Hetek - VIII. évfolyam, 33. szám, 2004. augusztus 13

„Szaúd-Arábiában soha nem tapasztaltam azt, hogy valaki megkérdőjelezte volna az ottani kultúra alapját. Ezek a dolgok így vannak, statikusak, és kész. Véleményem szerint ma a szaúdi iszlám hatalmas erőt képvisel, hatalmasabbat, mint azt sokan gondolnák, s ez az ország a saját gazdagságát arra használja, hogy vallásos hitét messze, az országhatárokon túl terjessze.” Az egyik legkeresettebb terroristavezér, Oszama bin Laden volt sógornője, Carmen bin Laden nemrégiben megjelent könyve („Inside the Kingdom. My life in Saudi Arabia” - A Királyságon belül. Életem Szaúd-Arábiában) érdekes tényeket tár fel a mesésen gazdag, ám emberi léptékkel élhetetlen királyság társadalmáról, politikájáról, az ottani nők embertelen életéről, a bin Laden klánról és volt sógoráról, Oszamáról is.

Szaúd-Arábia, a több szempontból is kétarcú és meglehetősen paradox királyság az elmúlt esztendőkben a világ érdeklődésének a középpontjába került. Mindenekelőtt politikai kétarcúsága miatt: nemrégiben az öbölháborúban még amerikai katonák adták vérüket és életüket, hogy megmentsék ezt az országot Szaddám Huszeintől. A New York-i felhőkarcolókat ért támadások után azonban kiderült: a tizenkilenc merénylőből tizenöt szaúdi állampolgár volt. S lassanként arra is fény derült, hogy a szaúdi királyi család több tagja már hosszú évek óta támogatja dollármilliókkal Oszama bin Ladent és más terrorszervezeteket is. A képlet napjainkban már világos: az ország évek óta kettős politikai-ideológiai játszmát folytat Amerikával és a nyugati világgal egyaránt.
Az ottani gazdasági és vallási állapotokból fakadó paradoxon az, amelyen napjainkban egyre többen elgondolkodnak. Szaúd-Arábia az utóbbi ötven évben modern, elképesztően gazdag, csúcstechnológiával rendelkező ország lett. Az olajmezők folyamatos feltárása elterjesztette a gazdagságot, méghozzá olyan gazdagságot, amelyet Kelet-Közép-Európából felfogni szinte nem is lehet. Az olajtermelés felvirágoztatta a sivatagot, a szaúdi gazdagok kertjei a sivatag kellős közepén is színpompásak, csillagászati összegeket költenek a növényekre, kertészekre és a napi négyszeri öntözésre. Ezt a határtalan, mesés gazdagságot azonban nemcsak a felsőosztályhoz tartozók élvezhetik. Minden szaúd-arábiai polgár ingyenes oktatásban, ingyenes egészségügyi ellátásban, adómentességben részesül.
Míg azonban a technikai-materiális változásokat örömmel fogadja ez az ország, a szellemi-kulturális változások befogadása iránt hajthatatlan és makacs. A mesés gazdagság ugyanis fanatikus iszlámhittel párosul, a szigorú vahabizmus lehetetlenné teszi az emberi szabadságjogok meghonosodását. Az utcákon még ma is érvényben vannak a megostorozások, a nyilvános kivégzések. Bármilyen furcsa, az olaj és a gazdagság konzerváló erő: konzerválja a fanatikus vallást, a kényelmességet és a nők sanyarú helyzetét.
Carmen bin Laden az egyetlen olyan nyugati nő, aki kilenc évet töltött a bin Laden klánban. A félig svájci, félig perzsa származású hölgy 1974-ben ment hozzá Oszama bin Laden bátyjához, Jaszem bin Ladenhez, akivel hamarosan Dzseddába, az egyik legjelentősebb szaúdi városba költözött. Az Egyesült Államokban és Európában nevelkedett művelt, fiatal lány megdöbbentő világba került. Csak a nők világában élve - mivel férjén kívül senkit nem láthatott - megpróbált hozzászokni a szabályokhoz, szegregált napjainak céltalan unalmához. Megtanulja, hogy ha egy nő elesik az utcán, egy férfi sem segíthet neki, egy férfi sem nézhet rá. Megtanulja, hogy egy jó feleség gyakorlatilag egyáltalán nem beszél. És ráébred, a pompázó börtönökben elzárt feleségek között nem egyszer előfordul a leszbikusság.

„1976 őszén költöztünk Dzseddába. Amint földet értünk, felvettem egy könnyű selyemből készült abalját, ami a testem minden részét eltakarta. Tudtam, hogy nem fogunk néhány hét múlva visszafordulni, nem fogom a szekrény alján hagyni, ez a ruhadarab az életem szimbóluma lesz. Gyakorlati értelemben a fátyol terhes volt a számomra, a szabadságom és az intelligenciám megsértése. De nem csináltam belőle drámát, az első napokban elfogadtam azt a szaúdi magyarázatot, miszerint az abalja a nők iránti tisztelet jele. Természetemből fakadóan optimista vagyok. Dzsedda prosperált. A sivatag kellemetlensége átadta a helyét az autósztrádáknak és a felhőkarcolóknak. A szaúdi társadalom majd modernizálódik, gondoltam, és ahogyan az más arab országokban is így van, a fátyol viselése majd szabad választás kérdése lesz… majd úgy, mint Iránban. Hát nem ez történt…
Aztán még azt is gondoltam, hogy hozzá kell szoknom az új életemhez, jó anyává, feleséggé kell válnom. Próbáltam alkalmazkodni, arabul tanultam és a lányommal foglalkoztam.
Jaszem anyjával és lánytestvérével éltünk. Anyósom remek nő volt, de csak a konyha és a Korán érdekelte. Ötször imádkozott naponta, a tradíció kőkerítései mögé húzódott…
A nő arab megfelelője a ’hormah’, ami a ’haram’ szóból származik. Ez annyit jelent: „tabu”.
Az anyósom életének minden pillanata az iszlám szabályok betartására összpontosult. Az, ami nem volt ’haram’, vagyis tabu, az ’abe’ volt, vagyis szégyentelen, bűnös. ’Haram’ volt a zenehallgatás, ’haram’, ha egy családon kívüli férfi meglátott, és ’abe’ az utcán való sétálás vagy a szolgákkal való beszélgetés.
Természetesen egy bin Laden asszonynak mindig haram vagy abe volt, ha nem egy férfi kísérte el egy helyre. Hónapok teltek el, míg megismertem azt a negyedet, ahol laktunk. A bevásárlás a szolgák dolga volt. Ha szükségünk volt valamire, Abdu, a szolgánk mindenféle áruval tért vissza, kiválasztottuk, amire szükségünk volt, amire nem, azt visszavitte és rendezte a számlát.
Egy idő után elképesztően szükségem volt mozgásra, olvasásra, a testem és az elmém számára is impulzusokat akartam. A két tévécsatorna megszakítás nélkül egy imámot közvetített, aki verseket olvasott föl a Koránból, vagy olyan hat-hét éves gyerekeket, akik fejből mondták fel a szövegeket. A külföldi újságokat szigorúan cenzúrázták, minden Izraellel kapcsolatos hírt, minden fényképet vagy reklámot, ami egy centiméternyi bőrt mutatott, sötét, fekete tintával húztak át. Nem voltak könyvek, színház, mozi. Nem volt miért elmenni otthonról, és persze nem is volt szabad. Nem volt miért sétálni az utcán, az autóvezetést pedig törvény tiltotta.
Lassanként belezuhantam egyfajta közömbösségbe, unatkoztam, cél nélkül éltem, mint egy hal az akváriumban, hiányzott a levegő… Ráadásul a rettenetes forróság hozzájárult az alárendelődéshez, nappal ki sem mozdultunk a légkondicionált házból. Még a kertbe kimenni is olyan volt, mint egy felfűtött kemencébe belépni.
Egyetlen alkalommal láttam azt, hogy anyósom felvidul. Ez akkor történt, amikor elkezdett esni az eső. Egy reggel arra ébredtünk, hogy szürke az ég, és ahogy az első cseppek leestek, az anyósom és Favziah a kertbe rohantak és azt kiabálták, esik, esik! Később már én is kifutottam az esőt ünnepelni. Boldog voltam a változástól, amit az eső a hétköznapi rutinba hozott.”

A klán és a vallás mindenek előtt

A szaúdi társadalom kizárólagosan patriarchális szemléletű. Az iszlám szaúdi felfogása, a vahabizmus erőteljesen kényszeríti a társadalomra az ókori társadalmi szokásokat. Szaúd-Arábiában nincs intellektuálisan is fejlett kultúra, mint Iránban vagy Egyiptomban. Carment meglepi az ottani társadalmi rendszer felépülése. „A királyság kevesebb mint ötven éve létezett, amikor a 70-es években odaértem, akkor is, és most is erősen támaszkodik az ókori törzsi tradíciókra. A hihetetlen gazdagság ellenére az arab világ közepén Szaúd-Arábia kulturálisan talán a legelmaradottabb ország, ami a társadalmi kapcsolatok legszigorúbb és legbrutálisabb felfogásával rendelkezik. A családokat a patriarchák vezetik, akiknek mindenki engedelmességgel tartozik. Hűség és alávetés — ez az egyetlen érték, először az iszlámnak, majd a klánnak. Egy feleség nem csinálhat semmit a férje engedélye nélkül. Nem mehet el előle, vagy éppen még gyakran a férje asztalánál sem ehet.”
Carmen bin Laden könyve világosan rámutat, hogy a szaúdiak szigorú befolyást gyakorolnak azokra, akik pénzügyi támogatásukban részesülnek - azaz hogyan járul hozzá a mesés gazdagság egy komplett, fundamentalista vallás statikus rögzítéséhez, sőt, az egész világba való begyűrűztetéséhez.
„Mohamed próféta szülőhelyeként Szaúd-Arábia az iszlám legfőbb védelmezője. A szaúdi iszlámhit a próféta tanainak megőrzésén, annak továbbadásán és a szent városok - Mekka és Medina - oltalmazására épül. A hitetlenek jelenlétét nem tűrik ezekben a városokban.
Az évek múlásával jöttem rá, hogy a szaúdi társadalom milyen hihetetlenül intoleráns, és mennyire védekezik más vallásokkal szemben. Még a nemzeti zászló is büszkén azt hirdeti: Nincs más isten Allahon kívül. Az országba nem lehet behozni más, nem iszlám szent szövegeket, és más vallásúaknak tilos a közös imádkozás.
Az évek múlásával rájöttem: szaúdiak finanszírozzák a szigorú vahabita vallás terjesztését az egész világon. Abban az időben, amikor Szaúd-Arábiában éltem, úgy beszélték, hogy a kőolajeladásból származó bevételek hat százalékát költötték az iszlám terjesztésére az egész világon. Mindezen túl a nagycsaládok különböző iszlám mozgalmakat finanszíroznak, valamint mecseteket építenek Európában, Ázsiában és az Egyesült Államokban is. A szaúdi iszlám hatalmas erőt képvisel, amely a saját gazdagságát arra használja, hogy vallásos hitét messze, az országhatárokon túl terjessze.”

Oszama bin Laden, a nemzeti hős

Oszamával háromszor is találkozott Carmen. Ezek a találkozások persze nem a megszokott módon történtek, hanem pontosan úgy, ahogyan egy szaúdi nő „találkozhat” egy idegen férfival. „Oszama nem volt teljesen más, mint a bátyjai, csak fiatalabb és sokkal tartózkodóbb. Szigorúan vallásos volt, bigott, és nagyon-nagyon tartózkodó. Amikor Oszama belépett a szobába, egyszerűen csak érezted…”
Az egyik találkozás szokatlan módon történt: Carmen fedetlenül, pólóban és farmerban volt otthon, amikor valaki kopogott. „Kiszóltam, hogy csak én vagyok itt, a férjem épp távol van. Ekkor kinyílt az ajtó. Oszama volt az, egy másik férfival. Megvetően rám nézett… majd elsétált.” Carmen meggyőződése szerint azok a képek, amelyek ma a világot bejárják, nem Oszamát ábrázolják. „Ezeken a képeken nem Oszama van. Valójában csak az egyik fiatalabb testvér.”
Carmen bin Laden kilencévi, szaúdi feleségként gyakorlatilag teljesen szegregált életvitel után végül újra visszatér Svájcba - férje pihenni akar, és megengedi, hogy a három lánnyal együtt ő is vele menjen. Miután elválnak, 1988-ban végül megnyeri - állítása szerint - élete legkeményebb csatáját, a három leány felügyeletének jogát. Könyvét elsősorban a lányainak ajánlja, hogy megértsék, miért volt olyan furcsa és szörnyű az az első néhány év. „Tudatában vagyok: azzal, hogy beszélni merek a bin Laden klánról, egy háború indul el ellenem és a lányaim ellen. Tudatában vagyok, integritásunk és hitelességünk megkérdőjelezésére mindent megtesznek majd. De erre csak azt válaszolom: mindent, amit tettem, az igazság védelmében tettem, ennek ereje pedig sokkal hatalmasabb minden fegyvernél.”