Vissza a tartalomjegyzékhez

Mondovics L. Gábor
A város, amelyből egy ország nőtt ki

Ausztráliát nagyon régóta lakják, de közel kétszáz évig nem tudtunk róla semmit. Így az őslakosok történelme is kissé homályba vész, de egy biztos: nem angolul beszéltek. Eme remek nyelvvel azután találkoztak, amikor James Cook 1768-ban elindult, hogy megkeresse a „nagy déli földet”. 1770. április 29-én ért partot az ország keleti partjainál, amit az előtte itt járt holland felfedezők Új-Hollandiának neveztek el. Cook kapitány is adott egy új nevet a területnek: Új-Dél- Wales, és - biztos, ami biztos - az új szerzeményt III. György örökségének nyilvánította. A hajón utazott Sir Joseph Banks botanikus is, aki nélkül az angol alattvalók semmit sem tudtak volna meg királyságuk új tagjáról. Néhány évvel a felfedezés után a növénykutatónak az a remek ötlete támadt, hogy itt lehetne megoldani az anyaország túlzsúfolt börtöneinek gondját.


Biztos siker, biztosnők a biciklin    Fotó: Reuters

Az ötletnek sikere lett. 1787. május 13-án indult, és 1788. január 18-án ki is kötött Az Első Flotta (The First Fleet) tizenegy hajója a Botany-öbölben. Arthur Phillip kapitány viszont elégedetlen volt elődje választásával, slamposnak titulálva a helyet - lehet, hogy igaza volt, ugyanis ma itt van a kontinens kőolajkikötője - északabbra ment. Itt talált egy neki tetsző öblöt, amit Sydney Cove-nak (cove, azaz szűk bejárattal rendelkező öböl) nevezett el: a mai Sydneyben ez a nemzetközi utasszállító hajók kikötője, és Circular Quay a neve. Eme utazást nagyban segítő belügyminisztert hívták Lord Sydneynek (1733-1800), aki később ennek a gyarmatnak a felügyelője lett. Döntését befolyásolták a környéken fakadó édesvizű források és egy tiszta vizű patak (ma Tank Stream). Az idők során a névből kikopott a „cove” szócska, így keletkezett a ma ismert név. 1788. január 26-án Phillip kapitány ünnepélyes zászlófelvonással megalapította az angol királyság Új-Dél-Walesi Gyarmatát.
Az első hajókon 1485-en érkeztek: 772 elítélt - 568 férfi, 191 nő és 13 gyerek -, 20 hivatalnok, 206 tengerész, akik közül 26-an feleséggel és 13 gyermekkel jöttek. Az angol korona megjelenése az őslakók életét is gyökeresen megváltoztatta, az új betegségek és a telepesek ellen vívott hiábavaló harcok alaposan megtizedelték őket. Csak az elmúlt években jutottak teljes körű állampolgársághoz és hagyományaik szabad ápolásához. A mostani olimpiai megnyitó előtt az utak mentén élő lánccal kívántak tiltakozni rossz sorsuk miatt.
Ettől függetlenül az új terület igen népszerű lett az új betelepülők körében. 1793-tól kezdtek érkezni az elsők, akik ezt szabad akaratukból tették. Addig is Sydneyt és környékét a fegyenceknek kellett lakhatóvá tenniük, és ez nem volt könnyű munka. Az újonnan érkezőknek az olcsó föld és a szinte ingyen dolgozó elítéltek adták a kellő lendületet a növekedésre. A fegyencekkel érkező hivatalnokok idővel gazdálkodni kezdtek, a rabok építették az utakat, csapolták a mocsarakat, irtották a vad növényzetet és törték fel a földeket. Lassan egy egész kis város alakult ki. Tizenkét évnyi munka után már sokkal biztosabb alapokon álltak. A környéken található homokkő lett a házak legfőbb alapanyaga, erről kapta a nevét a város történelmi központja, The Rocks, ahol szintén sok építményhez használták ezeket a sziklákat. Ez a város Sydney alapításának a helyszíne, és a mai Ausztrália legjelentősebb történelmi emlékhelye.
Szükség volt a rendfenntartásra is, mert a gyarmatnak nem volt saját pénzneme, amiben a költségeket megtéríthették volna. Ezt a szerepet a rum látta el egy ideig. A cukornádból készített ital rendkívül népszerű volt a fegyencek és őrizőik körében, ezért minden másnak - ruhának, ételnek, eszközöknek - az árát ehhez mérték. Természetesen a gyarmat sok behozatalra szorult, és ezekért is rumban fizetett. Így a rumkészítésnek a monopóliuma a kormányzóság kezébe került. (Eredetileg egyik fő feladatuk más európai hatalmak befolyásának a megakadályozása volt.) William Bligh kormányzó véget szeretett volna vetni a korrupt rumuralkodásnak, de a hivatalnokok fellázadtak ellene. Ez volt a rum-lázadás. Bligh nagy nehezen tudott csak elmenekülni és tájékoztatni az angol hatóságokat a valódi helyzetről. Ekkor, 1810-ben utazott ide egy új kormányzó, aki az egész lázadó sereget összepakoltatta, és visszaküldte az anyaországba. Lachlan Macquarie-nek hívták. Macquarie tíz éves kormányzása alatt virágzó várossá fejlődött a volt telep. Tízezer ember élt ekkor a gyarmaton, de életük teljesen átalakult. Megindultak a közmunkák. Kórházak, laktanyák, iskolák és bíróság létesült. Mindaz, ami ma Sydneyben kialakult, Macquarie vezetése alatt született, vagy terveiben szerepelt. Érdekes, hogy ebben nagy szerepe volt egy Angliában hamisításért elítélt fegyencnek is, Francis Greenway-nek. Greenway építész volt, tervei alapján épült sok középület, amiket azóta gondosan restauráltak, így még most is sok áll belőlük. 1822-ben a városnak már fő- és mellékutcái és szervezett rendőrsége is volt.
A telepesek által használt kétpennysek kicsit elavultak, ráadásul már a rum sem volt fizetőeszköz, így beindult a pennyhamisítás. Macquarie ennek is véget vetett azzal, hogy 1812-ben új pénzt vezetett be. Pontosabban nagy mennyiségű spanyol dollárt hozatott Indiából, és hogy a magán behozatalt megakadályozza, kilyukasztatta a pénzeket. El is nevezték lyukas dollárnak (Holey Dollar), így ért az első ausztrál pénz 5 fontsterlinget. A közepét sem hagyták veszni, ez lett a Dump, 15 penny értékben.
1840-ben véget vetettek a fegyencszállításoknak. Ezzel ugyan az olcsó munkaerő-beáramlás megszűnt, de nőtt a közbiztonság. Két évvel később Sydney hivatalosan is város lett. A lakosság létszáma rohamosan növekedett. Ebben nagy szerepe volt annak is, hogy aranyat találtak a közelben. 1850-ben kitört az aranyláz - mely 1849-ben már Kaliforniát is megrázta.
A városba ezzel a hullámmal érkeztek az első amerikai és kínai bevándorlók. 1890-ig folyamatos volt a növekedés. Ekkorra az oktatás is teljesen helyi lett. Ezekben az években kezdett kialakulni az ausztrál nemzeti érzés. 1901. január 1-én hat volt gyarmatból megalakult Ausztrália.
Sydney 1925-re egymillió lakossal metropolisszá nőtte ki magát. Egy évvel később kezdték a városi metró építését. A harmincas években nyitották meg az első hidat. 1963-ban már kétmillióan éltek itt. 1973-ban készült el a ma már Sydney jelképeként számon tartott operaház, a dán Jřrn Utzon építész munkája. Ma több mint négymillió ember éli mindennapjait a sokak által Ausztrália legvonzóbb és leginkább kozmopolita nagyvárosának tartott Sydneyben.