Vissza a tartalomjegyzékhez

Márer György, New York
Emberi jogok Amerika nélkül

Május elején az Egyesült Államok elvesztette tagságát az ENSZ Emberi Jogi Bizottságában. A hír hallatára a szabadság- és polgárjogokért küzdő szervezetek és egyedek nyugodtan kitűzhetik a gyászlobogót, hiszen az említett szervnek az amerikai küldöttség volt a motorja. A megürült helyekért versengő államok közül Franciaország 52, Ausztria 41, Svédország 32, míg az Egyesült Államok 29 szavazatot kapott, így a negyedik helyre szorulván kiesett a tagok sorából. Amióta Franklin Roosevelt elnök özvegye 1947-ben segített létrehozni a bizottságot, az Egyesült Államok állandó tagja volt. Miként is történt, hogy 54 éves tagság és áldozatos munka után az illetékesek többsége összeesküdött az Egyesült Államok ellen? 

Nyilvánvaló, hogy a kommunista Kína és Kuba szemében szálka volt az, hogy Amerika rendszeresen fellépett jogsértéseikkel szemben. Közrejátszott továbbá, hogy a francia diplomaták meg akarták nyerni egyes afrikai és arab diktátorok kegyeit. A diplomáciai orvtámadás felkészületlenül találta mind a Külügyminisztériumot, mind annak fejét, Colin Powell tábornokot, aki váltig hangoztatta: az 53 szavazó ország közül 43-tól írott biztosítékot kapott, hogy támogatni fogják az Egyesült Államokat, ám mindössze csak 29 tartotta be a szavát. Vajon melyik 14 tagország szegte meg az ígéretét, és főként miért? Az egészet még fájóbbá teszi, hogy Amerika helyett olyan országok kerülhettek be bizottsági tagnak, mint Pakisztán és Szudán, ahol ma is zajlik az emberkereskedelem. Madeleine Albright, az Egyesült Államok volt ENSZ-nagykövete kijelentette: „hihetetlen”, hogy Szudán a bizottság tagja, és az Egyesült Államok nem. 
A bírálók több tényezőt hoztak fel, ami hozzájárult az amerikai vereséghez. Ezek közé sorolható a jogsértő országok hadjárata, hogy elkerüljék a kivizsgálást; neheztelés a Bush-kormányra egyoldalú hozzáállásáért az olyan kérdésekhez, mint a rakétavédelem; az Európai Unió növekvő függetlensége; valamint az amerikai diplomaták mulasztása, mivel nem alkalmazták a meggyőzés fegyverét a szavazás előtt. A külügyminisztérium nyilatkozata szerint az Emberi Jogi Bizottság továbbra is fontos fórum marad, de meggyengíti az Egyesült Államok távolléte. „Az emberi jogok kérdésének felvetése világviszonylatban az amerikai politikai irányvonal szerves része, és ez a szavazás nem gyakorol hatást rá.” 
A kongresszusban mindkét párt vezetői felháborodásukat fejezték ki. „Ez szándékos kísérlet az Egyesült Államok megbüntetésére, mert ragaszkodott ahhoz, hogy a bizottság felfedje az igazságot az emberi jogok megsértéséről, bárhol is forduljon elő” - szögezte le Henry J. Hyde, Illinois állam republikánus képviselője, a ház Nemzetközi Kapcsolatokkal Foglalkozó Bizottságának elnöke. Tom Lantos magyar származású kaliforniai demokrata képviselő, a Kongresszusi Emberi Jogi Testület társelnöke hangsúlyozta: „Képtelenség, hogy lator államok és az emberi jogok állandó sárbatiprói, mint Líbia, Szudán és Kuba a bizottság tagja maradtak, és elmarasztalja mások emberi jogi gyakorlatát, miközben az Egyesült Államok a partvonalon kívül reked.” Jesse Helms észak-karolinai republikánus, a Szenátus Külügyi Bizottságának elnöke szerint nem meglepetés, hogy néhány európai ország addig mesterkedett, míg sikerült kizárnia az Egyesült Államokat az ENSZ Emberi Jogi Bizottságából. 
A valódi okok, amiért az Egyesült Államok ezt a pofont kapta, nyilvánvalóak. Először: Washington azt kérte a bizottság 53 tagállamától, hogy bírálja Kína elnyomó politikáját. Másodszor: ellenezte a bizottság közelmúltban megejtett szavazását, amelynek eredményeként Izraelt tette felelőssé a Jasszer Arafat által kirobbantott konfliktusért. 
Kína természetesen egyike volt azoknak a tagállamoknak, amelyek célul tűzték maguk elé a megtorlást az Egyesült Államok ellen, mégpedig érthető okokból. Washington a szerencsétlenül járt kémrepülőgép legénységének hazatérése után ismét megkezdte felderítő tevékenységét a kínai partok mentén, nemzetközi vizek felett, amelyről Peking úgy vélekedett, hogy veszélyezteti nemzetbiztonságát. Bush elnök a közelmúltban bejelentette, hogy kormánya gyakorlatilag semmisnek tekinti az 1972-es ABM-egyezményt, és kifejleszti rakétavédelmi rendszerét, amelyet Csiang Cö-min kormánya váltig ellenez. Az sem nyerte el a kínaiak tetszését, hogy Amerika korszerű fegyverekkel szereli fel Tajvant. Végül azt sem fogadták szívesen, hogy Washington bírálta hatóságaikat a másként gondolkodók, illetve a Falun Gong vallási csoport tagjaival szemben tanúsított magatartásukért. 
A befolyásos republikánus és demokrata képviselők közül jó néhányan azzal fenyegetőztek, hogy 244 millió dollárt visszatartanak az esedékes ENSZ-tagdíjból, ha az Egyesült Államok jövőre nem kapja vissza helyét a bizottságban. A törvényhozók végül Tom Lantos álláspontját támogatták, aki szerint az emberi jogok ügyén esett kárt nem lehet a pénz visszatartásával kiköszörülni.