Vissza a tartalomjegyzékhez


INNEN-ONNAN

Micimackó meglepetése

A jó detektív tudja, mikor gyanús egy dolog, tudja a megfelelő kérdést, sőt tisztában van egy plüss Micimackó átlagos súlyával is. Tavaly Új-Mexikóban szövetségi ügynökök két hölgyet vettek őrizetbe, mivel gyanússá vált az általuk szállított játékmackó - ugyanis az átlagos fél kilogramm körüli súly helyett másfél kilót nyomott. Az ajándékdobozba csomagolt mackóba ugyanis 68 ezer dollárt rejtettek. A szövetségi kormány most azon igyekszik, hogy az elkobzott pénzt megtartsa, mivel a US Drug Enforcement Administration szerint az összeget drog beszerzésére akarták felhasználni. Az ügynökök visszatartották a medvét és a dobozt, de írtak róla egy átvételi elismervényt. A hölgyek viszont szabadon folytathatták útjukat, Új-Mexikóban ugyanis mindezért nem indítanak büntető eljárást ellenük. (USA Today)


NATO-csapás a méhészeknek

Macedóniai méztermelők bejelentették, hogy a Jugoszlávia ellen intézett tavalyi NATO-bombázás felidegesítette és agresszívvá tette a méheket, és emiatt kárpótlást követelnek. Mendi Trajkovszki, aki a 103 méztermelőből álló Nektár Szövetség titkára, a Reutersnek elmondta, hogy már 222 ezer 300 dollár értékű kárigényt aktáztak a velejáró dokumentumokkal és filmfelvételekkel együtt egy speciális NATO-bizottságnál. Trajkovszki szerint a NATO-berepülések „szörnyű stresszt” okoztak a méheknek, akik ennek következményeként 70 százalékkal kevesebb mézet termeltek, mint általában. „Idegesek és rendkívül agresszívak lettek, és nemcsak a tulajdonosaikat csípték meg, hanem minden létező élőlényt a környezetükben” - nyilatkozta Trajkovszki. A NATO-bizottság a beérkezett panaszokkal kapcsolatban elmondta, átgondolják, mit lehetne tenni. (Reuters)


Az aranylemezek sorsa

Még a mai napig is az angol Vám- és Fogyasztói Adóhivatal birtokában van az a 10 aranylemez, amelyet a Beatles zenekartól koboztak el 36 évvel ezelőtt - írja a brit sajtó. A Zenei Felvételek Irodája által nyilvánosságra hozott dokumentumokból kiderült, hogy amikor a zenekar elmulasztotta az 1960-as évek slágereiért kapott aranylemezek után kirótt vám kifizetését, a vámhivatal megtiltotta a lemezek eladását. Az aranylemezeket 1964-ben adták át a legendás zenekar négy sztárjának - Paul McCartney-nak, John Lennonnak, George Harrisonnak és Ringo Starrnak -, valamint Brian Epstein menedzsernek, aki akkor a Capitol lemeztársaságnál dolgozott. Ezzel a díjjal ismerték el két nagylemezük, az A hard day’s night és a Something new magas eladási példányszámát az Egyesült Államokban. A Times című lap közzétette azoknak a dokumentumoknak a kivonatát, melyek arról tanúskodnak, hogy a vámhivatal három éven át próbálta behajtani a vámot az együttes képviselőitől, ám semekkora összegben nem tudtak megegyezni. 1967-re a hivatal minden reményt feladott, hogy a pénzt valaha is megkapja, és így elkezdett tárgyalni a lemezek lehetséges eladásáról. (Reuters)