Vissza a Hetek archívum borítólapjára
VI. évfolyam, 46. szám, 2002. november 15

Belpolitika

Munkatársunktól
A Vatikán dönt – mi adózunk

Azon túl, hogy a jövő évi egyháztámogatásról szóló vitában 6,7 milliárd forint szétosztásának módjáról vitatkoznak a pártok, felmerül az az elvi jelentőségű kérdés is, hogy tovább folytatódjon-e az Orbán-kormány idején felerősödött folyamat, melyben az állam néhány történelminek nevezett egyházat preferál, vagy igazodva a jogegyenlőséghez, legalább kismértékben figyelembe vegyék az adófizetők véleményét is. 


Szobota Zoltán, Szlazsánszky Ferenc
Törpék tánca a Fidesz mellett

A Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) bekövetkezett hatalomátvétel cseppet sem hozott megnyugvást a talpraállás mikéntjét kereső hazai jobboldal számára. A felszínen továbbra is az a kérdés, hogy a pártok uniója, vagy egy nagy uniópárt a jó megoldás, míg a mélyben mindenki pozíciójának megtartásán, illetve eljövendő új pozíciók megszerzésén fáradozik. 


Szobota István
Intő jelek

Még fel sem ocsúdhatott a közvélemény a hatvani gyermekgyilkosságok borzalmaiból, amikor hétfőn egy tizenkét éves, másnap pedig egy tizenhét éves fiú öngyilkosságának híre rázta meg újra. A fiatalabb fiú, Kristóf egy rossz iskolai osztályzat miatt kialakult otthoni veszekedést követően vetette le magát kilencedik emeleti otthonuk erkélyéről, István pedig eddig tisztázatlan indítékból Soroksáron feküdt a sínekre.


Sebestyén István
Embercsempészet olcsón

A Magyar Határőrség bűnügyi felderítő szolgálata az elmúlt héten csapott le egy hazánkban működő embercsempész bandára. Ez az első eset, hogy egy teljes hálózatot - „az elejétől a végéig” - egyszerre sikerült felgöngyölíteni.  Sophian Algériából menekült el, az ottani államhatalom üldözése elől - legalábbis ezt magyarázza kézzel-lábbal és némi angolsággal a Kiskunhalasi határőr-igazgatóság fogdáján. Történetét némi kétkedéssel fogadják. A fiatal fiú Jugoszlávia felől, a zöldhatáron keresztül érkezett hazánkba, és valószínűleg a nyugati országhatáron át távozott volna, ha a határőrök nem fülelik le. Mint mondja, az őt segítő szerb csempészeknek mintegy ötezer dollárt fizetett. Sophian jelenleg az egyik menekültszállás lakója, várja, hogy menkültstátusi kérelmét elbírálják. Esete nem egyedülálló: Magyarországon évente 8-9 ezer illegális bevándorló ellen indul eljárás, és ezek többsége határsértő módon érkezik hazánkba. Nagy részük afgán és iraki származású - vagy a kedvezőbb fogadtatás reményében annak vallják magukat -, de akadnak közöttük bangladesiek, kurdok, kínaiak, tunéziaiak, vietnamiak vagy albánok is. Többségük Jugoszlávia felől érkezik Magyarországra, de az ukrán-magyar, illetve a román-magyar limesnél szolgálatot teljesítő határőröknek is akad migrációs ügyük elég. 


Munkatársunktól
Drogtükör

Az átlagos magyar kábítószer-bűnöző harminc éven aluli, büntetlen előéletű, közepesen iskolázott, egyedülálló férfi, és nem a hagyományos bűnelkövetői körből kerül ki - állapítja meg Vavró Istvánnak, az Igazságügyi Minisztérium főosztályvezetőjének tanulmánya.


Fókusz

Karl Pfeifer
Irak olajra lépne

Irak négy év után visszaengedi az ENSZ fegyverzetellenőreit az országba, elfogadva a világszervezet ultimátumát. A határozat harminc napot adott arra, hogy Bagdad pontos és teljes nyilatkozatot tegyen vegyi-, biológiai- és nukleárisfegyver-programjainak állásáról, és további tizenöt napon belül kell fogadnia az ENSZ-ellenőröket. Időközben amerikai lapértesülések szerint Bush elnök jóváhagyta azokat a katonai terveket, amely szerint közel 250 ezer katona venne részt a Szaddám Huszein rendszerének megdöntésére irányuló háborúban. Az Irak-válságról munkatársunk, Karl Pfeifer Haifán kérdezte Amatzia Baram izraeli történészt, aki Szaddám Huszeinnek és rezsimjének nemzetközi hírű szakértője. - Annak a háborúnak volt egy hivatalos célja, Kuvait felszabadítása. Emellett azonban nem hivatalos célja volt véget vetni Irak fegyverkezésének. 1991-ben sem Amerika, sem Izrael nem tudta, milyen nem hagyományos fegyverek vannak Szaddám kezében. Sokat tudtak a vegyi fegyverekről, de nem volt információjuk a biológiai fegyverekről, a nukleáris fegyvereknek pedig csak körülbelül a húsz százalékáról tudtak, ezért nem látták nagynak a problémát. Azt hitték, ha kezükben van a Biztonsági Tanács 687. számú határozata, az meg fogja oldani az egész helyzetet. A vegyi fegyvereket és azokat a nukleáris fegyvereket, amelyekről tudtak, meg akarták semmisíteni. Ez azonban naiv elgondolás volt. Az ENSZ 1991. április elején kezdte meg az iraki fegyverkezés ellenőrzését. Rolf Ikeus azt mondta nekem 1998-as leváltása után, hogy az egész lefegyverzést három hónapra tervezték. De azóta tudjuk, mi történt: Szaddám akadályozta az ellenőrzést, és ami a legfontosabb, elrejtette a fegyvereket. Senki sem tudta, mi az, ami Szaddámék kezében van, és milyen erőfeszítéseket tesz majd összes fegyvere megőrzésére, hogy semmiről ne kelljen lemondania. Én akkor úgy értékeltem, hogy Szaddám le fog mondani ezekről a fegyverekről, mivel számára a legfontosabb a hatalomban maradás. Közben kiderült, hogy nem hajlandó lemondani róluk. A nemzetközi szankciók miatt inkább 120 milliárd dollárt vesztett. 


Gazdaság

Bohács Zoltán
Európa – távol és közel

Az utóbbi hetekben váratlanul felgyorsultak az események az Európai Unió bővítése ügyében. Az ír népszavazást követően nap-ról napra egyre kézzelfoghatóbb közelségbe került az az eddig jószerével lehetetlennek tűnő forgatókönyv, miszerint egyszerre tíz kelet-közép-európai tagjelölt válhat az Európai Unió teljes jogú tagjává. Olyannyira, hogy az EU bővítéséről szóló határozatot akár már a december közepén megrendezésre kerülő koppenhágai csúcs is elfogadhatja. Ezzel pedig kiderül annak végső időpontja is, hogy a jelöltek - s köztük Magyarország - mikor csatlakoznak a tizenötökhöz. Ennek időpontját egyébként valamikor 2004. január 1-je és június 30-a közötti időpontra teszik. 


Major Nóra
Német bankok feketelistája

Sorra dobják be a törülközőt a német nagybankok. Az idei, harmadik negyedéves jelentések több százmillió eurós veszteségeket prognosztizálnak. Az elemzők szerint a hitelintézeteket leginkább a divatos, de csúnyán megbukott információtechnológiai befektetéseik húzták a sárba. A négy vezető pénzintézet összesen 250 ezer munkavállalójától kényszerül megválni a visszaesések következtében.


Papp Gabriella
Korrupciós lavina az EU-ban

Az Európai Unió bizonyos tagállamai nem felelnek meg a tagjelöltekkel szemben támasztott követelményeknek - áll a Nyílt Társadalom Intézet jelentéseiben (OSI). A Soros György által létrehozott szervezet szerint az unió egyes országaiban nagyobb a korrupció, mint a felvételre várók között. A jelentés szerint az EU nem rendelkezik hatékony korrupcióellenes rendszerrel, ami ahhoz vezethet, hogy létrejöhet egy olyan Európa, ahol mindenki „zsebre dolgozik” és csúszópénzek nélkül nem lehet semmit elérni.  A csatlakozni kívánó országok köre ennek ellenére egyre bővül. Legutóbb Netanjahu volt izraeli miniszterelnök beszélt arról, hogy újbóli megválasztása esetén fontolóra venné a sékel helyett a dollár vagy az euró bevezetését.


Acsai Anikó
Kamatcsökkentés után – Továbbra is dúl a pesszimizmus

A várakozásoknál nagyobb mértékben, 1,75-ről 1,25 százalékra csökkentette az alapkamatot az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed. A piac eséssel reagált a kamatcsökkentésre, s továbbra is dúl a pesszimizmus az amerikai gazdaság jövőjével kapcsolatban. Nem csökkentett viszont kamatot az Európai Központi Bank és az MNB sem, mindkettő az inflációs nyomásra hivatkozva hagyta változatlanul a kamatszintet. Európában is zuhantak a részvényárfolyamok, pozitív hír egyedül a telekom szektorban akadt: a Vodafone a várakozásoknál lényegesen jobb eredményt jelentett. A BUX értéke nagyon gyenge, alig 20 milliárd forintos heti forgalom mellett 0,26 százalékkal 7424 pontra csökkent.


Háttér

Tihanyi Péter
A láthatatlan viadal
Egy hét hónapos koraszülött kisfiú hihetetlen gyógyulása

„… Megfogtam a kezét, arcát, a pici fejét. Abban a pillanatban tudtam meg, milyen az, amikor szülővé válik az ember. Ugyanis eddig hozzá se érhettem. Olyan érzés volt, mintha kiműtötték volna belőlem, hiszen addig semmilyen kapcsolatunk nem volt egymással.”


Péterfi István
Akiktől a románok félnek

Különös élmény bepillantani egy nemzet tudatalattijába. A valóságshow-k korában ez is egyfajta kukkolás, az ember zavartan elfordítaná a fejét, ahogy a kellemetlen részletekre pillant - de hát ez esetben a feltárult részletek jelentős részben rólunk, romániai és magyarországi magyarokról szólnak. Milyennek lát bennünket egy átlagos érdeklődésű, iskolázottságú és átlagos ismeretekkel rendelkező román? Nos, elsősorban - veszélyesnek. Fél tőlünk, és gyaníthatóan finoman szólva nem szeret bennünket. Egy felmérés nem jelent tudományosan vagy politikailag megalapozott elveket. De azért amellett mégsem mehet el az ember, hogy - hetekkel a prágai NATO-csúcs előtt - milyen érzelmek élnek Romániában, amely, ha meghívást nyer a tagságra, a lehető legszorosabb szövetségi kapcsolatra lép Magyarországgal? Milyen indulatok gerjednek változatlanul a NATO-partner iránt? 


Lukács András
Sokat ígérő levelek balekoknak

Nigéria tele van híres vagy hírhedt politikusok, diplomaták leszármazottaival. Legalábbis ez derül ki abból a sok-sok e-mailből, amelyeket elsősorban amerikai internetezők kaptak az elmúlt években. A levéláradatból, amelyhez teljesen ingyen „juthat hozzá” az átlag internet-előfizető, a 20. századi nigériai történelem érdekes metszete rajzolódik ki, szinte lebilincseli az olvasót: agresszív diktátorok, elfelejtett vagy bebörtönzött fiak és hatalmas, elrejtett vagyon. A probléma a levelekben szereplő történetek hitelességével, és persze nem utolsó sorban azok céljával van. A történetek megmozgatják a posztmodern korban élő, romantika után vágyódó embereket. A levelek küldői ugyanis valószínűleg olyan személyek lehetnek, akik a Kincses szigettől a Monte Christo grófjáig minden hasonló stílusú kalandregényt elolvastak, ha nem, akkor pedig ösztönös zsenik. Vagy csalók. 


Magyary Ferenc
Óda az Egyesült Államokról

Az Amerikai Egyesült Államok létrejötte azt jelentette az emberiség számára, hogy először alakult meg egy olyan állam a középkor kezdete óta, amely nem dinasztikus érdekek védelmét, oligarchiák befolyását, vallások uralmát akarta biztosítani. Hogy az állam feladata lehet az, hogy biztosítsa a keretet a boldogságra való törekvéshez, eddig legfeljebb csak elméleti szinten létezett. Hogy az embert Teremtője olyan méltósággal ruházta fel, hogy az élethez és szabadsághoz való jog elidegeníthetetlenül hozzátartozik az emberi nem létezéséhez, nem tartozott a középkori vallásosság üzenetei közé.


Hit és értékek

Morvay Péter
Visszaszámlálás

A katolikus egyház tíz éven belül megszűnhet - állítja a Catholic Planet című internetes magazin októberi számában Ronald L. Conte szerkesztő. Mielőtt bárki rosszra gondolna: nem valamiféle szakadár katolikus kiadványban jelent meg ez a meghökkentő prognózis, hanem olyan lapban, amely már a fejlécén is a római anyaszentegyház és a pápa iránti feltétlen és mély elkötelezettségét hirdeti. A római katolikus egyházat és a Vatikánt az utóbbi hónapokban megrázó botránysorozat csak részben tekinthető a borúlátó előrejelzés alapjának. Ronald L. Conte úgy véli, hogy a pápaság sorsa már évszázadokkal ezelőtt megpecsételtetett, miután egy XII. században élt ír püspök papírra vetette a jövőben trónra lépő pápák listáját. Szent Malakiás 112 pápát sorolt fel. A hosszú lista mára a vége felé jár: II. János Pál pápa a 110. a római trónon, aki után már csak két pápa következik, mielőtt a Vatikán elpusztul és az egyház megszűnik - állítja a katolikus lap. Az ír püspök történetéből hamarosan mozifilm is készül, Martin Sheen főszereplésével.


Interjú

Szlazsánszky Ferenc, Hazafi Zsolt
Vissza a térképre

De először az MSZP-frakció rendkívüli ülésén javasoltam bizalmi szavazást, s kiderült, hogy a képviselőink egyöntetűen támogatják a miniszterelnököt. Ezután kellett meggyőzni a szabaddemokratákat. Kérkedés nélkül megállapítható, szerepem azért lehetett fontos, mert számomra egyetlen pillanatra sem volt kétséges, hogy Medgyessy Péter jó miniszterelnök. 


Szobota Zoltán
Amerika hangja

- Egyáltalán nem. Nemrég ugyebár a német külügyminiszter volt náluk, korábban a kancellárjelöltek, de erről a washingtoni sajtó említést sem tett. Külföldi látogató és külföldi esemény legfeljebb kishírként jelenik meg, de elemző, hosszabb írás csak akkor, ha ennek van különleges, Amerikát is érintő jelentősége. A magyar társadalom nagyon érzékeny arra, hogy mit írnak róla külföldön, kivált a tengerentúlon, és ez érthető és helyes is, de arról sajnos nem kap információt a magyar olvasó, hogy más országokról mennyit és mit írtak ugyanazok az orgánumok. Dániáról vagy Norvégiáról például négy év alatt szinte semmit sem olvastam a washingtoni sajtóban. A francia választások is csak Le Pen várakozáson felüli jó szereplése miatt váltottak ki nagyobb figyelmet, és Hollandia szintén kimaradt volna, ha nem gyilkolják meg az egyik párt vezetőjét. Mindezek tudatában kell sajtópolitikát folytatni, tájékoztatni itthon az embereket. Azt szoktam mondani: a legjobb az volna, ha olyan keveset írnának rólunk Amerikában, mint a jól működő országokról.


Külpolitika

Eperjesi Ildikó
Szivélyes szövetséges

A magyar kormányfő múlt heti washingtoni fogadtatása látványosan cáfolni látszik azokat a jobboldali támadóit, akik szerint Medgyessy hatalomra jutásával ügynökmúltja miatt elszigetelődik a magyar külpolitika, az ország. Komolytalannak tűnnek azok az érvek is, hogy a baloldali kormány ármányokkal és túlzott ígéretekkel, felajánlásokkal érte el a Bush-Medgyessy-találkozót, valamint a nyugati sajtóban az előző kormány számláját terhelő kritikák megjelenését. A jelenlegi magyar diplomácia mintha éppen tágítaná az előző kormány alatt leszűkült mozgásterét: Kovács László külügyminiszter „több Amerikát” ígér a magától értetődő uniós irányultság mellett, és Oroszországnak is nagyobb szerepet szán a mostani vezetés.


Szabó Ibolya Anna
A királynő megvédte komornyikját

Nehéz idők járnak mostanában az angol királyi családra. A végéhez közeledik II. Erzsébet királynő uralkodásának jubileumi éve, amelyet már eddig is beárnyékolt két haláleset: előbb nővérének, Anna hercegnőnek, majd édesanyjának, a britek által szinte bálványozott anyakirálynőnek az elvesztése hozott gyászt a londoni Buckingham-palotára. Újabban pedig Paul Burrellnek, Diana hercegnő egykori komornyikjának meglepő hirtelenséggel félbeszakadt pere okoz fejfájást a királyi családnak - különösen azóta, hogy a napokban az angol bulvársajtó egy homoszexuális erőszakkal kapcsolatos ügyet is megszellőztetett körülöttük. 


Surányi Pál – Birmingham, Alabama
Hurrikán első kézből

Szombaton és vasárnap a naptárt meghazudtoló nyárias idő volt Alabamának ezen a részén. Vasárnap este viszont a hírekben hallottuk, hogy már három halálos áldozata van annak a hatvan kilométer per órás sebességgel haladó viharzónának, amely éppen az otthonunk, Birmingham felé tart. Ilyenkor bizonyos tévéadók megállás nélkül - még a reklámokat is szüneteltetve - a mozgó radarfelvételeket mutatják, és profi meteorológusok kommentálják a viharzóna haladását, percre pontosan előre jelezve, mikor fog az adott városhoz, városrészhez érni. A vagányabbak ilyenkor is nézhetik a szappanoperákat a többi adón, bár az illúziót kicsit rombolja a kép jobb alsó sarkában folyamatosan kellemetlenkedő apró térkép, amely a veszélyeztetett területeket pirosban mutatja.


Márer György, New York
Siker az Államokban

A New York-i főkonzulátus már két héttel a miniszterelnöki látogatás előtt olyan képet öltött, mint egy felbolygatott méhkas. A lázas előkészületeknek se vége, se hossza nem volt mindaddig, amíg az Air France gépe földet nem ért november 6-án, szerdán délután 5 óra 25 perckor. Medgyessy Péter másfél napot töltött New Yorkban. Megérkezésének estéjén Israel Singer, a Zsidó Világközösség elnöke és felesége adott vacsorát a magyar vendég tiszteletére. Csütörtökön délelőtt a kormányfő ellátogatott a városházára, ahol eszmecserét folytatott Michael Bloomberg polgármesterrel, majd azt követően a Trinity templomot tekintette meg. Onnan az ENSZ székházába hajtatott, hogy találkozzék Kofi Annan világszövetségi főtitkárral. A zsúfolt napi tennivalók következő állomása az American International Group, az AIG székháza volt, ahol Morris Greenberg, a hatalmas amerikai vállalat elnök-igazgatója díszebédet adott a magyar látogatónak. Az étkezés alatt és után amerikai pénzügyi és kereskedelmi vezetőkkel tárgyalt Medgyessy Péter, aki sok időt nem vesztegethetett, mert még ugyanezen a napon Washingtonba kellett repülnie.


Hetek-összeállítás
Él és fenyeget

Amerika kétfrontos háborúra készülhet, ha Irak megtámadása mellett dönt, hiszen a terrorizmus ellen egy éve indított harc sem ért még véget. Oszama bin Laden minden jel szerint életben van, és újabb támadásokra készül - ez derült ki az arab nyelvű al-Dzsazíra televízión bemutatott hangfelvételről, melyen a hírhedt terroristavezér beszél. 


Négykeréken

Kettő az egyben

Az utóbbi időben több ismerősöm kérdezett afelől, milyen autó a Peugeot 307 SW, kombi vagy egyterű?  Nos, a válasz nézőpont kérdése. Ha valakinek a buszlimuzinokénál alacsonyabb súlypont miatti dinamikusabb vezetés a fő szempont, akkor kombi, de ha az utastér variálhatósága a fontosabb, akkor egyterű. Akinek mindkét szempont lényeges, annak ideális választás ez az autó, amely több technikai csemegével hódítja vásárlóit. Az egyik a meghosszabbított tengelytávnak köszönhetően a csomagtérbe - 150 ezer forint felárért - beszerelhető két különálló pótülés, mely által a 307-es hétszemélyes „kisbusszá” alakul át. A két ülés azonban nem teljes értékű, még a gyár szerint sem alkalmas 160 centiméternél magasabb felnőttek számára, gyerekeknek viszont rendkívül izgalmas játszótér lehet. A középső sor három ülése tág határok között csúsztatható előre-hátra, áthelyezhető és kivehető, akár egyenként is. A csomagtér hét ülés esetén 137, öt üléssel 520 literes, mely igény szerint több mint két köbméteresre bővíthető. 


Bombaáron

A Daimler-Chrysler konszern kifejezetten európai piacra szánta retrocirkálójának dízel változatát, még Amerikában sem kapható ez a modell. 


Spóroljon milliókat

Mivel a személyi jövedelemadó több honfitársunkat tett „hazudozóvá”, mint a horgászás, a Pénzügyminisztérium úgy döntött, hogy az adónemek EU-konformosítása ürügyén jövőre drasztikusan emelkednek a 3,5 tonna alatti, háromnál több személyes, zárt rakterű kis haszongépjárművek adói. Részletesebben, az EU-származású, vegyes használatú kisteherautókat a személygépjárművekre is alkalmazott forgalmi és fogyasztási adó fogja terhelni, az árnövekedés kereken 50 % lesz. 


Drágul a kötelező biztosítás

Jövőre már nem a Pénzügyminisztérium határozza meg a gépjármű-felelősségbiztosítás alapdíjait, a szabadárassá vált „termék” áremelkedése átlagosan öt százalék lesz, amely közel azonos a tervezett infláció mértékével. Ez a biztosítási típus - amely a hazánkban üzemeltetett gépjárművekkel másoknak okozott vagyoni és személyi károkat fedezi - azért kötelező, hogy a kár megtérítése ne a kárt okozó anyagi helyzetétől függjön. A kötelező felelősségbiztosítási-rendszer akkor is megtéríti az autónkban keletkezett kárt, ha a kárt okozó távollétünkben olyannyira szégyellte magát, hogy adatait elfelejtette közölni szélvédőnkön. A több mint 3 millió biztosított évente közel 70 milliárdos bevételt jelent az egymással versengő tíz biztosítótársaság számára. 


Publicisztika

Csizmadia Ervin
Milyen legyen az MTV?

Az új Magyar Televízió akkor léphet nagyot előre, ha nem az 1998-2002-es időszakkal szemben határozza csak meg önmagát, hanem kilép a pártlogikából és a demokrácia logikájában kezd gondolkodni.  A magyar politikai közélet jelen állapotában - a két nagy politikai tömb elkülönülésével - két markáns véleményt lehet megkülönböztetni a közmédia működésével és jövőjével kapcsolatban. Az egyik véleményt a volt kormánypártok és a körülöttük elhelyezkedő értelmiség képviseli: eszerint olyan, hogy pártatlan közmédia nem létezik, ezért célszerű lenne a Magyar Televíziót egy baloldali és egy jobboldali csatornára osztani. A másik vélemény szerint nem létezik jobb- és baloldali közmédia, az állami televízió egy és oszthatatlan, vagy ha tetszik: törekednie kell a pártatlanságra. 


Sport

Holczer Péter
Csillagok háborúja

Immár hagyományosan novemberben rendezik évadzáró versenyként a női és a férfi tenisz-világbajnokságot, melyre a részvételi jogot az év során elért ranglistahelyezéssel biztosítják a legjobbak. A hölgyeknél a legelőkelőbben rangsorolt tizenhat játékos mérte össze tudását a hétfőn befejeződött Los Angeles-i viadalon, míg a legjobb nyolc férfiteniszező ezen a héten Sanghajban küzd meg a bajnoki címért.


Ezüstérem 22 év után

Bravúros szerepléssel a címvédő orosz csapat mögött második helyen végzett a magyar férfiválogatott a bledi sakkolimpián. Lékó Péterék tizenegyszer győztesen álltak fel az asztaltól, és emellett két döntetlent is játszottak. Mindössze egy vereséget szenvedtek Csehországgal szemben, így egy ponttal maradtak el Kaszparovék mögött, akiket viszont a mieink győztek le. Az ezüstérmes csapatban helyet kapott a női világranglistát évek óta vezető Polgár Judit is. A tizennégy forduló ötvenhat partijából csak egy alkalommal kaptak ki, míg húsz összecsapás végződött úgy, hogy a teljes egy pontot sikerült megszerezniük. Az egész világbajnokság mezőnyét tekintve az egyik legfiatalabb átlagéletkorú magyar csapat 22 év után állhatott ismét a sakkolimpia dobogójára. Női válogatottunk - a roppant erős mezőnyben - a bravúrosnak nevezhető ötödik helyet szerezte meg.


A Bázel szerezte a forduló meglepetését

Kialakult a legjobb tizenhat mezőnye a Bajnokok Ligája első köre után. A legnagyobb szenzációt a svájci BL-újonc FC Bázel okozta, miután remek találkozón, hazai pályán döntetlent játszott a világhírű FC Liverpool ellen. A helvét alakulat így óriási meglepetésre bejutott a második fordulóba, míg a Mersey-parti gárda az UEFA-kupában kénytelen folytatni szereplését. A képen Jerzy Dudek, a liverpooli kapus, az egyik gólt követően.


Szabadidő

Etnobiznisz géppisztollyal

A hosszú, nehéz szövetkabátnak egyes korokban üzenetértéke van. Tekintélyt, hatásos fellépést ad viselőjének. Ma, mikor a jó külső nálunk is tőkét ér, nem véletlenül sokasodik megint e viselet. S bár A kárhozat útja című film majd összes szereplője erőszakos módon távozik az élők sorából - azt többnyire ilyen kabátban teszi. Történetünk hőse Sullivan (Tom Hanks), egykori árvagyerek - az itt éppen ír - gengsztercsalád fejének (Paul Newman) nevelt fia, majd leghűbb bizalmasa se válik meg e kabáttól, s a hozzávaló puhakalaptól. Így utazik, eszik, és ebben öl embert. Az őt befogadó, majd középosztálybelivé felhízlaló „család” érdekében mindenre kész, pedig innét a nézőtérről szinte becsületes embernek érezzük. 


A politikacsináló magazin

Meghalt Németország egyik legjelentősebb újságírója. Rudolf Augsteint, a Spiegel hírmagazin alapítóját és főszerkesztőjét csütörtök este, 79. születésnapja után két nappal, tüdőgyulladásban érte a halál. 


Nem kell mindig oltás

Az elmúlt ötven évben Magyarországon harmincnégy influenzajárvány zajlott le. December és március között időszakonként kiürülnek az iskolák, óvodák, és jelentősen megnövekszik a kórházba utaltak száma. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal hivatalos állásfoglalása szerint a fertőzés megelőzésének egyetlen hatékony módja az időben beadott védőoltás.


Színes

Sültgesztenye-árus került
Gesztenyeárus börtönben

börtönbe rémhírterjesztésért. Ausztriában egy sültgesztenyét áruló embert börtönbüntetésre ítéltek, mivel tévesen bombariadót fújt. Az árus pusztán üzleti célból tette a téves riasztást. Arra gondolt, ha mindenki kitódul az utcára, az ácsorgó emberek majd biztosan megkívánják a meleg árut. Azonban a rendőrség nem hagyott sok időt az üzlet felvirágoztatására. Igen hamar lenyomozták a hívást, ami alapján kiderült, ki riasztotta a rendőrséget. 


Mi van a képen?

1. Sziklafalon éjszakázó sziklamászók; 2. Stockholmi diákok lógnak a suliból; 3. Pórul járt kempingezők alól kibányászták a földet


DUMA PLÁZA

Az üzenetrögzítő javítás alatt. Itt egy ember beszél. (Eric Burgin)


Robert De Niro: életműdíj

Robert De Nirónak ítélte az American Film Institute (AFI) a 31. életműdíjat. A színészhíresség az eddigi két Oscar mellé (az egyiket a Keresztapa 2-ért, a másikat pedig a Raging Bull-ért kapta) az új díjat június 12-én zsebelheti be - ekkor lesz a hivatalos átadó a hollywoodi Kodak Theaterben. Howard Singer, az AFI főigazgatója, amikor bejelentette, hogy kinek ítélték a díjat, a választást így indokolta: „Robert De Niro nemzedékének egyik legnagyobb színésze. Pályája során, mely több, mint hatvan filmet foglal magába, De Niro úgy formálta meg (fizikai és szellemi értelemben is) a szerepeit, hogy ettől többé már nem függetleníthetjük magunkat, amikor megítéljük egy színész játékát. Legnagyobb alakításai egyben az amerikai történetmesélés csúcsai is: a Taxisofőr, a Keresztapa 2. és A szarvasvadász. 


Az emberiség útja

Dr. Spencer Wells egy 31 esztendős tudós, akinek úttörő munkája határozott képet ad az emberiség múltjáról - egy olyan múltról, mely a történészek által sem ismert időkbe nyúlik vissza. Spencernek saját laboratóriuma van az Oxford Egyetemen, ahol genetikai szakértelmét a történelem iránt érzett szenvedélyével ötvözheti. 


Maláj kormányzó gyorshajtási vitája

A malajziai Melaka állam kormányzója azt javasolja, hogy a maláj utakon emeljék fel a sebességhatárt a luxusautók számára. A meglepő kezdeményezés előzménye az, hogy a politikus hivatali autójára húsznál több alkalommal szabtak ki bírságot gyorshajtás miatt. A maláj kormány egyértelműen jelezni kívánta, hogy a politikusok és más fontos személyek sem állnak a törvény felett. Ezért a miniszterelnök helyettese elrendelte, hogy a gyorshajtás miatt a hivatali autókra kiszabott több ezer büntetést a politikusok a saját zsebükből fizessék ki. 


Az együttérzés növeli a fájdalmat

Német agykutatók arról számoltak be, hogy az együttérző házastárs növeli a fájdalmakat. Krónikus hátfájással küszködők körében végzett kísérleteik szerint az aggodalmaskodó partnerek jelenléte háromszorosára növelheti az érzékenységet. Agyi elektromos jelek vizsgálatával azt is kimutatták, hogy nem csupán pszichológiai hatásról van szó. A páciensek valóban jobban szenvedtek. A tudósok szerint a betegek - hasonlóan Pavlov kutyáihoz - megtanulják, hogy szenvedéseikért gondoskodást, törődést, gyengédséget kaphatnak. (Krónika)


INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>