Vissza a tartalomjegyzékhez

Birovecz László
Tesco gazdaságos üzemanyag

A nagy hipermarketek, áruházláncok versenyében ez évben egy újabb front nyílt - az üzemanyag-kereskedelem. Az Auchan februárban nyitotta meg első benzinkútját a soroksári bevásárlóközpont mellett, majd márciusban a Tesco adta át első üzemanyagtöltő-állomását Pesterzsébeten. Az első fecske azonban a Cora volt, amely már több éve üzemelteti saját kútját, továbbá a palettát színesíti még az Autóklub szintén évek óta létező kezdeményezése, a KlubPetrol benzinkutak. Közös vonásuk, hogy a Mol listaárához képest 5-12 forinttal olcsóbban juthatunk hozzá az üzemanyag literéhez.

„Az áruházak parkolójában mindig nagy a forgalom, így kézenfekvőnek látszik, hogy ott olcsó üzemanyagot is beszerezhessenek a vásárlók - ismertette az alapkoncepciót lapunknak Gillemot Katalin, az Auchan vezérigazgató-helyettese. - Franciaországban már régóta léteznek benzinkutak a bevásárlóközpontok mellett, Magyarországon azonban csak most kezdtük el ezek megépítését. A kiskereskedelmi üzemanyag-forgalmazást azonban csak kiegészítő szolgáltatásnak tekintjük. Természetesen az üzemanyaghoz is a megszokott diszkontáron juthatnak hozzá a vevők, ami 10-12 forinttal alacsonyabb, mint a Mol listaára.” Az alacsony ár semmiképpen sem önköltségi áron történő értékesítést jelent, oka a költségszerkezetben rejlik: nincs kiszolgáló személyzet, sem shop, hanem teljesen önkiszolgáló a rendszer - a tankolás végeztével egy sorompó mellett ülő személynél kell fizetni. A tervek szerint minden áruház mellé építenek benzinkutat, ahol ezt az adottságok lehetővé teszik. Idén még három benzinkút megépítését tervezik, melyből az első kettő a csömöri és a dunakeszi áruház mellett lesz.
A Tesco-kút az átlagárnál öt forinttal olcsóbban kínálja az üzemanyagot, nyolcezer forintos áruházi vásárlás után pedig literenként további öt forintot spórolhat a vásárló. A Tesco a jövőben mindegyik áruháza mellé építene benzinkutat, az újonnan épülő egységeket pedig már eleve töltőállomással együtt alakítaná ki. Bár a tervezett, összesen harminc-negyven töltőállomás a hazai kutak mindössze három-négy százalékát adja, a vezetőség derűlátó: csak a benzinkutak számában fognak ilyen csekély százalékot elérni, piaci terveik ennél nagyra törőbbek. Nyilván az angliai modell lebeg szemük előtt, ott ugyanis a Tesco benzinkútjai akár ötszörös forgalmat bonyolítanak a hagyományos társaságokéhoz képest. Mint kiderült, az ottani siker letörte az árakat, így a brit cég színrelépése jó hatással lehet a hazai autósok pénztárcájára. A Tesco az itthoni töltőállomásaihoz a brit Tesco-hálózatot ellátó cég magyarországi leányvállalatától, a Mabanaft Kft.-től szerzi be az üzemanyagot. 
A német cég terméke állítólag első osztályú, minden európai uniós követelménynek megfelel. 
Érdekes, hogy az úttörő Cora, amely már hat-hét évvel ezelőtt létrehozta a maga - öt forinttal olcsóbb - saját kútját a törökbálinti áruház mellett, nem fejlesztett tovább.
Magyarországon elsőként a KlubPetrol jelent meg az átlagosnál jóval alacsonyabb benzinárakkal. Az Autóklub által alapított, jelenleg harmincöt állomásból álló hálózat működése bizonyítja, hogy az aktuális Mol-árnál tíz forinttal alacsonyabb ár alkalmazásával is lehet gazdaságosan kutat üzemeltetni. A Klubpetrol Kft. ügyvezető igazgatója, Biróczky András a Világgazdaságnak elmondta, a végső célt, az ötven töltőállomást még az idén elérik, ugyanakkor korábban több kutat meg kellett szüntetni, mert a kicsi árréshez túl alacsony volt a forgalom. 
Az uniós országokban a bevásárlóközpontokhoz kapcsolódó üzemanyag-kiskereskedelmi láncoknak Angliában és Franciaországban olyan mértékű árkülönbséget sikerült produkálniuk, hogy az üzemanyagpiacon részesedésük eléri a negyven százalékot. Magyarországon jelenleg a hagyományosan piacvezető Mol Rt. közelíti meg ezt a szintet, háromszázhetvenhét töltőállomással.