincs igaza, hogy a választók egy nem csekély hányada soha nem alaposabb ismeretek, hanem részismeretek vagy szituatív tényezők, esetleg személyes szimpátia alapján dönt.

A Gyurcsány-stratégia kockázatai

Ez az ellenzékre (pontosabban Orbánra) való fixáltság azonban veszélyeket is rejthet magában. Egy nappal korábban Orbán Viktor meg is jegyezte: úgy látja, hogy a miniszterelnök ténykedése kimerül abban, hogy "űzi a Fideszt". Nos, ha ez így önmagában túlzás is (de hát kampányban vannak ilyen túlzások), tény, hogy Gyurcsány Ferenc nagyon erősen bizonyítani szeretne valamit. Azt, hogy két világ áll szemben egymással. Régebben ilyeneket a Fidesztől hallottunk, de nem árt felfigyelni arra, hogy ezek a Fidesztől jövő hangok az utóbbi évben elcsitultak. A Fidesz nem beszél két Magyarországról, az más kérdés (mindjárt rátérek), hogy új szlogenjeik másfajta "két Magyarországot" vizionálnak.
Gyurcsány Ferenc egy területen nem konzisztens. Miközben az elmúlt időszakban nagyon sok esetben mondta ki, hogy egyaránt tiszteli a nagy ideológiák letéteményeseit, néha úgy látszik, mintha az ellentábor lépéseit, annak logikáját, irányát nem minden tekintetben értené. Igaz az a tétele, hogy szükség van arra, hogy a két nagy tábort elválasztó értékekről, elképzelésekről minél többet tudjunk, de kevéssé érzékeny arra, hogy ez azért nem sikerülhet pillanatnyilag, mert a Fidesz vezette jobboldal nem abban a politikai logikában gondolkodik, amiben ő. Az szerencsés változás, hogy Gyurcsány mostanában nem használja a populista jelzőt a Fideszre, de másfajtát se nagyon. 
S voltaképp ez magyarázza, hogy Gyurcsány beszéde miért "széljegyzetelte" Orbán beszédét. Orbán ugyanis kitalált valamit, ami nem populizmus, hanem - magam így nevezem - antipolitikus politika. Orbán megfoghatatlan Gyurcsány számára, keresi a fogást rajta és egyelőre addig jutott, hogy - nagyon hasonló koreográfiában, mint Orbán - mindennek az ellenkezőjét mondja.

Orbán taktikájának veszélyei

Tavaly az ellenfelek mélyreható elemzését is vártam, de nem kaptam. Most sem. Gyurcsány, de különösen Orbán úgy viselkedik, mintha nem is lennének ellenfelei. Nem tudom, észrevették-e: kialakult Magyarországon az ellenfél nélküli politika. A pártvezetők nem beszélnek nevesítve az ellenfélről, mert tartanak a kommunikációs és marketinghátrányoktól. Gyurcsánynál Orbán, Orbánnál Gyurcsány neve elő sem fordult. Pártnevek sem. Hovatovább mintha nem is pártpolitikai küzdelemről, választási harcról lenne szó, hanem finomkodó és cizellált emberek országépítő tevékenységéről. Csoda-e, hogy a politika kerülőutakon (Magyar Vizsla stb.) lopakodik vissza? Akik lebecsülik a politikában a marketinget, nem árt, ha meggondolják: ma már egy-egy konkrét név megnevezése százalékokat vihet (nem hozhat!) el a párttól. Úgyhogy ezerszer is meggondolják, mit mondanak.
Mindazonáltal Orbán Viktor politikájának legsebezhetőbb pontja, hogy nagyon látványosan eklektikus. Tekintettel arra az egyszerű tényre, hogy a jobboldalon egy nagy pártot kíván látni, s ennek a tábornak szavazatszerző határai vannak, meglepő módon kényszerül nyitni új szavazórétegek felé. A szolidaritás gondolatáról persze a jobboldalon is tudják, hogy nem egy echte keresztény konzervatív érték, mégis megpróbálkoznak vele, mert ha nem teszik, hogy nyissanak a baloldal felé, esélyük sincs a győzelemre. Mi itt a kockázat? Természetesen az, hogy a dolog nagyon átlátszó, és a másik oldal blokkolási stratégiákat tud építeni rá (mint ahogy parlamenti beszédében Gyurcsány ezt meg is tette).
Orbánnak és a Fidesznek azonban nincs más útja, mint az eklekticizmus. Ez nem baloldali párt (mint sokan mondják), hanem egy minden tekintetben eklektikus párt. Nem is csak Orbán sorsa a tét a választásokon, hanem az is meg fog mutatkozni, hogy lehet-e a magyar jobboldal szavazóközönségét markánsan bővíteni. Ez azonban már nem az évértékelő beszédek témája.