A legutóbbi (2004. július 2.) számukban megjelent, a pillanatnyi iraki helyzetet elemző cikkükhöz szeretnék hozzászólni. Szívesen olvasom az Önök hetilapját, az eddigi tapasztalataim alapján őszinte, szókimondó és meglehetősen objektív képet fest korunk világáról, amiben élünk.
A cikkükhöz adalékként szeretnék küldeni egy levelet, amelyet egy barátomtól kaptam, aki bizonyos fokig személyesen is érintett a katonai cselekményekben.
Tisztelt Szerkesztőség!
Véleményem szerint a világ sajtóorgánumai eléggé egyoldalúan közelítik meg az Irakban kialakult helyzetet, elsősorban a szenzáció keresése, a hírek eladhatósága miatt. Talán ez csak az én véleményem, bár a közelmúltban a Hetek is közölte néhány „veterán” magyar katona véleményét az autentikus forrás látószögéből. Kérem, tekintsék a levelem kiegészítésnek, nem pedig helyreigazításnak, tekintettel arra, hogy Önök eddig is helyet adtak a másik oldal véleményének.
Tisztelettel,
Sz. Tamás őrnagy
A házak, amelyek NEM égnek Irakban
„A médiában az a mondás járja, hogy a riporterek nem kiáltanak tüzet, ha nem ég egy ház.” A sztori, amit szisztematikusan elhallgatnak, a Szaddám utáni Irak sikertörténete.
Elveszítünk hetente néhány katonát? - Igen.
Problémát okoz a lakosságnak a víz- és elektromosenergia-ellátás? - Igen.
Szaddám Huszein egyes hívei bajt okoznak országszerte? - Igen.
Mindez ajtót nyitott egyes terrorcselekmények számára? - Igen.
De másról sem hallani, CSAK erről. Nem csoda, hogy Amerikát megosztja az iraki kérdés. Persze, ha olyan épületekről hallunk, amelyek nem égnek, az már tényleg egy másik történet.
„Amikor megérkeztem Bagdadba, alig ismertem rá” - mondta egy tévériporter, összehasonlítva mostani útját két korábbival, melyeket a Szaddám rezsimjét megdöntő háború alatt, illetve közvetlen utána tett az iraki fővárosba. „Már több mint 30 ezer iraki rendőr és milicista végzi a munkáját.”
Mindez négy hónappal azután van így, hogy a legsúlyosabb harcok befejeződtek. El tudnak képzelni ilyen mértékű fejlődést ebben az országban? Nőtt a rend és a törvény; védelmezik a régészeti emlékeket; őrzik a gyárakat és iskolákat.”
De mi a helyzet az energia, a víz és más infrastruktúrák miatti elégedetlenséggel, amit a média olyan hatékonyan közvetít?
„Nem igaz, hogy Irakot újjáépítik. Irakot most építik fel. Korábban nem létezett infrastruktúra; mi hozzuk létre. Azt hiszem, a jó híreket egyszerűen alábecsülik, és nem közvetítik megfelelő arányban. Ebben a kritikus helyzetben mindenkinek magának kell eldöntenie, mit gondoljon azokról, akik csak a rossz híreket közvetítik Irakról, legyenek azok akár híradósok, vagy reménybeli demokrata elnökök. A legjobb esetben is alulinformáltnak nevezhetjük őket. A legrosszabb esetben a Szaddám utáni Irakkal kapcsolatos egyoldalú megközelítéseik nyilvánvaló okokkal magyarázható szándékos ferdítések.
Ha még egyszer azt hallom, hogy valaki gúnyolódik azon a „Küldetés teljesítve” zászlón, amely alatt Bush elnök köszönetet mondott egy hajónyi haditengerésznek és tengerésznek néhány hónappal ezelőtt, köpni fogok. Bush szavai Szaddám rezsimjére utaltak, és azt a küldetést valóban teljesítették, láthatóan az amerikai baloldal nagy bosszúságára. Senki nem ígérte, hogy ami ezután következik, az könynyű lesz, vagy olcsó, ezért is olyan felháborító az, ahogyan csöpögő víz módjára adagolják a költségekről és áldozatokról szóló sztorikat.
Egyeseknek van merszük azon gondolkodni, hogy kialakulhat-e egy újabb Vietnám-féle ingoványos helyzet. Emlékeztetek mindenkit, akinek szüksége van rá, hogy az 58 ezer vietnámi áldozat legtöbbje 1966 és 1972 között vesztette életét, amikor Amerika éves átlagban nyolcezer embert vesztett el. Ez naponta 22 személy, mindennap, több ezer napon keresztül.
Irakban közelednek a választások. „Ott, ahol évtizedeken keresztül kurdok és arabok csatáztak, csillapodik a helyzet.
Amikor a média bemutatja azt az egy amerikai katonát, akit megöltek, de nem mutatja be azt a 99-et, akiket nem öltek meg; akik barátkoznak, akik segítenek megszervezni a választásokat; akik segítenek, hogy az üzletek kinyithassanak; akik segítenek, hogy a forgalom helyreállhasson.
„Az irakiak túlnyomó többsége örül annak, hogy az amerikaiak itt vannak. Egy kicsit több egyensúlyt szeretnék látni.” Ezt is be kell mutatni az amerikai közvéleménynek, amelyet jelenleg rászednek.