Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Futballmeccs alatt elsüllyedt

Hatvannégyen vesztették életüket, amikor a hét elején Parosz szigetétől mintegy három kilométerre az Égei-tengeren elsüllyedt az Express Samina nevű görög komphajó. Szakértők szerint a hajó kapitánya és tisztjei futballmeccset néztek, miközben a viharos tengeren a katasztrófába navigálták a kompot. A legénység képtelen volt leereszteni a mentőcsónakokat, ám amikor kettőt mégis sikerült, a kapitány szállt be elsőként a nők és gyermekek előtt.


A görög Express Samina komp kapitánya. Emberöléssel vádolják         Fotó: Reuters

Az Express Samina 530 utassal és teljes személyzettel a fedélzetén hajózott ki kedd este Pireuszból. Történt ez annak ellenére, hogy egy görög útikönyv már régóta óva inti a turistákat a „patinás” hajótól - a komp ugyanis 1966-ban készült, s a görög flotta legöregebbjének számít. Nem sokkal a kihajózást követően a hajó teljes gőzzel nekiütközött egy sziklának, amely szinte kettészelte azt. Az esemény annyira hirtelen zajlott le, hogy az utasoknak még mentőmellény felvételére sem maradt idejük.
A hajón utazók közül 473-at sikerült kimenteni - hatvannégyen életüket vesztették, többnek pedig még a hét végén sem sikerült nyomára bukkanni. Az utasok pontos száma azonban egyelőre még mindig kérdéses: a kisgyermekeknek ugyanis nem kell fizetniük az utazáskor, és ezért az eladott jegyek alapján nem határozható meg a pontos számuk.
A mentésben a brit tengerészet Liverpool, illetve Invisible nevű hajói is részt vettek, ez utóbbi helikopterekkel segítette az emberek partra szállítását. A partról helyi horgászok tucatjai siettek a bajbajutottak segítségére.
„A komp darabokra tört, miközben süllyedt. A korlátokról emberek lógtak le. A gyerekek sírtak, az idősek kiabáltak” - emlékezik vissza egy túlélő. „Egy hajódarab fejbevágott, aztán beszorultam valami alá, de végül sikerült távolabb úsznom. Felkapaszkodtam egy felfordított mentőcsónakra” - meséli Michael Beaten. - Egy görög férfi, akivel most egy szobában lakom, két órán keresztül kapaszkodott harmadmagával egy mentőövbe.”
A görög hatóságok letartóztatták a hajó kapitányát, Vasszilisz Jannakiszt és négy hajótisztet: ellenük jelenleg gondatlanságból elkövetett, több rendbeli emberölés vádjával folyik eljárás. Az utasok szerint a kapitány a baleset időpontjában automatára kapcsolta a kormányt - a személyzet ugyanis a Panathinaikosz-Hamburg futballmeccset nézte.


Tíz nap a hullámok közt

Nem mindennapi tengeri kalandot élt túl az a kétéves német kislány, aki szüleivel indult el jachtozni a spanyolországi La Coruna kikötőjéből. A Seastar családi legénysége Franciaország felé hajózott, amikor a jacht motorjában hirtelen tűz keletkezett. Az utasoknak minden késedelem nélkül az életmentő csónakba kellett ugraniuk, s ezért arra sem maradt idejük, hogy némi élelmiszert és víztartalékot magukhoz vegyenek. Ezután tíz szörnyű nap következett. A 31 éves anyuka saját ruhájába rejtette el két éves kislányát, hogy szárazon és melegen tartsa őt - miközben férje, illetve a jacht tulajdonosa azon fáradozott, nehogy a hullámok felborítsák a csónakjukat. Hét nap múlva eleredt az eső - egészen addig semmit sem ittak. Tizenegy nap telt el, míg végül egy tunéziai hajó felvette őket - jóllehet időközben tizenegy kereskedelmi hajó is elhaladt mellettük, akik a család szerint észre is vették a csónakot, ám kényelmesebbnek találták útjuk folytatását. A Jerba nevű tunéziai hajó fedélzetéről helikopterrel szállították a szárazföldre a kislányt. A mentőcsoport vezetője szerint, ha pár perccel később érkeznek, már nem tudták volna megmenteni Lisa életét. „Miközben a helikopterbe emeltük, leállt a szívműködése és a légzése. Gépi újjáélesztést kellett alkalmaznunk.” Lisa Hoffman jelenleg a La Coruna-i kórházban lábadozik.