Vissza a tartalomjegyzékhez

Ruff Gabriella
Nincs tavasz a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde hivatalos részvényindexe 7822,94 ponton zárt csütörtökön, ami az egy héttel korábbi záráshoz képest mintegy 2 százalékos esést jelent - tette mindezt összhangban az európai indexek mozgásával. Az amerikai Nasdaq-index esett a héten legjobban: közel 6 százalékkal. A magyar blue chipek közül az OTP és a Matáv mutatott emelkedést. A banki papír drágulásának hátterében az eredményvárakozás állhat, mivel a Postabank megvásárlása ügyében nincs jelentősebb fejlemény. 

A Matáv árfolyama stabilizálódni látszik: elemzői vélemények szerint túlzás lenne további számottevő emelkedést várni a papírtól, hiszen árai együtt mozognak a kontinens többi telekommunikációs részvényeinek áraival. Azok pedig továbbra is esnek, mivel a vezetékes üzletág egyre inkább közműszolgáltatás-jelleget kezd ölteni, azaz mind kevesebb profitot hoz. A szakemberek a mobilpiacon sem várnak akkora robbanást, mint amire korábban számítottak - köszönhetően többek között a WAP kudarcának is. Vannak azonban olyan elemzői vélemények is, amelyek szerint a Matáv nyugat-európai társaihoz képest kedvezőbb helyzetben van (egyrészt monopolhelyzete, másrészt éppen a még óriási mobilpiaci lehetőségek miatt. Elképzelhető, hogy - a hatékonyság jelentős javítása révén - a távközlési cég kis mértékben növelni tudja az idei évben vezetékes üzletágának eredményét.
A Richter gyorsjelentése a vártnál kedvezőbb számokkal látott napvilágot: a gyógyszergyártó árbevétele az előző évihez képest 24 százalékos emelkedést mutatott, azonban az adózott profit dollárban számolva 2,3 százalékkal csökkent. A papírt több elemző is megvételre ajánlja, hiszen úgy tűnik, folytatódik az exportbővülés igen dinamikus tendenciája. A blue chip papírokkal kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a brókerházak elemzői által készített prognózisok megdöbbentő mértékű szórást mutatnak, így a vállalati jelentések után figyelni kell majd arra, hogyan reagálnak azok a brókercégek, akik tévedtek, illetve azok, akik megközelítőleg jó becsléseket adtak.