Vissza a Hetek archívum borítólapjára
IX. évfolyam, 6. szám, 2005. február 11

Belpolitika

Somorjai László
BalEgyenes a jobboldalnak

„A szakrális közösség is politikai közösség: annak a kérdésnek a feltevése, hogy az egyház politizáljon-e, politizálhat-e, badarság. Ahol egyház van, ott politika van”- jelentette ki Donáth László szocialista parlamenti képviselő, evangélikus lelkész azon a fórumon, amelyet a BalEgyenes Munkacsoport szervezésében az egyház és a politika kapcsolatáról szerveztek. 


Szobota Zoltán
Koalíciós huzavona ügynökkérdésben

Kisebbfajta koalíciós feszültség bontakozott ki az ügynöktörvény tervezete kapcsán, miután a szocialisták - úgy tűnik - nemcsak miniszterelnöküket, hanem az SZDSZ-t is megvezették a szöveg váratlan módosításával.


Hajdú Sándor
Önállóan indulunk 2006-ban

- Gyurcsány Ferenc végre azt teszi, amit egy hivatalban lévő miniszterelnöknek tennie kell. Mivel karaktert akar adni a kormányának, felkarolja azokat a kérdéseket, amelyek egy ország lendületbe hozásához szükségesek. Ez megegyezik a mi szándékainkkal. 


Szlazsánszky Ferenc, Szilágyi Sándor
Mint a Vidám Vasárnapon

2005. február 8., a Miskolc-Diósgyőri Birkózó Club csarnoka. A bejárat előtti árusok asztalain fantasztikus a kínálat: Wass Albert, Bayer Zsolt, Lovas István könyvei mellett Moldova György-művek, villogó magyar zászlós jelvények. Bent hideg és telt ház, a plusz öt-hat fokban ezer érdeklődő, kilencven százalékban hölgyek.  A berendezés profikra vall. A csarnok közepén reflektorfényben áll a pulpitus, körülötte négy oldalról az ülések, mögöttük Fidesz-szlogenes háttér. 


Életmód

Tóth Ágnes
Magzatelhajtás otthon

Az utóbbi időben két fogamzásgátlással kapcsolatos hír borzolta fel a kedélyeket: az egyik hír szerint cégek egyetemistákat toboroznak antibébi-tabletta teszteléséhez. A másik, hogy fél év múlva dönt a szakmai kamara az abortusztabletta hazai bevezetéséről. Gyógyszerészek elmondása szerint nehezen támadható, ha önkéntes, felnőtt korú jelentkezőkön, rendszeres kontroll mellett a megfelelő cégek szereket tesztelnek. Ennél jóval nagyobb probléma, hogy a vényköteles antibébi-tablettákat nemegyszer „ránézésre”, sőt, olykor látatlanban írják fel az érintetteknek. A gyógyszergyártók kifejezetten érdekeltek a pirulák akadálytalan térhódításában, amiket sokrétű reklám- és felvilágosító kampánnyal népszerűsítenek. Nem árt az óvatosság, mert ami például az abortusztablettát illeti, az a közhiedelemmel ellentétben egyáltalán nem zárja ki a kórházi beavatkozást.


Fókusz

Bugár Árpád, Pozsony
Bátor szlovák törvény

Szlovákiában éppen e héten hozták nyilvánosságra a kommunista titkosszolgálat (SIS) volt ügynökeinek neveit tartalmazó lista újabb részét. A már korábban az interneten hozzáférhetővé tett kelet-szlovákiai lista most a közép-szlovákiai titkosügynökök neveivel bővült. Az illetékesek tavaszra ígérik, hogy a leginkább várt pozsonyi régió is feldolgozásra kerül, s ezzel teljessé válik a névsor. A még 2002-ben elfogadott, a nemzet emlékezetéről szóló törvény alapján felállított Nemzeti Emlékezet Hivatala (NEH) így a rá rótt feladat legnagyobb, leglátványosabb részét teljesíti. 


Konkoly Katalin
Villámátvilágítás

„Az, aki nem ismeri a saját múltját, arra ítéltetett, hogy megismételje azt”- ez a veretes mondat szerepel a szlovák ügynöktörvény bekezdésében. Északi szomszédainknál láthatóan nem kívánnak ismételni: a héten előbb Lengyelországban, majd néhány nappal később Szlovákiában került fel az internetre sok ezer nevet tartalmazó ügynöklista - mindkét országban nagy vihart kavarva. A legismertebb név Rudolf Schuster, a rendszerváltás utáni első közvetlenül választott szlovák köztársasági elnök, de a listán ott található a nagyszombati katolikus érsek is. Sokkal szerényebb mértékben ugyan, de Magyarországon is felmerült egy részleges ügynöklista nyilvánosságra hozatala, amelyet a Political Capital munkatársai állítottak össze. Ez egyelőre csak az eddig ismertté vált besúgók neveit tenné közkinccsé - lapzártánk után - a szervezet honlapján. „Végy egy névjegyzéket a Nemzeti Emlékezet Intézet (IPN) titkos archívumából, tedd ábécérendbe, majd gondoskodj a nyilvánosságra hozataláról - legjobb, ha a netre kerül. Ezek után pedig csak várj, mi sül ki belőle.” Nagyjából ilyen receptet követhetett Bronislaw Wildstein, a Rzeczpospolita című napilap ismert lengyel publicistája, amikor úgy döntött, hozzáférhetővé teszi a kommunista időkben működő ügynökök névjegyzékét, mondván „hogy mielőbb felfrissüljön a nép emlékezete”. A 240 ezer nevet tartalmazó lista hamar kikerült az internetre, és mindjárt ki is sült belőle egy jó nagy botrány, aminek első „falatját” maga az újságíró ízlelte meg: már másnap elbocsátották. A botrány hatalmasra kerekedett. A varsói Svoboda rádió riportere, Aleksej Dzikowickij szerint a fő kérdés az, mennyire szolgálja egy ilyen ügynöknévsor közzététele a nemzet erkölcsi megújulásának folyamatát. 


Gazdaság

Kovács Klára
Visszaköszönt a kádári módi

Kádári időket, reflexeket idéző módszerekkel „dobbantott” anno a Medgyessy-kormány. Mint két és fél évvel az események után kiderült, a Jóléti rendszerváltásnak nevezett program pontjait hitelekből, kölcsönökből hajtották végre - úgy ahogy ez a ’70-es, ’80-as években is történt. Legalábbis ez tetszik ki a miniszterelnök „védőbeszédéből”. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a következőkkel reagált Orbán Viktornak a kormányváltás óta eltelt időszak alatt felhalmozott 3500 milliárd forintnyi államadósságot számon kérő mondataira: „A közalkalmazotti bérekre, a nyugdíjakra, a családtámogatásra és a lakástámogatásra fordították az említett összeget.” Nem szükséges a közgazdaság-tudományok doktorának lenni ahhoz, hogy lássuk hogy, a későbbiekben milyen árat kell az ilyen „adományokért” fizetni.


Varga P. Miklós
Fel Budapestre

A pozitív kormánypropagandával ellentétben fokozatosan növekszik a feszültség a mezőgazdasági termelők körében. Az elmúlt héten Dabason tartott gazdagyűlésen a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének vezetői foglalták össze a termelők gondjait. Az elkeseredett hangulatban megtartott gyűlésen a gazdák tételesen felsorolták az EU-csatlakozás előtt ígért támogatásokat, lehetőségeket, valamint az azóta megkapott juttatásokat. A különbség óriási. Válaszul a gazdák Budapest utcáit elöntő demonstrációra készülnek. 


Helyreigazítás

Múlt heti, című cikkünkben pontatlanul jelent meg egy adat. A mondat helyesen a következő: Az új autók értékesítése két ezrelékkel esett vissza, a használt autók behozatala pedig 75 százalékkal csökkent az első uniós évben.


Illényi Zsófia, Major Nóra
Merre tart az USA gazdasága?

Jelentős gazdasági terveket terjesztett elő George W. Bush amerikai elnök idei úgynevezett „State of the Union” beszédében. Bush a kongresszus előtt tartott országértékelőjében szólt az oktatás, a kisvállalkozások, az egészségügy, az energiagazdálkodás, valamint a bevándorlási rendszer helyzetéről. Az elnöki beszámoló szerint jelentős változások várhatóak a nyugdíjbiztosítás terén is, amely - az elnök szavai szerint - megfelelő reformok hiányában 2042-re össze is omolhat. A kissé populista témák sokasága között azonban - feltűnő módon - nem kaptak nagy hangsúlyt az USA gazdaságának egyébként legkritikusabb pontjai: a súlyos deficit, a gyenge dollár és a magas olajárak. Bár Bush problémamentes újraválasztása hozott némi megnyugvást az amerikai tőzsdéken, a legsúlyosabb gazdasági problémák továbbra is Damoklesz kardjaként lebegnek az Államok felett. Az elemzők - ennek megfelelően - a következő négy évben még alacsonyabb adókkal, még gyengébb dollárral és még magasabb olajárakkal számolnak.


Hetek-összeállítás
Többet, hatékonyabban

Megújultak a - vállalkozói körökben már jól ismert - Mikrohitel Program feltételei. Immár a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) új hitelkonstrukciójával kiegészülve közel 32 milliárd forint jut idén a legkisebb hazai vállalkozások támogatására - olvasható a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) legfrissebb közleményében. Emellett arról is határozat született, hogy a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány által működtetett Budapest Kisvállalkozói Hitelprogram keretében a GKM a 2005-ös évre is kiterjeszti a kamattámogatás lehetőségét.


Kardos Anikó
16 ezer pont felett a BUX

Folytatódott az emelkedő trend a részvénypiacokon, az amerikai Google várakozásokat meghaladó eredménye - a tavalyi negyedik negyedéves profitját meghétszerezte a cég - megadta a lendületet az amerikai piacnak. Nem érte különösebb meglepetésként a piacot az újabb 25 bázispontos kamatemelés sem, aminek köszönhetően a dollár három hónapos csúcsra jutott az euróval szemben. Miután további kamatemelések is valószínűsíthetők, a tőke áramlása megindult a magasabb kamatszintű országok felé, így erősödtek térségünk devizái, köztük a forint is. 


Háttér

Erdei L. Tamás
Súlytalanság

Kedd este egy időben, párhuzamosan öt helyszínen bemutatták A FILMET, amit már három éve várt a magyar közönség. A záró képsorok utáni sötét csöndben kínos feszengés támadt a teremben. A felfokozott várakozás miatt érzett csalódás kínja. Merthogy a Sorstalanság, Koltai Lajos Sorstalansága - súlytalan film. Az utóbbi évtized magyar kurzusfilmjeinek sorába illeszkedő vállalkozás éppúgy méltatlan a magyar holokauszt témájához és az alapjául szolgáló regényhez, mint ahogy a rossz emlékű „polgári” alkotások (Honfoglalás, Hídember, Bánk bán, Sacra Corona) méltatlanok voltak a nemzeti gondolathoz. 


Csizmadia Ervin
Évértékelések elé

Február 14-én Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, február 16-án pedig Orbán Viktor, az ellenzék vezéralakja értékeli a mögöttünk hagyott évet, és - föltehetőleg - jelöli ki a kormány, a kormányzó baloldal, illetve az ellenzék meghatározó erejének teendőit. Talán célszerűbb volna utólag elemeznünk a beszédeket, ugyanakkor az előzetes elemzés mellett is szólnak érvek: néha nem árt, ha az elemző maga is előzetesen megfogalmazza „elvárásait”. 


Hit és értékek

Morvay Péter
Lemondhat-e a pápa?

Tíz percen múlott a pápa élete az elmúlt héten, amikor február 1-jén éjszaka fulladási rohamok miatt váratlanul kórházba kellett szállítani - mondta Stanislaw Dziwisz püspök, II. János Pál személyi titkára az Inside the Vatican című amerikai katolikus magazinnak. Bár a hivatalos szentszéki közlemények bizakodóak a pápa egészségével kapcsolatban, újra felerősödtek a találgatások az elővigyázatosságból továbbra is kórházban tartott egyházfő esetleges lemondása körül, amelyekhez Sodano bíboros-államtitkár, a vatikáni hierarchia második számú személyiségének egy talányos nyilatkozata is hozzájárult. Egy német napilap, a Die Welt eközben idézi a Gemelli-klinika egyik orvosát, aki szerint a „pápa eddig a keresztúton haladt. Immár ennek vége: most ő maga függ a kereszten.”


Interjú

Hazafi Zsolt, Szlazsánszky Ferenc
Vállalni kell a konfliktus

- Mivel az alapállítás nem igaz, a következtetés sem lehet az. Az MSZP és a kormány nem kihátrál, hanem a mai politikai palettán éppen a legtöbbet akarja e kérdésben; nemcsak kezdeményezte az „ajtók kinyitását”, hanem letette az asztalra a levéltári törvény módosításának szövegét. A korábbi ciklusokban egyik oldal sem tett ilyen horderejű lépést. 


Tihanyi Péter
Horváth Dávid fotóművész

Harmincöt éve fényképezem az embert. Nem tájat, nem csendéletet, nem sajtótájékoztatókat, hanem az embert. Még közelebbről, az arcát. Keresem, és meg is találom a tekintetében, hogy boldog-e, hogy miért kiszolgáltatott.


Külpolitika

Peremiczky Szilvia
Déjá vu

Jó lenne reménykedni, de akit egyszer megharapott a pitbull, az a tacskótól is fél. Az, aki hitt az oslói folyamatban, és csalódnia kellett, vagy az, aki eleve gyanakvóan tekintett Arafat ígéreteire, magára vállalva a Kasszandrák hálátlan szerepét, most sem tud osztozni a kötelező optimizmusban.


Busa Viola
Olajat kenőpénzért

Valóságos válsághangulat van kialakulóban az ENSZ New York-i központjában, amióta az „Olajat élelemért” programmal kapcsolatos visszaéléseket vizsgáló független bizottság feltárta eddigi megállapításait. A 240 oldalas dokumentum - amelyről maga Paul Volcker, a bizottság vezetője is úgy nyilatkozott, hogy „nem lesz kellemes olvasmány” - eddig két vezető diplomata titkos ügyleteit leplezte le, akiket Kofi Annan ENSZ-főtitkár haladéktalanul fel is függesztett pozíciójukból. Mindez azonban valószínűleg csak a jéghegy csúcsa, hiszen a vizsgálatnak még koránt sincs vége, és több elemző attól tart, hogy a történelem egyik legnagyobb pénzügyi botránya kerekedhet még ki az ügyből. 


Hetek-összeállítás
Nem évült el az erőszak

Az esküdtszék valamennyi vádpontban bűnösnek nyilvánította Paul Shanley volt bostoni papot egy fiatal fiú többrendbeli megrontásában, melyet egy plébánián követett el a nyolcvanas években. Az ítélet sikert jelent az amerikai ügyészség számára, amely sok esetben az elévülés és az egyház halogatása miatt nem tud fellépni pedofil bűntetteket elkövetett egyházi személyekkel szemben.


Hetek-összeállítás
Rio maszk nélkül

Idén is százezres tömegeket vonzott a híres-hírhedt riói karnevál. A böjti időszakot megelőző féktelen szambázás reményében érkező külföldi turistákat azonban a brazil kormány és az UNICEF dolgozói olyan kijózanító plakátokkal és szórólapokkal várták, amelyek arra figyelmeztettek: a gyermekprostituáltak szolgáltatásainak igénybevétele 4-10 évi börtönbüntetést vonhat maga után.


Mérő Miklós
A csúcson minden rendben

Teljes és kölcsönös tűzszünetet hirdetett a szembenálló felek között Ariel Saron izraeli kormányfő és Mahmud Abbász palesztin elnök kedden a Sarm-es-Sejki csúcstalálkozón. A szóbeli megállapodást tanúként Hoszni Mubarak egyiptomi elnök és II. Abdallah, Jordánia királya hitelesítette.


Publicisztika

Leslie Petrovics
Duna-parti felszabadulás

Első regényemet, melynek címe Hegek, a szeretet művének szántam. Gyógyulásról szólt - mert a világ mindenkit széttör, de aztán sokan jobban gyógyulnak a forrásnak indult sebek. A fejezetek elsősorban novellák voltak, amelyeket úgy írtam meg, mint egy-egy ajándékot, és úgy adtam át, mint egy szépen, szalaggal átkötött ajándékot egy születésnapon vagy esküvőn vagy valamelyik évfordulón. Először 1969-ben tértem vissza Magyarországra. Azért jöttem, hogy meglátogassam a szüleimet, és összegyűjtsem meséiket és családi történeteiket, melyeket édesapám „özönvíz előttinek” nevezett.


Riport

Hajdú Sándor
Nincs magyarázat

Brutális családirtásról adott hírt a média mind Magyarországon, mind Szerbiában. Február elsején Horgoson, a Szegedi út 21. szám alatti két családi házban, rokoni bejelentés után rábukkantak a 65 éves Szalma József és felesége, az 59 éves Jolán, fiuk, a 40 éves Nándor, 34 éves felesége, Nelli, valamint gyermekeik, a 8 éves Bettina és a 12 éves Dávid holttestére. Stábunk a helyszínen járt. 


Sport

Uzoni Simon Péter
Nem csak a pályán veszíthet pontokat a Chelsea

„El tudjuk kapni a Chelsea-t” - nyilatkozta Phil Neville, a Manchester United védője, miután csapatával begyűjtötték a kötelező három pontot, ezúttal a Birmingham ellenében. Az éllovas londoniak viszont hazai pályán vesztettek pontokat, így a két csapat között lévő korábbi tizenegy pontos különbség kilencre csökkent. Az elmúlt napokban kirobbant botrány pedig még tovább csökkentheti a Manchester hátrányát.


Petrovánszki Zoltán
Új dinasztia született

A címvédő New England Patriots 24-21-es győzelmének köszönhetően egy új dinasztia születésének lehettünk szemtanúi vasárnap este. Az egyhangúság ellen különböző szabályzókkal küzdő ligavezetők foghatják a fejüket, ugyanis az elmúlt négy év során már harmadszor diadalmaskodott a Patriots gárdája. Ezt a bravúrt rajtuk kívül eddig egyetlen csapat, a Dallas Cowboys tudta csak végrehajtani.


Szabadidő

Örökzöld északi formák

Visszafogott, praktikus, minimalista, kényelmes - ilyen és ehhez hasonló képzetek alakultak ki az elmúlt évtizedekben a skandináv formatervezésről. A letisztult stílus örökérvényűségét támasztja alá az a vándorkiállítás is, amely március 6-áig tekinthető meg az Iparművészeti Múzeumban.


Pasuchaca a cukorbaj ellen

Nemsokára Magyarországon is megkezdődnek a Pasuchaca nevű újabb perui „csodaszer” klinikai vizsgálatai, amely a cukorbetegség komplexebb kezelésére ad reményt. Egyelőre 100 beteg adatait figyelik, elemzik a kutatók. A Pasuchaca VIBE olyan gyógyhatású készítmény, amelynek segítségével - ha önmagában nem is oldja meg mindenkinél ezt a problémát - csökkenthető a vércukorszint. 


Horváth Zsolt
Amatőr jégkorong-kupa

Hagyománnyá vált, hogy februári hétvégeken amatőr jégkorongosok szállják meg a Városligeti Műjégpályát, s parádés meccseken döntik el, kié lesz a Lipton Kupa, a vele járó pénzdíj és természetesen a dicsőség. Így lesz ez idén is: 80 csapat feszül majd egymásnak a Városliget jegén, ahol 6 pályán zajlanak a mérkőzések. A csapatok 6 fősek, egyszerre 4 játékos lehet a pályán, melynek mérete 20 m x 30 m. A szervezők gondoskodtak az esélyegyenlőségről: a speciális szabályok lehetővé teszik, hogy a hölgyek és az ifjak méltó ellenfelei legyenek a felnőtt férfiaknak, hiszen az ütközés tilos, durva szabálytalanságért pedig azonnali kiállítás jár.


A mozgás oldja a depressziót

A rendszeres intenzív testmozgás éppolyan hatásos a depresszió kezelésében, mint a gyógyszerek vagy az úgynevezett kognitív pszichoterápiás kezelés. A Texas Egyetem kutatói állítják ezt egy tudományos folyóiratban.


Laci bácsi konyhája

Benke Laci bácsi négyszeres olimpiai bajnok, legendás mesterszakács és mestercukrász, többek között a Gundel Étterem volt séfhelyettese és a Gundel Károly Vendéglátó Technikum egykori tanára. Akik nemcsak elképzelni, hanem látni is szeretnék, miként készülnek el Laci bácsi remekművei, együtt főzhetnek vele a televízión keresztül. Műsora a Magyar ATV-n látható minden hétköznap reggel 8.10-től 8.20-ig és 12.45-től 12.55-ig, vasárnaponként pedig 13.05-től 13.35-ig. 


Színes

Faragj jégszobrot

Az amerikai Tennessee államban az idei télen immáron 15. alkalommal rendezték meg a jégszobor-faragási versenyt. Az alkotók most is igyekeztek kreatív ötletekkel lenyűgözni mind a zsűrit, mind a szemlélőket. Az első helyen végzett csapat egy rendkívül bonyolult szoborkompozícióval állt elő, amely a „Nautilusz” címet viselte.


Mi van a képen?

1. Kis párizsi lány. 2. Óvodai konyhaművészet. 3. A betűleves utáni főétel a karakószörcsögi Csámcsogó Juhász étteremben. 4. Tinédzsermenü a McDumálsznál


Ali baba helyett választási baba

Az első iraki szabad választások napján, múlt vasárnap látta meg a napvilágot az az újszülött, akinek szülei a hangzatos „Választások” nevet adták. A csecsemő rokonsága az Al-Sabah hasábjain úgy nyilatkozott, hogy az első szabad iraki választások történelmi fontosságára való tekintettel ajándékozták meg az új jövevényt a nem mindennapian csengő keresztnévvel. A Bagdad Daily értesülései szerint az Al-Alwiya kórházban született bébi kiváló egészségnek örvend. (AFP - T. G.)


Kómás pókok
Tovább a cikkhez >>>

Új halálos bűnöket szeretnének a britek

Újakra akarják lecserélni a hét halálos bűnt a britek, mert a régiek már elavultak. A harag, a falánkság, a restség, az önteltség, az irigység, a bujaság és a kapzsiság közül csak a legutolsót hagynák továbbra is a hetes bűntoplistán.


Túltáplált csecsemők

Sok csecsemőt túltáplálnak az első néhány hónapban, derült ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tanulmányából. A dokumentum feltárja, hogy korábban hibásan határozták meg a csecsemők napi táplálékszükségletét, és azt is, hogy mennyi lenne a megfelelő súlyuk. 


DUMA PLÁZA

A kritikus a többi kritikussal vitatkozik. Művésszel épeszű ember nem száll vitába. (George Santayana)


Hit és közlekedés

Ritkán mondható el, hogy egy vallási csoport veszélyesen élne. Úgy tűnik azonban, mégis így van ez, mihelyst például az úttesten való átkelésről van szó. Egy izraeli tanulmány szerint a buzgó ortodox zsidók háromszor annyira veszélyes gyalogosok, mint világi közösségekben élő szomszédjaik.