Vissza a tartalomjegyzékhez

Hajdú Sándor
Választási kupeckedés

Még csak január vége van, de az ígéretdömping már elérte az alföldi cigánytelepek lakóit is. Mobiltelefont, pénzt és minden jót ígérnek azok a stratégák, akik a romatáborok létrehozását kapták feladatul. A szakemberek szerint mintegy háromszázezer roma származású szavazó lehet az országban. A tét komoly, hiszen a legutóbbi választáson csupán harmincezer szavazat döntött.

"Most kaptam ezt az sms-t" - mutatja Zoltán a telefonja kijelzőjét, amelyen ez áll: "Tesókám, számítunk rád, hálásak leszünk minden egyes emberért, külön fizetünk", majd lapoz az üzenetek között, ez meg a múlt héten jött: "More, beszéljünk, komoly jövőt szánunk neked, ha közénk állsz." Zoli azonban nem mai gyerek, alföldi falujában végigcsinált két kampányt, volt kisebbségi elnök is – nem hisz már egyik oldalnak sem. "Szégyen, arcpirító, amit velünk tettek az elmúlt tíz évben a politikusok. Soha nem tudták ennyire megosztani a cigányokat, ahogyan most – mondja lehangoltan. – A politikusok felemeltek néhány >>műcigányt<<, és velük akarnak csicskáztatni bennünket, ígérve négyévente fűt és fát. Aztán elfelejtenek minden ígéretet, majd mikor számon kérjük rajtuk, akkor a fejünkhöz vágják: az a fajtánk baja, hogy folyton hőbörgünk." 
Zoli nem ítéli el azokat, akik üzletet csinálnak a kopogtatócédula-gyűjtésből, mert legalább így valami hasznuk van a demokráciából a romáknak is. Emlékei szerint már az első szabad választásokon is folyt a választási biznisz. Most még csak gyengén ígérgetnek, aztán majd jönnek a segélyakciók, egy-két szál kolbász, egy-két sör, kis krumpli, miegymás, és aztán végül a választás után a nagy semmi. 
Teleki László, az ICSSZM roma ügyekért felelős államtitkára szerint korai még a kérdésről beszélni, hiszen a választásokig még három hónap van hátra. Egyet azonban bizton állíthat: a szocialista párt részéről soha sem merült fel olyan kérés, amely a választások tisztességtelen befolyásolására, szavazatok, voksok vételére biztatta volna a kampánystábjait. Farkas Flórián, a Fideszhez kötődő Lungo Drom elnöke szerint aki ilyet tesz, még nem nőtt fel a hazai cigányság szintjére. Az országot járva felkészítették a szervezeteiket, hogy azonnal jelezzék a korrupció gyanúját, mert konkrét jogi lépéseket tesznek ezekben az estetekben csakúgy, ahogyan az európai képviselők választása idején. Farkas szerint a roma társadalom már kinőtte ezt a "gyerekbetegséget".