Morvay Péter
Európa tíz ősatyja

Az Európában élő férfiak túlnyomó többsége tíz ősatyára vezetheti vissza származását - állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport az elmúlt héten közzétett jelentésében. A tudósok a meglepő következtetésre az egyedül férfiágon öröklődő speciális Y-kromoszóma vizsgálata révén jutottak, miután összehasonlították a kontinens különböző etnikumaiból válogatott genetikai mintákat. A „tíz család” elmélet ismét felveti a kérdést: lehet-e a korszerű genetikai módszerek segítségével igazolni azt, hogy az emberiség - amint a Biblia állítja - „egy vérből” (közös ősöktől) származik, és a ma élő etnikumok az özönvíz után különültek el egymástól?

A nemzetségek feltételezett elhelyezkedése az özönvíz és a toronyépítés kudarca után. Betöltötték a földet 

Ornella Semio, az olaszországi páviai egyetem professzora által vezetett kutatócsoport több mint ezer, Európában és a Közel-Keleten élő férfit vizsgált meg. A genetikai minták elemzését a legújabb módszerek segítségével végezték, és 22 jellemző szempont figyelembe vételével úgy találták, hogy azok tíz jól megkülönböztethető családfához tartoznak, amelyek mindegyike egy-egy ősatyától ered. A több ezer éves homályba vesző rokonság feltérképezéséhez egy közelmúltban kifejlesztett módszert, az úgynevezett férfi kromoszómák vizsgálatát használták fel. Az Y-kromoszóma az utódlás során kizárólag férfiágon öröklődik, és ez a genetikai kód határozza meg a megfogant magzat nemét. Más kromoszómáktól eltérően az Y-kromoszóma nem „keveredik” a fogantatás során, gyakorlatilag változatlan formában adódik át a fiú utódok sorában. Amennyiben egy családban az egymást követő generációk során nem szakadt meg a férfivonal, úgy az Y-kromoszóma elemzése alkalmas akár hosszú időre visszamenően is a közös származás megállapítására.

Az elnök és a rabszolgalány

A módszer néhány éve egy különös eset kapcsán vált híressé. Már kétszáz éve makacsul tartja magát egy legenda, miszerint az Egyesült Államok második elnöke, a Függetlenségi Nyilatkozat atyja, Thomas Jefferson több házasságon kívül született gyermeket hagyott maga után. A mai napig élnek olyan afro-amerikaiak, akik azt állítják, hogy a Jefferson és egy fiatal rabszolgalány, Sally Hemmings viszonyából született gyermektől származnak. Miután Jefferson soha nem ismerte el, hogy kapcsolata lett volna a fekete lánnyal, a hivatalos történészek és életrajzírók nevetségesnek minősítették az állítást. A vita eldöntése lehetetlen volt egészen a legutóbbi évekig, amikor egy virginiai tudós, Eugene Forster felvetette, hogy Jefferson állítólagos törvénytelen gyermekeinek próbáljanak meg kromoszómavizsgálat útján a nyomukba eredni. A módszer már ismert volt, ám gondot jelentett, hogy honnan vegyenek mintát. Az állítólagos utódokon kívül szükség volt ugyanis olyan mintákra is, amelyek a néhai elnök törvényes ági leszármazottaitól származnak. Forster meglepetésére a kései hivatalos Jefferson-utódok közül többen vállalkoztak arra, hogy összehasonlítsák genetikai térképüket a „rokonsággal”. A vizsgálat megtörtént, és 1998-ban a Nature magazin beszámolt az eredményekről, amelyek bizonyították: a hajdani rabszolgalány gyermekei közül legalább egynek minden kétséget kizáróan Thomas Jefferson volt az apja. Egy héttel később az amerikai magazinok címlapján öles betűkkel hirdették: Az elnök titkos élete - Bizonyít a DNS. A történet iróniája, hogy néhány héttel később kitört a Monicagate, és a friss botrányban Clinton elnök félrelépéséről a döntő bizonyítékot szintén a mikroszkópok szolgáltatták, az elhíresült kék ruhából vett minták vizsgálata révén.

Jáfet fiai

„Ez pedig a Noé fiainak, Sémnek, Khámnak és Jáfetnek a nemzetsége; és fiaik születtek az özönvíz után. …Ezekből váltak ki a szigetlakó népek az ő országaikban, mindenik a maga nyelve, családja és nemzetsége szerint. …és ezektől szaporodának el a népek a földön.” A Teremtés könyve beszámol arról, hogy az egész ókori világot elpusztító környezeti katasztrófa után mindössze egy család marad életben. Nyolc embernek: Noénak és feleségének, valamint három fiuknak és házastársaiknak kellett a kataklizma nyomán néptelenné vált földet ismét benépesítenie. Erre a feladatra Isten személyesen szólította fel a túlélőket („Szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek be a Földet”), akik hozzá is láttak a küldetés beteljesítéséhez. A család a harmadik generációban - Noé fiai, unokái és dédunokái - már 70 férfit számlált. „A Teremtés könyvének tizedik fejezetében olvasható az úgynevezett ‘Népek táblázata’, amely Noé három fiának, Sémnek, Khámnak és Jáfetnek utódait sorolja fel, akiktől a világ népei származnak. Sém fiai Mezopotámiában és Arábiában; Khám fiai Egyiptomban és az Egyiptommal határos területeken; Jáfet fiai pedig az északi és nyugati országokban telepedtek le” -állítja a két neves izraeli régész, Johanan Aharoni és Michael Avi-Jonah a szerkesztésükben megjelent The Macmillan Bible Atlas című könyvben. (Az atlasz 1999-ben jelent meg magyarul a Szent Pál Akadémia gondozásában.)
A Biblia Jáfetnek 12 közvetlen utódját sorolja fel név szerint (lásd a mellékelt ábrán). Ez a 12 család az i. e. III. évezred végén Európa, Kis-Ázsia és a Közel-Kelet vidékein telepedett le, azt követően, hogy Isten megakadályozta az özönvizet túlélők próbálkozását arra, hogy Bábelben létrehozzák az egy nyelvet beszélő, egy kultúrájú és vallású globa-lista világ prototípusát. A nemzetségek között a különbségek akkor jöttek létre, amikor a nimródi ősbirodalom lakosai között - egy különös természetfeletti hatás következtében - hirtelen kommunikációs falak emelkedtek. 
A váratlanul soknyelvűvé vált populáció, mivel képtelenné vált a megkezdett közös munka folytatására, kénytelen volt nemzetségekbe szerveződni. Magától értetődik, hogy a közös nyelvet beszélők alkottak egy-egy csoportot, akik azután egymás között kezdtek el házasodni, hiszen a másik nemzetségbeliek nyelvét nem értették. A kommunikációs blokkok miatt valószínűleg a bizalom is megingott az emberek között: nem ismerték a másik csoport szándékait, így biztonságosabbnak tűnhetett, ha a mezopotámiai termékeny félholdbeli közös őshazából elköltözve biztonságos távolságban telepednek le egymástól. Az elkülönülés létrehozta az egyes kulturákat, míg a nemzetségen belüli házasodás néhány generáció alatt kialakította az adott népcsoportra jellemző genetikai jellegzetességeket. A népek megkülönböztethetővé váltak egymástól, lakóhely, nyelv és külső jellemzők szerint is. A nemzetközi tudóscsoport által beazonosított 10 európai és közel-keleti őscsalád meglepő hasonlóságot mutat a 12 jáfeti nemzetséggel, jóllehet a kutatók - nem genetikai bizonyítékok alapján, hiszen azok az egymást követő generációk számáról nem adnak információt - evolucionista alapfelfogásuknak megfelelően az ősatyák korát mintegy 25-40 ezer évvel ezelőttre teszik. (A kutatás további részleteiről a Science című természettudományi magazin november 10-i száma közöl beszámolót.)

Sokszínű emberiség

Az emberiség mai etnikai sokszínűsége nem csak az európai emberek esetében veti fel az eredet kérdését. A Biblia az újszövetségi írásokban is határozottan állítja, hogy a ma élő emberek egyetlen közös őstől származnak. „És az egész emberi nemzetséget [Isten] egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejüket és lakásuknak határait...” - magyarázta Pál apostol az athéni hallgatóságának. Az emberiség egy és egyedülvaló: a Szentírás a különbségeket mindig családok, népek és nemzetek között határozza meg, soha nem „faji jellemvonások” alapján. A több ezer bibliai szereplő közül a szerzők alig maroknyi emberről jegyezték fel külső vonásaikat, termetüket, bőrszínüket vagy hajszínüket. A megjelenést a korai keresztények - szemben a mai szépségközpontú felfogással - nem kapcsolták össze a szellemi-erkölcsi értékekkel. Pál apostol egyik levelében nyomatékosan figyelmeztette a korinthusi hívőket arra, hogy „ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük”.
Ha egy vérből ered az emberiség - előbb Ádám, majd a klimatikus katasztrófa után Noé révén - mégis mi magyarázza az etnikumok közötti különbségeket? Az etnikai jellemzők közötti eltérések nem alapvetőek. Még az evolucionista tudósok sem állítják azt, hogy az emberiség több különálló fajként fejlődött volna ki, helyette arról beszélnek, hogy valamennyi mai ember egyetlen közös populáció leszármazottja. Ez a csoport - hasonlóan a mezopotámiai birodalomépítőkhöz - a múltban egyszerre vagy több lépésben különvált, és az egymással nem keveredő közösségekben a generációk során kialakultak a ma ismert vonások. 

Eliramlik az élet

A Teremtés Könyvében szereplő leírás történeti hitelességét tudósok gyakran azzal utasítják el, hogy az özönvíz előtt élt emberek mai tapasztalatunkhoz mérten valószínűtlenül hosszú életet éltek: Ádám 930, Methusélah 969 éves korában halt meg, hozzájuk képest a 777 évet élt Lámekh kifejezetten rövid életűnek számított. Az özönvíz után az emberek életkora radikálisan lecsökkent: Noé egyik dédunokája, Séla még 433 évet, ennek unokája, Reu 239, míg újabb négy nemzedék elteltével Ábrahám már „mindössze” 175 évet élt meg. A várható élettartam csökkenése itt sem állt meg, példa erre Jákób pátriárcha, aki 130 esztendős korában így panaszkodott: „Kevesek és nyomorúságosak voltak az én életemnek napjai, és nem érték el az én atyáim életének napjait....” 
Jákób legkedvesebb fia, József még rövidebb ideig, 110 évig élt, míg a 71 évet megélt Dávid király és fia, az 58 évesen elhunyt Salamon számára már csak a mai átlagéletkor jutott. Korunkban ritkaságszámba megy, ha valaki 100 évnél tovább él, és a 120 éves kort csak egész rendkívüli esetekben haladják túl egyes emberek.
A genetika és különösen az öregedés okainak kutatása rámutatott arra, hogy az élettartam felső határa a látszat ellenére mégsem „biológiai abszolútum”. Bár a táplálkozás, a környezeti hatások és az életmód kétségkívül jelentősen befolyásolják az öregedés folyamatát, mindenki ismer példákat arra, hogy optimális feltételek között élő emberek rövid kort értek meg, míg mások épp fordítva, a valószínűsíthetőnél lényegesen tovább éltek. A kutatók szerint a kulcs az emberi sejtek elhasználódásában rejlik: ezek ugyanis nem képesek korlátlanul osztódni, egy idő után megállnak, és ekkor - minden külső fertőzés vagy betegség nélkül is - hamarosan valamelyik kulcsfontosságú szerv felmondja a szolgálatot. 
Egyes rovarokkal végzett kísérletek ugyanakkor bebizonyították, hogy a feltételezett „felső határ” genetikai beavatkozással drámai módon kitolható. A hangyák körében végzett élettartam-vizsgálatokról először a Nature magazin számolt be 1997-ben. Az eredmények tükrében a Creation Ex Nihilo című keresztény teremtéskutatással foglalkozó szaklap 1998. novemberi száma felvetette: élhet-e az ember 900 évig? A válaszhoz a folyóirat az özönvíz nyomán bekövetkezett radikális változások okait próbálja meghatározni. Egyes feltételezések szerint a környezeti hatások alakultak át olyan kedvezőtlen módon, hogy megrövidült az élettartam. Ilyen hatás lehetett a légkör páratartalmának csökkenése, amelynek következtében a kozmikus sugarak jóval nagyobb hányada éri azóta a Föld felszínét. Az ehhez hasonló jelentős változások nyilván szerepet játszhattak a felgyorsult öregedésben, mégis figyelemre méltó, hogy az özönvíz idején 600 éves Noé a kataklizma után még 350 évet élt, hosszabb ideig, mint Ádám. Így nem valószínű, hogy egyedül külső körülmények változása okozta a hanyatlást, hanem - érvel a teremtéskutató lap cikke - inkább genetikai okok játszhattak szerepet. 
A genetikusok felfigyeltek arra, hogy ha egy zárt populációban - háború vagy természeti csapás következtében - hirtelen lecsökken az egyedek száma, ez kedvezőtlen módon befolyásolhatja a várható élettartamot. Noé és családja esetében az özönvíz után az emberiség „genetikai térképe” olyan nagy mértékben összeszűkült, hogy előfordulhatott: a több generáción át szükségszerű rokoni házasságok az emberi életerő gyors hanyatlását okozták. Ez a visszaesés néhány száz év alatt elérte a ma ismert szintet, és - természetesen az életkörülmények miatt társadalmanként különböző szinten - a későbbi korokban nagyjából állandósult - egészen mostanáig, amikor a génmanipuláció lehetősége egyszerre kínál vonzó és rémisztő választ az öregedés problémájára. A véletlenül vagy szándékosan előidézett mutációk révén Frankenstein kései utódai - egy hollywoodi film meghatározásával „X-emberek” - szabadulhatnak rá az emberiségre, ugyanakkor a nemzetségek genetikai családfáját vizsgálva a tudomány az élet egyik elveszett titkának a megértéséhez is közelebb juthat.