Vissza a Hetek archívum borítólapjára
VI. évfolyam, 28. szám, 2002. július 12

Belpolitika

Munkatársunktól
Nagyfeszültség – Volt

Más országban feltehetőleg a vezető hírek között szerepelne egy olyan parlamenti döntés, melynek következtében 50 százalékkal emelkedik a közalkalmazottak bére, jelentősen növekszik a családi pótlék és az anyasági támogatás, a nyugdíjasok 19 ezer forintos kiegészítést kapnak, és amely döntés alapján a továbbiakban nem kell fizetni a tévénézésért. Más országokban 30 Celsius-fok felett az emberek feltehetőleg hűs tavak mellett nyaralnak. Magyarország nem ilyen hely: honfitársaink egy része a hőséggel és a törvényes választási eredménnyel dacolva tüntetésekre jár, utakat és hidakat torlaszol el, éhségsztrájkol és polgári engedetlenségi mozgalmakkal fenyegetőzik. A felfokozott hangulatban persze a hivatásos politikusok sem tétlenkedhetnek, és nem is tétlenkednek: a kormány az Orbán-korszak korrupciós ügyeinek feltárásával ijesztgeti az ellenzéket, miközben a másik oldal a múlt rendszer bűneivel próbálja ellehetetleníteni a koalíció munkáját. A hangnem további durvulását jelzi, hogy az ellenzéki oldal a „selejt bosszújaként” aposztrofálta a kormány tevékenységét, míg utóbbi „veszett kutyákhoz” hasonlította politikai ellenfeleit. A parlament e heti ülésnapjának logikája egyszerű volt: majd’ minden második jobboldali felszólaló odadörgölte a miniszterelnök orra alá a múltját, a másik oldalon viszont az Orbán-kormány idejében történt gyanús gazdasági ügyeket forszírozták, persze sorozatban. A közös napirend előtti témának pedig a múlt csütörtöki tüntetés bizonyult. Lamperth Mónika belügyminiszter a jobboldal felelősségét emelte ki: „számolnak-e a következményekkel azok, akik utcai politizálásra buzdítják őket”. 


Őszinte szavak már félmillió plusz áfától
Villáminterjú Kerényi Imre rendezővel, a polgári körök egyik vezető aktivistájával

- Ötszázezer forint plusz áfa.


Sebestyén István
Rádió,amiben csak a zene igaz

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) vizsgálatot indított a MIÉP közeli Pannon Rádióval (PR) szemben annak tisztázására, hogy az adónak mennyiben volt köze a múlt heti Erzsébet hídi törvénytelen tüntetéshez. A rádió élő egyenesben közvetítette, és a gyanú szerint szervezte is a megmozdulást. A közel két éve sugárzó rádió már többször is megsértette a médiatörvényt, továbbá tanulmányok sora - köztük egy ORTT-vizsgálat is - bizonyítja, hogy durván kisebbségellenes. Ennek ellenére a PR tovább sugározhat.


Földvári Katalin
Miért drágább egy fakereszt?

Az Erzsébet híd múlt heti elfoglalásáért és a főváros közlekedésének megbénításáért összesen százezer forint büntetést szabott ki a bíróság a két főszervezőnek. Mivel az okozott anyagi kár a büntetés sokszorosa, a BKV és a közterület-fenntartó vállalat pert fontolgat az elkövetőkkel szemben. Ahhoz képest egyébként, hogy a Regnum Marianum templom helyén álló fakeresztet megrongáló diákokat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték májusban, az Erzsébet hídi tüntetők egészen jól megúszták.


Munkatársunktól
Fehér könyv Orbánék disznóságairól ?

A Hetek információi szerint az MSZP frakcióban egyre többen sürgetik, hogy a kormány minél előbb adjon ki átfogó jelentést - ahogy fogalmaztak - „Orbánék disznóságairól”. Több minisztériumban is vizsgálatok folynak az Orbán-kormány idejében történt gazdasági szerződések kapcsán. Gál J. Zoltán kormányszóvivő arról tájékoztatta lapunkat, hogy nincs még kialakult koncepció arra, hogy milyen formában fogják ezt megtenni, de az eldöntött tény, hogy idővel a nyilvánosság elé kívánják tárni a most folyó vizsgálatok eredményeit. 


Életmód

Mesehajó a javából

Két hónapja teltházas érdeklődés mellett zajlanak a Minimax Mesehajó hétvégenkénti, gyermekeknek szóló programjai, melyeknek jelentős részét a sajátos produkcióiról - koncertjeiről, színdarabjairól, showműsorairól - méltán elhíresült Jakab Zsolt fellépései teszik ki. 


Légből kapott Föld

Többkilométeres magasság, majd’ 120 légifelvétel egy hajdan volt kutatóbiológus és mindössze hétévnyi idő szükségeltetett az alábbi vállalkozáshoz.


PROGRAMAJÁNLÓ

Holczer Péter természetfotóiból nyílik kiállítás keddtől a Raiffeisen Galériában, amely szeptember 1-jéig tart. (V., Akadémia u. 6.)


Fókusz

Péterfi István
Talajvesztés

Medgyessy Péter miniszterelnök romániai látogatását a két ország kapcsolatában tett előrelépésként értékelik. A román és a magyar miniszterelnök ugyanazon a nyelven beszélt - emelte ki az Adevarul című romániai lap hétfői számában a látogatásról beszámolva. A miniszterelnökök tárgyalásainak témája volt a két ország EU-csatlakozása, Románia NATO-tagsága, a kedvezménytörvény módosításának terve és a romániai magyarság lélekszámának csökkenése. 


Hazafi Zsolt
Tiszta vizet a pohárba
Interjú Szekeres Imre országgyűlési képviselővel, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárával.

- A rendőrség munkáját jónak tartom. A két homlokegyenest eltérő vélemény azt támasztja alá, hogy a rendőrség a középutat választotta. Egyébként várható volt már valamilyen drasztikus esemény, hiszen a választások után a Fidesz vezetői nyilvánvalóvá tették, hogy ők parlamenten kívüli eszközöket is fel fognak használni. Most ennek voltunk a tanúi. MIÉP-es szereplőkkel Fidesz-darabot adtak elő. 


Gazdaság

Munkatársunktól
Bokros Lajosnak igaza van, de

Veszélyes a helyzet, valamennyi makrogazdasági mutató rossz tendenciáról beszél, mégsincs a Bokros Lajos nevéhez fűződő, 1995-ös krízishez hasonló szituáció - tesznek hitet a Heteknek nyilatkozó gazdaságkutatók. Bokros Lajos, volt pénzügyminiszter, világbanki alelnök az Élet és Irodalom hasábjain először kritizálta nyíltan a Medgyessy-, illetve az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját, ez utóbbit jövőt felélőnek, ésszerűtlennek, voluntaristának, rövidlátónak titulálva.


Száznapos propaganda

A várakozásoknak megfelelően a parlament megszavazta a Medgyessy-kabinet száznapos programját. A költségvetés módosításáról szóló törvény értelmében átlagosan ötven százalékkal emelkedik a közszférában dolgozók bére, húsz százalékkal lesz magasabb a családi pótlék, és bevezetik a 13. havi családi pótlékot. A nyugdíjasok egyszeri, 19 ezer forintos kiegészítést kapnak. Szeptember 1-jétől adómentessé válik a minimálbér, és csökken az alkalmimunka-vállalók után fizetendő munkavállalói járulék. 


Danka Ildikó
Nem emelkednek a lakáshitelek kamatai

A jegybank 0,5 százalékos kamatemelése nyomán nem drágulnak automatikusan a lakáshitelek. A Hetek kérdésére Zádori János, a Magyar Földhitel és Jelzálog Bank Rt. (FHB) marketing igazgatója cáfolta az erről szóló sajtóértesüléseket. A kamatemeléssel párhuzamosan hosszú idő után gyengül a forint árfolyama, de ez elsősorban nem a kamatemelés rovására írható, hanem a kedvezőtlen makrogazdasági folyamatokat tükröző számoknak, illetve a belpolitikai zavargásoknak tudható be.


Major Nóra
PPP, a londoni siker

Michael Oliver, London polgármestere budapesti villámlátogatásán felvázolta azokat a lehetőségeket, melyekben London pénzügyi szektora segítséget tudna adni az európai uniós csatlakozásban. László Csaba pénzügy-, Csehák Judit egészségügyi és Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter, valamint Demszky Gábor főpolgármester jelenlétében külön kitért az Angliában nagy sikert aratott PPP, állami-magán partnerség (Public Private Partnership) programra is. A PPP a magánszektor forrásainak az állami szektorba való bevonását jelenti azzal a céllal, hogy emelkedjen a közszolgáltatások színvonala. Ez a projekt elsősorban állami intézményeket: az egészségügy, a börtönök, a vasút és a közutak építését, illetve üzemeltetését érintené. 


Acsai Anikó
Tovagyűrűzik a könyvelési csalássorozat

Bár a héten sem a pozitív hírek uralták a részvénypiacokat, valamennyi jelentős tőzsdeindex felfelé mozdult el. A chipgyártókat sújtotta az Intel célárának csökkentése, valamint a szektor leminősítése, amit a Merrill Lynch követett el. 


Háttér

James Bond
Fürkésző szemek

Az alábbi történet arról szól, hogyan választottak ki a rendszerváltás előtti titkos belügyi szolgálatok beszervezésre alkalmas külföldi személyeket. Hogyan férkőztek a közelükbe, milyen technikákat alkalmaztak, és milyen módon tették zsarolhatóvá az illetőket. A cikkben szereplő személyek valódi nevét természetesen megváltoztattuk. 


Kenyeres Zoltán
Sánta párhuzam

Az elmúlt hét csütörtökének megítélésében rengeteg eltérő vélemény látott napvilágot. Ezek közül érdekes megemlíteni azt a vélekedést, mely szerint ez a megmozdulás azonosságot mutat az 1990-es taxisblokáddal. Kétségtelen, hogy vannak közös vonások a két esemény között, de talán sokkal jelentősebb eltérések is felfedezhetők.


Hajdú Sándor
Mit tudhatott Antall?


Bugár Árpád, Pozsony
Győzhet a kisebbik rossz

A szlovák törvényhozás a múlt héten tárgyalta a Mikuláš Dzurinda kormányfő ellen benyújtott - immár harmadik - bizalmatlansági indítványt, amely ellenzéki indítványként a pártja körül kirobbant s máig nem tisztázott korrupciós botrány kapcsán került a parlament elé. A honatyák végül nem szavazták meg Dzurinda leváltását, de több kormányoldali képviselő is ellene voksolt, illetve tartózkodott a szavazástól. Most, két hónappal a választások előtt az elmúlt négy év kormányzásának kritikáját is jelentette ez a szavazási eredmény, illetve rámutatott a már több hónapja érezhető szlovákiai valóságra: lényegében már nem működik a kormánykoalíció. 


Hit és értékek

Grüll Tibor
A megtizedelt város

Emléktáblát avattak a tapolcai Csányi utcában vasárnap, a város mintegy nyolcszáz zsidó lakosa deportálásának évfordulóján. Tapolca első holokauszt-emléktáblájának felavatásán Dr. Grüll Tibor történész, a Szent Pál Akadémia tanára beszélt a város és az ország közelmúltjának tragikus és sötét hónapjairól, és azok máig tartó következményeiről.


Interjú

Álmaimban Adidasban járok
mondja a 15 éves Gergő Magyarország legsivárabb nyomortelepén

Tatabánya - mésztelep -, 2002. július. Kerület nagyságú részen, fabódékban, garázsokban, ablak, ajtó nélküli ólakban laknak az emberi létből kicsúszottak, romák, magyarok vegyesen. Gyönyörű arcú fiatalok, akik még tudnak mosolyogni, és üveges szemű negyvenesek, akik öngyilkossággal küszködnek. 


Külpolitika

Vagyim Arisztov
A mélység foglyai

Július 6-áról 7-ére virradó éjjel egy ukrajnai szénbányában tűz ütött ki, melyben harmincöt bányász lelte halálát. Sajnálatos módon ez csupán egy eset volt az utóbbi évek oroszországi, és főleg ukrajnai katasztrófasorozatában. Földrajzilag egészen pontosan a Donyeck-medencéről van szó, amely az egész Szovjetuniónak, sőt még a cári Oroszországnak is az első számú szénellátójának számított.


Hetek-összeállítás
Megbecstelenítésre ítélve

A pakisztáni rendőrség a héten letartóztatott egy férfit, aki a helyi törzsi tanács rendeletére részt vett egy tizennyolc éves lány csoportos megerőszakolásában. A helyi törzsi tanács által elrendelt erőszak ellen korábban a rendőrség nem védte meg a lányt és családját - Pakisztánban nem ez az első eset, hogy a hatóságok szemet hunynak hasonló bűncselekmények elkövetése felett.


Márer György, New York
Irak minden ellenőrt kirak

Két, érdekesnek nevezhető esemény fonódott össze a hétvégén Amerikában. Louis Farrakhan, az amerikai „Iszlám Nemzet” vezetője Bagdadba érkezett azzal a küldetéssel, „hogy nézzük meg, mit tehetünk egy háború esetleges megállítása érdekében”. A látogatásra, amely az elmúlt évtized folyamán már nem az első, olyan időben került sor, amikor Irak és az Egyesült Államok között fokozott a feszültség. Amerika az Egyesült Nemzetek Szervezetével karöltve nyomást gyakorol Bagdadra, hogy ismét bocsássa be az országba a fegyverellenőröket, ám a héten a világszervezet újra kosarat kapott Iraktól, így újra előtérbe került Szaddám Huszein rendszerének katonai felszámolása.


Papp Kornélia
CSU vagy SPD a Bundestagban?

A jelenlegi német kancellár, Gerhard Schröder (SPD) és legesélyesebb kihívója, Edmund Stoiber, a keresztény-konzervatív unió jelöltje, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke a Bild am Sonntag című lap felkérésére előzetes választási vitára vállalkozott. A jelöltek közötti élő, televíziós párbeszédre a választás előtt néhány nappal kerül majd sor. 


Hetek-összeállítás
AIDS-érvek

A spanyolországi Barcelonában megrendezésre kerülő 14. Nemzetközi AIDS Konferencián kiabáló tüntetők belefojtották a szót Tommy G. Thompson amerikai egészségügyi miniszterbe. A színpadra rohanó mintegy negyven ember az Egyesült Államok által az AIDS-ellenes harcra fordított összeg nagyságát kifogásolta.


Hetek-összeállítás
Gyilkosutánpótlásképzés

Megrendítő riportot készített a Fox News amerikai hírcsatorna arról, milyen hatással vannak a gyerekekre a palesztin televízió „mártírokat” dicsőítő műsorai. Sokak szerint ezek a programok nyilvánvalóan arra biztatják nézőiket, hogy haljanak meg Allah nevében. 


Hetek-összeállítás
Támadásra készül az al-Kaida?

Újabb csapásra készül az al-Kaida terrorszervezet - figyelmeztetett a héten hangüzenetben egy arab férfi, aki saját állítása szerint Oszama bin Laden szervezetének szóvivője. A támadások elsősorban „az ellenség gyenge infrastruktúráját” veszik majd célba.


Riport

Kun László
Sikértörténet

Aratás ideje van. Amikor levesszük a pékárut a polcról a nonstopban, talán eszünkbe sem jut ez, hiszen „természetes”, hogy van friss kenyér, sőt lesz holnap is. Kit érdekel a mezőgazdaság ebben a kánikulában? A tűző nap elől egy panelház árkádja alá menekülök, sietek, nehogy fölmelegedjen az ásványvizem. Van még egy órám, hogy odaérjek Adonyba, az aratásra. 


Sport

Kovács Tamás
Új királyok Wimbledonban

Férfi egyéniben idén ismét új királyt avattak Wimbledonban, aki ezúttal a még alig huszonegy esztendős ausztrál teniszsztár, Lleyton Hewitt. A tavalyi világelső és idén is ranglistavezető „auszi” az előző US Open után, rövid időn belül élete második Grand Slam tornáját nyerte. Hewitt, aki tavaly év elején még „csak” a második számú ausztrál teniszező volt Patrick Rafter után, immár mindenkit maga mögé utasító teniszcsillaggá nőtte ki magát. 


Hetek-összeállítás
Barcelonában a Maradona-utód

A labdarúgó világ- és Európa-bajnoki küzdelmek után mindig élénkebb a mozgás a játékospiacon. Nincs ez másképp idén sem. A nyári szezon legkeresettebb játékosa Alessandro Nesta, aki úgy néz ki, mégis marad a Laziónál. A héten Terry Venables személyében új szakvezetője van a Leeds Unitednek, az argentin szupertehetség, Juan Roman Riquelme pedig többévi huzavona után leszerződött a Barcelonához.


Schumacher földönkívüli?

A német autóversenyző ezúttal a Silverstone-i Grand Prix-n ért célba első helyen, így ha folytatja évek óta tartó remeklését, akár két hét múlva begyűjtheti ötödik világbajnoki címét. Schumacher után a brazil Rubens Barrichello (Ferrari) és a kolumbiai Juan Pablo Montoya (BMW-Williams) ért célba dobogós helyen a Brit Nagydíjon. „Schumacher földönkívüli” - írták az olasz lapok 


Bodrogi az élbolyban teker

A hét végén elkezdődött a három hétig tartó, legrangosabb országúti kerékpáros viadal, a Tour de France. A verseny háromszoros győztese Lance Armstrong, a US Postal versenyzője ezúttal élete negyedik Tour de France diadalára készül. Az amerikai sztár élete eddigi legnagyobb esélyével indult az idei versenyen, hiszen az elmúlt három évben vetélytársának bizonyult telekomos, német Jan Ulrich korábbi térdsérülése miatt lemondani kényszerült a versenyt. Jobb híján így a tavalyi harmadik, a spanyol Joseba Beloki, illetve a korábbi csapattárs, Levi Leipheimer léptek elő elsőszámú riválisoknak. 


Szabadidő

Róth I. Zsófia
Száguldó játékautók

Egy kézilabdapálya méretű terület, egy állvány, amelyről belátni a terepet, egy-két bója, esetleg felfestés, és persze egy versenyző versenyautóval meg a hozzátartozó távirányítóval - íme egy modellautó-verseny kellékei. Magyarországon ez a sport még gyermekcipőben jár. Rajongótábora két-háromszáz emberre tehető, tízéves kortól ötvenévesig. Egyikük Reinvald Zoltán, aki a 2001-es SZTH- Lurdy Kupa összesített tuning kategóriában harmadik helyezést ért el.


Boszorkányőrület Európában

A véres, brutális 16. és 18. század közötti korszakba kalauzolja a horrorfilmeken edződött publikumot a kánikula beköszöntével megnyílt Hexenwahn - Ängste der Neuzeit című kiállítás a német fővárosban. A Német Történelmi Múzeumban a nemrég véget ért holokauszttárlat adta át helyét az augusztus 6-ig megtekinthető friss művészeti-historikus borzalomnak, a Boszorkányőrület - újkori félelmek címmel meghirdetett gyűjteménynek. Nos, hiába süt hétágra a nap Berlinben, a Musée d’Histoire de la Ville de Luxembourg és a Trieri Egyetem közös projektje lehangoló. 


Könyvsikerek
Tovább a cikkhez >>>

Humusz

Az otthon készített humusznak - rendkívül ízletes arab előétel - sokkal jobb íze van, mint a boltinak, mert mire az magyar honba jut, már sokszor több hetes. Egy kilogram csicseriborsóból bő tizenöt adagot lehet készíteni, ami hűtőben remekül el is áll. A csicseriborsót ugyanúgy kell előkészíteni, ahogy a szárazbabot, egy éjszakán át kell áztatni. 


Színes

Törvény a büdös turisták ellen

Egy dél-franciaországi kisvárosban a polgármester új törvényt hozott a büdös turisták ellen. A törvény felhatalmazza a rendőrséget, hogy a strandról kilépő fürdővendégeken szagpróbát végezzenek, és szükség esetén utasítsák őket a rossz testszag megszüntetésére, ellenkező esetben büntetést szabnak ki rájuk. Ezzel próbálják védeni La Grand-Motte lakóit, a szag elviselésének kényszerétől. A szabály bevezetésére is ez szolgált alapul. 


Rövid ideig a csúcson

Angliában a felsővezetők jóval többet keresnek, mint valaha, viszont sokkal kevesebb időt töltenek munkaviszonyban. Egy nemrégiben készült felmérés alapján megállapítható, hogy az angol piacvezető vállalatoknál átlagosan négy és fél évet töltenek pozíciójukban a felsővezetők. Az eredmények azt mutatják, hogy a vizsgált száz felsővezető 25 százaléka az elmúlt 18 hónapban került kinevezésre. Csak 8 százalékukról mondható el, hogy több mint tíz éve tölti be beosztását, míg a többség, 57 százalék pedig kevesebb mint három éve került kinevezésre. 


Villámló városok

Egy tanulmányból kiderült, hogy a városok valóságos villámgyárak. A texasi Houstonban, amely a negyedik legnagyobb város az Egyesült Államokban, negyven százalékkal több villám csap le az égből, mint a környező vidékeken. Egyesek ezt azzal magyarázzák, hogy a magasabb épületek vonzzák a villámokat, de a kutatást végző meteorológusok szerint inkább a forróság és a légszennyezettség miatt növekedett meg az aktivitás.


Evangélium szurkolóknak

Emberek tömegei szoktak egyre fokozódó izgalommal várakozni a négyévenként ismétlődő sportextázisra. A foci-világbajnokság vonzásába került befektetők, játékosok és rajongók táborához idén misszionáriusok hada is csatlakozott. Az evangéliumi keresztény dél-baptisták és a Campus Crusade for Christ nevű szervezet mellett kifejezetten sportéletre specializálódott csoportok is megjelentek, például az AIS (Nagykövetek a Sportban). 


Mi van a képen?
Tovább a cikkhez >>>

INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

DUMA PLÁZA

Nyári szabadság: elfáradás saját költségen. (ismeretlen)