Vissza a tartalomjegyzékhez

Király Sándor
Parkolási helyzet Budapesten

2003-ban Budapesten 600 ezer személy- és 80 ezer teherautót tartottak nyilván. Ez a szám évente 20 ezer személyautóval növekszik, ami követési távolság nélkül is 80 kilométer egybefüggő kocsisort jelent. Ezenfelül az agglomerációból munkanapokon mintegy 200 ezer autós próbál bejutni a fővárosba. Természetesen nem minden autó közlekedik egyszerre, sokan parkolnak vagy parkolnának, naponta 50 ezerrel (!) többen, mint a fővárosi parkolóhelyek száma. Egyes becslések szerint a belvárosban a forgalom egy negyede „parkolóhely-kereső” forgalom, ami nagymértékben hozzájárul a torlódások kialakulásához.


A parkolóőrök néhány perces késést sem tolerálnak Fotó: Somorjai L.

Már a kilencvenes évek közepén ki lehetett volna tenni a „főváros megtelt” táblát, ekkortájt állandósultak és váltak elviselhetetlenné a forgalmi dugók. A közlekedési szakemberek számos módszerrel próbálták visszaszorítani a belvárosi forgalmat. 1994-ben kezdték kiépíteni a P+R (parkolj és haladj tovább) rendszert, melynek lényege, hogy az autósok a tömegközlekedési csomópontok közelében kiépített parkolókban hagyják járműveiket, és a BKV-val utaznak tovább a belvárosba. Mivel a Budapestről induló utazások 1 százalékánál veszik igénybe ezeket a parkolókat, a P+R rendszer nem oszt, nem szoroz. A férőhelyek száma (jelenleg 4000) egyszerűen nem tudott lépést tartani a növekvő gépkocsiáradattal. A fizetőparkolás bevezetése óta eltelt kilenc év alatt nem sikerült a fővárosnak gördülékenyen igénybe vehető, egységes parkolási rendszert kialakítania. 
A piacot uraló - az önkormányzatokkal szerződésben álló - három parkolási társulás különböző üzletpolitikát folytat, eltérő ellenőrzési és büntetési módszerekkel. Jelenleg tíz fővárosi kerületben mintegy 40 ezer fizető-parkolóhely van, 120-280 forint óránkénti díjjal. (1993-ban, a parkolási rendszer bevezetésekor 20 forintba került egy óra parkolás.) A belvárosban kettő és fél lakásra jut egy parkolóhely, de van olyan lakótelep Budapesten, ahol csak minden tizedik lakó tud a háza előtt parkolni. 

Drákói szigor

Tavaly a fővárosi autósok több mint 4 milliárd forintot dobáltak be a parkolóautomatákba, ezen összeg mintegy 60 százaléka a parkolási társulások zsebében maradt, üzemeltetési költség címén. De mit is kapunk a parkolóórákba dobott pénzünkért? Semmit! A gépkocsikat nem őrzik, sem a havat, sem a kutyagumit nem takarítják el. Legfeljebb egy „mikuláscsomag” jár pár perces késésért, rosszabb esetben (ez 20 percet jelent) pedig a mozgási szabadságunkat megbénító kerékbilincs, aminek 15 ezer forint az eltávolítási díja. Félreértés ne essék, nem kívánok a bliccelők érdekében felszólalni, de van itt egy kis jogi bibi. Az úgynevezett „mikuláscsomagot”, vagyis a pótdíj-befizetési felszólítást és a mellékelt postai csekket tartalmazó nylontasakot a parkolóellenőrök az autók ablaktörlő lapátjai alá szokták elhelyezni. Annak őrzéséről nem gondoskodnak, bárki szórakozásból leveheti, eldobhatja. Tételezzük fel, hogy a jogtisztelő autós, aki parkolócédulája lejárta után érkezik a gépkocsijához, befizetné a büntetést, ami aznap az alapdíj ötszöröse, öt napon túl azonban már a huszonötszöröse! De mivel nem talált büntetőcédulát gépkocsiján, joggal hiheti, hogy autóját nem ellenőrizték a parkolóőrök. Így önhibáján kívül - mivel erről később értesítést kap - a legmagasabb büntetést lesz kénytelen kifizetni. 

Emberibb Parkolásért Mozgalom

Az ilyen és ehhez hasonló parkolási visszásságok ellen kíván fellépni a közelmúltban megalakult Emberibb Parkolásért Mozgalom (EPM), amely a jövőben civil szervezetként kívánja képviselni az autósok érdekeit. Bertalan Zoltán, a mozgalom titkára szerint - mivel az Alkotmánybíróság 1996-ban kimondta, hogy a közterületen való ingyenes parkolás nem alapvető joga az autósoknak - nem a parkolási társulások léte ellen küzdenek. Emberibb parkoláson többek között azt értik, hogy a parkolóautomatákat tegyék alkalmassá papírpénz elfogadására, vagy helyezzenek el mellettük pénzváltó automatákat. Problémásnak tartják továbbá azt, hogy bármilyen rövid időre is parkolunk le, minimum negyedóra díjat kell fizetni, vagyis azokért a percekért is fizetünk, amikor már nem tartózkodunk a parkolóban. Közben egy másik autós már beállt a helyünkre, így fennáll az egyazon időben duplán fizetés ténye. Sok esetben előfordult már az is, hogy míg a frissen leparkolt autós elindult parkolójegyet vagy pénzt váltani, addig az ellenőr büntetőcédulát tett az autóra. Ezért az EPM 5-10 perces türelmi idő bevezetését tartaná korrektnek a parkolási társaságok részéről. 


Tavaly négymilliárd forintot dobáltunk be a parkolóórákba Fotó: S. L.

Ugrik a lakás, oda a kocsi?

2003. április 19-e óta a parkolási társágok rendszám alapján jogszerűen kérhetik ki a büntetést ki nem fizető autósok nevét és lakcímét a BM gépjármű-nyilvántartásából. Ezeket az adatokat azonban nem tárolhatják esetleges későbbi felhasználásra. Idén augusztusban 15 ezer - parkolásidíj-hátralékkal rendelkező - autós kapott fizetési felszólítást. Van köztük olyan városi „Robin Hood” is, aki négyszázszor parkolt fizetés nélkül, és másfél millió forinttal tartozik. A nem fizetők bírósági fizetési meghagyást kapnak, amely 15 napon belül jogerőre emelkedik, és elkezdődik a végrehajtási eljárás. Több esetben árvereztek már el autót, és legalább száz alkalommal jegyeztek be jelzálogot ingatlanra. Akik úgy gondolják, hogy mégis kifizetik a tartozásukat, kérhetnek részletfizetési kedvezményt. A parkolótársaságok követelésének elévülési ideje öt év, így a kisebb összeggel tartozók bízhatnak a szerencséjükben. 

Nyugaton a helyzet változó

Nyugat-Európában is régóta keresik a megoldást a városi dugók enyhítésére. Londonban, mióta 5 fontért (1900 forint) lehet csak behajtani a Citybe, 30 százalékkal csökkent a belváros zsúfoltsága. 
A rendszer iránt már 15 ország több mint 30 nagyvárosa érdeklődik. Svájc fővárosában úgy gondolják, hogy a forgalom alkalmazkodjék a városhoz, ne pedig fordítva. Bern közlekedéspolitikájának legfontosabb eleme a kiváló tömegközlekedés, melyet Nyugat-Európában itt vesznek a legnagyobb számban igénybe.