Vissza a Hetek archívum borítólapjára
V. évfolyam, 51. szám, 2001. december 21

Belpolitika

Hajdú Sándor
Mindenki fordítani akar

Immár bizonyossá vált, hogy a 2002-es országgyűlési választások első fordulója április 7-én, míg második fordulója április 21-én kerül megrendezésre. A köztársasági elnök indoklásában kiemelte: az európai uniós csatlakozás és annak jogharmonizációja rengeteg feladatot ró a majdani parlamentre és kormányra, ezért minél előbb zajlanak a választások, annál hamarabb kezdhetik el ezen feladatok megoldását. A döntés fényében már az év végét is kihasználják a pártok a kampányolásra. Ugyanakkor a politikusok eltérően vélekednek arról, hogy milyen lesz a politikai hangvétel, illetve milyen új elemekkel fog bővülni a kampánystábok eddigi repertoárja. 


A gyűlöletbeszéd mérgező
Tovább a cikkhez >>>

Szlazsánszky Ferenc
A félrement parlament

Kedves Olvasóink! Közeleg a karácsony, és az ünnep fényét szerkesztőségünk is szeretné emelni. Következzék tehát egy válogatás, melyet országgyűlési képviselőink egymáshoz intézett bekiabálásaiból állítottunk össze. Fogadják olyan szeretettel, mint amilyen szeretettel az érintettek mondták. (A bekiabálásokat dőlt betűvel szedtük.)


Lukács András
Elment a metró

Orbán Viktor miniszterelnök szerint a Fővárosi Önkormányzat elvesztette a metró-pert, a budapesti polgárok viszont megnyerték. Orbán Viktor szokásos szerda reggeli interjújában fejtette ki, hogy a metróper elvesztése után most már szabadon, kötöttségek nélkül, csak a józan ész és a közös érdekek alapján lehet döntést hozni a metró megépítéséről. A miniszterelnöki interjú valószínűleg egy új korszak kezdetét jelzi a kormány fővárossal kapcsolatos kommunikációjában, amely pedig nem kényeztette el a fővárosiakat az elmúlt három és fél évben sem.


Hetek-hírösszefoglaló
Vészriadót fújtak a jogászok

Veszélybe került az igazságszolgáltatás függetlensége - állapították meg a résztvevők az Ügyészek Országos Egyesülete, a Magyar Ügyvédi Kamara, valamint a Budapesti Ügyvédi Kamara vezetőinek megbeszélésén. „Érezhető ez például a törvényhozó hatalom részéről, amikor a legfőbb ügyészt szakmai kérdésekben interpellálják, a végrehajtó hatalom részéről, amikor az ítélőtáblá(k) felállításáról vagy a bírósági szervezet költségvetéséről van szó, és hasonló a veszély a médiumok részéről, amikor a folyamatban lévő ügyekről avagy jogerős bírósági ítéletekről nem mindig szakszerűen és teljes mértékben hűen, olykor megalapozatlanul tájékoztatják a közvéleményt” - olvasható a távirati irodához eljuttatott közleményben. 


Életmód

Etno-gospel Magyarországon

Végy hat kiváló zenészt. Hármójuk kezébe helyezz hagyományos népi hangszereket: hegedűt, csellót, furulyát; a másik háromnak pedig dobot, szintetizátort, szóló- és basszusgitárt adj. Az egészet csomómentesre keverd el, majd fűszerezd ihletett gospelszöveggel és kitűnő énekhanggal. Az eredmény: magával ragadó, szívhez szóló, magyaros örömzene az Új Forrás nevű együttes előadásában. A műfajról, a zenekarról és nemrégiben megjelent Négy szelek felől című lemezükről a csapat frontemberével, Pálhegyi Dáviddal beszélgettünk. 


A Fröhlich cukrászda

A Fröhlich cukrászda azon kevés helyek egyike Európában, ahol a múlt század közepe óta folyamatosan kínálják az autentikus kóser cukrászat finomságait. A cukrászda 1953-ban nyílt meg a magánkézben lévő kisipar egyikeként a budapesti Dob utcában. Az üzlet szerencsésen átvészelte az elmúlt fél évszázadot, csak a szokásos megfigyelések, lehallgatások, beépített „téglák” álcázott cukizásai tarkították az életüket, mondta mosolyogva Fröhlich Erika a második generációs üzlettulajdonos. 


Czukkedlik, mézesbábok, habcsókok

Az örökzöldek díszítése közkedvelt szokás volt már az ókori római lakosság körében is. A karácsonyfa-állítás német eredetű szokás, elterjedése a 17. századra tehető. Hazánkban az 1820-as évektől állítottak feldíszített fenyőfát a polgári lakások szalonjában, az ünnep jellegzetes cukorkája is innét kapta a nevét.


Aranyat ér a mirha

Amikor így karácsony táján világszerte megemlékeznek Jézus Krisztus születéséről, a bemutatott filmek és színdarabok mind beszámolnak néhány fontos szereplőről, akik egy csillagot követve érkeztek Betlehembe, hogy hódoljanak a zsidók királyának. Nem érkeztek üres kézzel. Máté evangéliuma szerint aranyat, tömjént és mirhát vittek a Messiásnak. E titokzatos látogatók kilétéről viszonylag keveset tudni, a Biblia fő meghatározása velük kapcsolatban az, hogy (napkeleti) bölcsek. Ebből kiindulva az is elképzelhető, hogy ők már kétezer évvel ezelőtt tudták azt, amit amerikai kutatók nemrégiben jelentettek be: a mirha rákellenes gyógyszerként használható. 


Múlóban a Potter-láz

Három heti listavezetés után Harry Potter kénytelen volt átadni helyét a következő kasszasikert jelentő mozinak: ellenállhatatlan erővel tört be az „Ocean’s Eleven”, egy hatvanas évekbeli filmklasszikus újraforgatott változata. 


Könyvsikerek
Tovább a cikkhez >>>

Fókusz

Hechs László
Osló oszlóban

„Izrael torkig van Arafattal” - közölte Ariel Saron miniszterelnök brit kollégájával, Tony Blairrel folytatott telefonbeszélgetése során. Annak ellenére, hogy Arafat az elmúlt hétvégén a terrorizmus beszüntetésére szólította fel arab nyelvű beszédében a palesztinokat, a következő három nap során újabb 49 erőszakos akciót követtek el palesztinok izraeli célpontok ellen. A terrorszervezetek bejelentették: nem veszik figyelembe Arafat felhívását, sőt a Hamasz - a Jerusalem Post értesülése szerint - stratégiát váltva toronyházak lerombolására és vezető izraeli politikusok meggyilkolására készül.


Hack Péter
Rossz előjelek

„A Fidesz vagy fél valamitől, vagy készül valamire”- nyilatkozták ellenzéki képviselők, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a kormány a választások lebonyolításán őrködő csúcsszervezetbe, az Országos Választási Bizottságba (OVB) a kormánypártok javára elfogult szakértőket delegált. Miután az Országgyűlés december 18-án a MIÉP és a kormánypártok szavazataival megválasztotta az OVB tagjait, az MSZP frakcióvezetője, Nagy Sándor megfontolandónak tartotta, hogy nemzetközi megfigyelőket hívjanak a tavaszi választásokra.


Mondovics L. Gábor
Aktív még a balkáni vulkán

A Balkánon az év végére sem nyugosznak a kedélyek. Bár az albánok helyzete egyik oldalról rendezettnek tűnik, a másik oldalon a konfliktus kiszélesedése is megtörtént. Közben Hágában is elindultak a várva várt eljárások, Milosevics mellett több más háborús bűnös is a holland városban tartózkodik. Jugoszlávia végső sorsa sem dőlt el, miközben a Nyugat most mégis az egységet szeretné fenntartani. Montenegró ezzel szemben elválna. Marad tehát megoldandó feladat jövőre is.


Péterfi István
Románia: kettős EU-mánia

Románia szeretne az Európai Unió tagja lenni - Románia elutasítja a regionalitás gondolatát. Kontinensünk eddigi története és a jelenlegi trendek ismeretében ez a két állítás összeegyeztethetetlen, Romániában mégis a lehető legtermészetesebben fér meg egymás mellett az integráció egységes akarása és az ugyancsak egységes szembenállás bármiféle olyan törekvéssel, amely megkérdőjelezi a nemzetállamot. Ez az ellentmondásos helyzet vált az elmúlt napokban különösen világossá egy értelmiségi kezdeményezés kapcsán.


Eperjesi Ildikó
Meciar visszatér?

Alacsony részvételi arány és Meciar pártjának, a HZDS-nek az előretörése jellemezte az új szlovákiai megyerendszer közgyűléseit és megyefőnökeit megválasztó szavazást. Szakértők szerint nem csoda, hogy a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) egyetlen elnökjelöltjét sem sikerült győzelemre juttatnia, hiszen eleve nacionalista szempontok alapján húzták meg a megyehatárokat, és még mindig nagyon sokakat motivál a magyarellenesség Szlovákiában. 


Gazdaság

Kovács Klára
Osztogatnak vagy fosztogatnak?
Beszélgetés Hegedűs Miklóssal, a GKI Gazdaságkutató Rt. ügyvezető igazgatójával

Bár csak jövő év áprilisában lesznek az országgyűlési választások, átfogó intézkedések már nem várhatók az Orbán-kormánytól, így kis túlzással, de utólagosan értékelhető az elmúlt három év gazdaságpolitikája. Lakáshoz jutás, családtámogatás, forintárfolyam-sávszélesítés, inflációtervezés, külföldi tőkéhez való hozzáállás, kétéves költségvetés stb., mind mérföldkőnek számít a kormány elmúlt három és fél évének gazdaságpolitikájában. Mennyiben voltak pozitívak, illetve negatívak az Orbán-kormány döntései? Menynyiben vitték előre az országot? Ezekről kérdeztük interjúnkban Hegedűs Miklóst, a GKI Gazdaságkutató Rt. ügyvezető igazgatóját.


Munkatársunktól
Euróláz Európában

Európa-szerte nagy külsőségek közepette tervezik az euró „beiktatását”. Brüsszelben például hang- és fényjátékkal tarkított ünnepség készül, amit éjfélkor tűzijáték koronáz meg. Érdekes, hogy az új pénz egyre kevésbé szimpatikus az euró övezet lakosai előtt. Két és fél héttel a debütálás előtt 51 százalékról 48 százalékra esett vissza azoknak az aránya, akik úgy látják, hogy kevesebb előnye lesz az eurónak, mint hátránya. 


Munkatársunktól
Váltsunk hamar

Minél hamarabb érdemes megszabadulnunk a jövőre megszűnő uniós valutáktól, hiszen az év végéhez közeledve az árak látványosan zuhannak. Ennek egyik oka az, hogy egyrészt folyamatosan erősödik a forint (245 Ft jelenleg 1 euró), másrészt lassan megszűnik az említett valuták iránti kereslet. 


Acsai Anikó
Vállalatfelvásárlási láz A Dow a 10 000 pontot ostromolja

Jelentősebb elmozdulás nélkül zárták a hetet a világ értékpapírpiacai. Amerikában mérsékelten emelkedtek az árak, a Dow Jones kedden hajszál híján elérte a tízezer pontos álomhatárt. 


Háttér

Szűcs Emese
A romantika halála

Korunk egyik jellegzetes tünete a magányérzés, ami az év végi ünnepek közeledtével csak még inkább felerősödik az egyedül vagy társas magányban élő embereknél. Aki magányos, az a nagy készülődés közepette még magányosabbnak érzi magát: sokan ezekben a napokban az eddigieknél is nagyobb intenzitással keresnek maguknak társat. Ilyenkor különösen megugrik a társkereső irodák forgalma, biztos sikert garantálva, hogy az ünnepek idejére orvosolni lehet a problémát: a Télapó rendelésre hozhat egy instant párt.


Makki Marie-Rose
Amilyen a család, olyan a karácsonya

A karácsony hagyományosan a szeretet és a család ünnepét jelenti. Többnyire felfokozott várakozások előzik meg e jeles napokat, a kellemes együttlét megvalósulása azonban mindenekelőtt attól függ, hogy milyen állapotban van a család az év többi 364 napján. 


Hit és értékek

Grüll Tibor
Júda, az oroszlánkölyök

Júdea különleges helyet foglalt el az ókori Izraelben, mivel az Örökkévaló „Júda törzsét választotta, a Sion hegyét, melyet szeret”. Egyedül ez a törzs és ez a terület kapott ígéretet arra, hogy a fogság és szétszóratás ellenére is „örökké megmarad, nemzedékről nemzedékre”. A Jeruzsálemben felépült Szentély egy olyan teokratikus államszervezet központját képezte, melynek jogrendszere - elviekben - teljes egészében az ószövetségi kinyilatkoztatásra épült. Jákob áldása nemcsak Júda kitüntetett szerepét jelezte előre a többi pátriárka között, hanem egyben messiási prófécia is volt: „Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálca térdei közül, míg eljön Siló, és a népek neki engednek.” Az Újszövetség megerősíti, hogy ez a kijelentés Jézus Krisztusban teljesedett be, „mert nyilvánvaló, hogy a mi Urunk Júdából támadott”.


Interjú

Tihanyi Péter
Valahol csak megvan az igazság
Télesti beszélgetés Tulit Zsuzsa székely fiatalasszonnyal falusi életről, honvágyról, ünnepről
Tovább a cikkhez >>>

Külpolitika

Hetek-összeállítás
Népek akarták s alkották meg így

Tíz éve, 1991. december 26-án szűnt meg létezni a Szovjetunió, a címben idézett himnuszával együtt. A birodalom drámaian gyors szétesése azóta is számos találgatás és teória tárgyát képezi. A Novosztyi hírügynökség lapunk számára készített öszszeállítása ezek közül idéz fel néhányat.


Karl Pfeifer
Nem a Nyugat Karinthyja

Annak idején, amikor 2000 szeptemberében megszületett az EU által Ausztriába kiküldött három bölcs jelentése, az osztrák kormány ujjongott. Igaz ugyan, hogy a jelentés elmarasztalta az FPÖ-t, megdicsérte azonban Ausztriát a kisebbségi jogok tiszteletben tartásáért. 


Márer György, New York
Lesz-e új fegyverkezési verseny?

Hathónapos meddő tárgyalások után az amerikai kormány úgy határozott, hogy egyoldalúan felmondja az 1972-ben még a Szovjetunióval körött ABM-szerződést, mivel Oroszország nem volt hajlandó olyan módosításokra, amelyek lehetővé tették volna az amerikai rakétavédelmi pajzs telepítéséhez szükséges kísérleteket, Washington pedig nem kíván minden egyes tesztet előzetesen megvitatni az orosz illetékesekkel. 


Kőszegi Anita
A kegyetlen Wehrmacht

Tiltakozások, heves viták és a tettlegességig fajuló tüntetések kísérik kezdettől fogva azt a kiállítást, amely mellett idén decemberben Berlin polgármestere is kiállt, jelezve: a Wehrmacht második világháborús tetteit bemutató tárlat a német történelem egy olyan szeletét dolgozza fel, amelyet eddig sokan elnyomtak magukban. A vándorkiállítás anyaga sokakat olyan mértékben sokkolt, hogy a látottak feldolgozásához lelkigondozásra volt szükségük. 


Publicisztika

Szakonyi Károly
...s háltak az utcán...

Napjában számtalanszor eszembe jut ez a sor József Attila Hazám című verséből. 1937-ben írta. Még az úgynevezett békeévek idején. Most is béke van, sőt mint mondják, prosperitás, sok a jómódú meg gazdag ember, de közben hálnak az utcán. December van, karácsony, az idén korán leesett a hó, hidegek a nappalok meg az éjszakák, de a hajléktalanok most is ott kucorognak a kirakatmélyedésekben, házfalak tövében, aluljárók telefonfülkéiben tépett paplanokba, vedlett-szakadt irhabekecscafatokba burkolódzva, vagy ülnek alamizsnáért könyörögve a metrólejárat lépcsőin kendőbe bugyolált asszonyok, mint valami Máriák egy újkori, betlehemi istállóban. Gyermeküket keblükre szorítva ülnek a fagyos földön, a sáros, latyakos járdán a karácsonyi vásárlás lázában nyüzsgő tömegben, a kivilágított, villanyfüzéres bevásárlóközpontok, bankok és irodaházak szomszédságában, az ajándékcikkek garmadáját kínáló bódék árnyékában, s várják az odavetett forintokat. 


Kertész Ákos
Madách kérlelhetetlen

Madách mindig aktuális, mindig össze lehet (kell is!) marakodni a Tragédia ürügyén. Igen, a személyiség is, a mű is túl nagy ahhoz, hogy könnyedén keresztül lehessen lépni rajta.  Balogh Gábor „ügyvéd, (volt) színházi rendező” - én nem ismerem, Koltai valószínűleg igen, de nekem nem is kell, én nem vagyok színházi ember - valamiért december 15-én látta jónak visszavágni Koltai Tamás október 27-i cikkére (a csörte helye: Magyar Hírlap). Mindenesetre bevallja, mi motiválja indulatait: „a feledhetetlen Horn-Kuncze országlás idején” pályázott a Nemzeti Színház igazgatói székére. Nem nyert. Így aztán mint igaz magyar ember örül, hogy bár megdöglött az ő tehene is, de legalább a szomszéd tehene is megdöglött: helyreállt a világ rendje, és nem szereti ezt a Koltait, aki olyan mániákus idealizmussal harcol valamiféle eszményi Nemzeti Színházért évtizede már, mint Madách Ádámja, és éppoly reménytelenül, akár Madách Ádámja valamilyen követhető, működő ideáért.


Gadó György
Történelmi lecke bukott tanároknak

Az újsütetű nemzeti ünnep, a „hűség napja” alkalmából ismét színre lépett a magát kereszténynek és nemzetinek nevező jobboldal kedvelt fia, a kakastollas csendőr. A tévéhíradó tanúsága szerint ott állott jelképes egyszál magában a nyolcvan évvel ezelőtti soproni népszavazás évfordulóján megtartott ünnepségen, és ott sorakozott mellette a Horthy-hadsereg egyenruhájában néhány ugyancsak jelképesen felvonultatott katona.


Salamon Pál
Ábrahám fiai
regényrészlet

Salamon Pál nagysikerű regénye, a Sorel-ház a 2002. évi Könyvhétre jelenik meg új kiadásban az Ulpius-ház Kiadó gondozásában. Az alábbiakban az író most készülő új regényéből közlünk egy részletet.


Sport

Mondovics L. Gábor
Meglepetéssorozat Washingtonban

Jordan és csapata, a Wizards meglepte szurkolóit és sokkal inkább ellenfeleit. Közben az olimpiai láz kapcsán is szóba került a kosaras cirkusz két játékosának a neve. Magyarul arrafelé nem éppen év végi hangulat uralkodik a pályákon és környékükön.


Mark Messier sporttörténelmet írt

A profiliga legjobbjaiból öszszeállt a februári Salt Lake City-ben megrendezésre kerülő téli olimpián szereplő kanadai jégkorong válogatott kerete. A csapat vezetője, Wayne Gretzky 15 egyesület 23 játékosát szólította hadba. 


Kovács Tamás
Szárnyalnak a pólósaink

Lezárult a hazai vízilabdabajnokság alapszakasza, ahol a tabella élén változatlanul a Honvéd áll, 12 meccsen át veretlenül. Őt követi a Vasas Plakett egy vereséggel, a harmadik a BVSC Brendon, a negyedik pedig a Ferencváros, melynek fiatal feltörekvő csapata új szponzorok figyelmét is felkeltette a minap. A 13. forduló után a góllövőlistát Varga Tamás (Vasas) vezeti 38 góllal, a második Balogh Z. (Szolnok) 29 találattal, míg a harmadik a jugoszláviai Becsejből idén hazakerült Molnár Tamás (Honvéd) 25 góllal.


Új autómárka a száguldozók között

A kölni székhelyű Toyota-istálló bemutatta 2002-es versenyautóját. A csapat a Forma-1-es istállók közül elsőként mutatta be jövő évi, a Forma-1-ben debütáló, TF102 névre hallgató betonszaggatóját. A bemutatóra a világ minden tájáról érkeztek, és jelen volt Bernie Ecclestone Forma-1-es nagyfőnök is.


Varga József
Ez valóban Owen éve volt

Minden idők második legfiatalabb játékosaként az FC Liverpool támadója, Michael Owen nyerte el az idén 46. alkalommal kiosztott Aranylabdát. A France Football által 1956-ban létrehozott kitüntetés kétség kívül a pillanatnyilag legjobb játékos tulajdonába került. 


Szabadidő

Ünnepi menü

1. Tejszínes parmenzánleves pirított mandulával 4. Likőrös őszibarackkrém tejszínhabbal


A kontrasztok festője

Fehér László fekete-fehér képeit, kontúrral jelölt, áttetsző figuráit talán sokaknak nem kell már bemutatni. Elgondolkodtatnak, mulandó, tűnékeny „edény”-mivoltunkat hangsúlyozzák, amellett a teremtett világ részeként bemutatott ember a nézőben egyfajta hátborzongató alázatot ébreszt, amit csak fokoznak a komor színek, a sötét-világos kontrasztok, a képek dokumentumfilm-szerű fekete-fehér tárgyilagossága. 


Folyamatosan zajló szabadtéri karácsonyi vásárok a fővárosban:
Tovább a cikkhez >>>

Színes

Felvették az egyetemre az analfabéta hentest

Megelégelte a világot jelentő húsvágó deszkák nyújtotta lehetőségeket a brazíliai Nova Igacui Severino Da Silvaa. A huszonhét éves férfi, miután gondolt egy merészet, beadta felvételi jelentkezését az Estacio De Sa egyetem jogi karára.


Száz éve repülte át az első rádiójel az Atlanti-óceánt

1901. december 12-én Kanada partjainál egy papírsárkányra rögzített antenna három gyenge kattanást észlelt, melyek a Morze-abc „s” betűjének felelnek meg. A jelek vétele történelmi jelentőségű, hiszen azok a Délnyugat-Angliában található Poldhu mellett összetákolt rádióállomásból érkeztek, elsőként áthaladva az Atlanti-óceán felett. A kísérletet egy olasz feltaláló, Guglielmo Marconi irányította. 


Lármás hópihék

A tó vagy tenger vizére hulló hópelyhek óriási lármát csapnak. Igaz, csupán a víz alatt, és oly magas frekvencián, hogy emberi füllel ott sem volna hallható. A delfinekben viszont olyan érzést kelthet, mintha egy rockzenekar dübörögne fölöttük. Amerikai kutatók kiderítették, hogy a zajt nem a hópelyhek felszínbe ütközése, hanem apró légbuborékok keltik. 


INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

Mi van a képen?

1. Utólag motorizált, őskorból megkövült óriás vadlúd. 2. Homokdombot lenyelt kígyó A kis hercegből. 3. Vándormadarak ijesztgetésére szolgáló légimumus.


DUMA PLÁZA

A trónszéken is kifényesedik a nadrág. (internet graffiti)