Vissza a tartalomjegyzékhez

Hechs László. Jeruzsálem
Alkotmányvita Izraelben

Izrael egyedülálló a demokratikus államok sorában azzal, hogy nem rendelkezik alkotmánnyal. Most Ehud Barak miniszterelnök kezdeményezésére megkezdődött egy alaptörvény szövegének összeállítása, amelyet a kormányfő szeretne egy éven belül elfogadtatni. Az állam világi intézményeit és jellegét erősítő kezdeményezéssel Barak szeretné többek között elérni, hogy ne csak az egyházi, de a polgári házasságkötés is választható legyen Izraelben.


A Sasz párt egyik híve tiltakozik a párt volt elnökének bebörtönzése ellen. Elutasítják a világi államot    Fotó: Reuters

Izrael sikertörténetét egysége alapozta meg. A múlt század végén meginduló politikai cionizmus gondolatához és gyakorlatához csatlakoztak bizonyos vallási irányzatok is, mert a cionizmus sikerében a megváltás tervének közbülső állomását látták. A valláson alapuló népiség gondolata pedig egységes nemzeti keretbe foglalta a nép askenázi és szefárdi, vallásos és világi részét egyaránt.
E vallási-nemzeti keret sokféle és különböző gondolkodású csoportot foglal magában. Gondoljuk csak meg, mekkora a különbség egy askenázi szekularizált és egy szefárdi vallásos értelmiségi között. Ám Izrael eddig gondosan ügyelt arra, hogy a nézet- és értékrendkülönbségek ne veszélyeztessék a nép és az ország puszta létezését. Az alkotmány gondolata már közvetlenül az államalapítás után felmerült. A világiak alkotmányon alapuló demokratikus államrendet követeltek, amelyben az állam és a vallás el vannak választva egymástól. A vallásos rétegek ezt élesen ellenezték. „Izraelnek van alkotmánya, és ez a Tanach” - jelentették ki.
A kérdést megvizsgáló Harari-bizottság végül is - figyelembe véve a realitásokat - úgy határozott, hogy a kérdést egyelőre leveszi a napirendről. Az alkotmányt lépcsőzetesen, fejezetenként kell megalkotni. E folyamat konszenzus hiányában igen lassan halad előre. Ez segített a nép, Izrael és a diaszpóra egységét megtartani. Amire a háborús veszélyhelyzetben alapvetően szükség is volt. Ezt erősítette az Izraelt körülvevő arab világ és a palesztinok nyílt ellenségessége. A külső veszély egyben is tartotta az országot, és így a belső, az értékrendkülönbségek háttérbe szorultak. Az 1967. évi hatnapos háború ebből a szempontból döntő változásokat indított el. Egyfelől a régi Izrael és Júda területének megszerzésével továbbra is igazolódott, hogy a politikai cionizmus a vallási megváltás nyomdokain halad, és ez az ország és népe egységét erősítette. Másfelől azonban a nem várt sikerek minimálisra csökkentették az arab világtól való veszélyérzetet.
Izrael háborús győzelmeinek alapvető tényezője volt, hogy egységesen lépett fel a palesztinokkal és az arab országokkal szemben, míg az ellenfél végzetes megosztottsága kudarcainak kovácsa lett. Ez a helyzet az oslói egyezmények aláírását követően gyökeresen megváltozott. Az Arafatnak nyújtott békejobb kettéosztotta az országot. A baloldal úgy határozott, hogy - a nép másik felének határozott bírálata ellenére - az országnak az arab világtól való veszélyeztetettsége megszűnt. A békekötéssel végre elérkezett az idő a döntésre: milyen formát öltsön a jövő Izraele. Az alkotmány feladata, hogy elválassza az államot a vallástól, és megteremtse a modern, demokratikus Izraelt, amely ily módon asszimilálódva az európai államokhoz, maga is normális alakulattá válik. Az alkotmány nemcsak lényeges eleme, de szimbóluma is ennek a folyamatnak. A fejlemény logikus láncszeme Oslónak, stratégiai jellegű döntés, amely jelen pillanatban alighanem véglegesítené Izrael megosztottságát, és így súlyos következményekkel járhatna.
Ezen felül azonban taktikai jelentőséggel is bír: Ehud Barak egyéves kormányzása után elveszítette többségét a knesszetben, koalíciós partnerei magára hagyták, jelöltje, Peresz az elnöki posztért folyó versenyben vereséget szenvedett, a palesztinokkal folytatandó tárgyalásokon olyan engedményeket tett, amelyek alapvetően fenyegetik Izrael puszta létezését. E meszszemenő lemondások árán sem tudott békeszerződést kicsikarni, mert Jeruzsálem kérdésében nem született megoldás. A szociális gondokat nem enyhítette, sőt hozzá sem kezdett azok orvoslásához. Az új választásokat - politikai elemzők szerint - még ebben az évben kiírják. Ehud Barak úgy tervezi, hogy ha sikerül megegyeznie a palesztinokkal, akkor nagyobb esélyekkel pályázhat az új választásokon. Ha azonban néhány héten belül kiderül, hogy a békefolyamat megfeneklik, akkor felhívja a Likudot, hogy - a Sinui, a Meretz és a Centrum pártjával együtt - csatlakozzon egy széles alapú kormányhoz, amely a társadalmi problémák polgári-szociális megoldása mellett egy alkotmány megalkotását tűzi ki célul. „Egy csónakban utazunk, és biztos vagyok abban, hogy maga Saron is teljes komolysággal mérlegeli majd komoly ajánlatomat” - hirdette meg Barak az új „világi” programját.
A Likud elnöke, Ariel Saron azonban visszautasította Barak felhívását. A párt nem csatlakozik a kormányhoz, mert Barak túlságosan nagy engedményeket tett a palesztinokkal folytatandó tárgyalásokon Jeruzsálem és a Jordán völgye tekintetében. „A miniszterelnöknek mennie kell” - mondta Saron. Mose Kacav köztársasági elnök is élesen támadta Barak polgári reformelképzelését. Az elnök az ügyvédi kamarában beszélt: „Vajon helyes lenne-e azt mondani, hogy 52 évig nem volt igazunk, és most ki kell javítanunk ezt, még akkor is, ha nincsen széles konszenzus ebben a kérdésben?” Ariel Saron pedig a knesszetben a vallásos pártok képviselői előtt fejtette ki álláspontját: „A Likud előnyben részesít egy széles körben elfogadott alkotmányt, de elutasítja az oktrojált törvény gondolatát.”
Barakot saját pártja is bírálta, mondván, hogy felhívása a Likud felé megnehezítheti a palesztinokkal való tárgyaláson a siker elérését. Más elemzők szerint nem kell komolyan venni Barak javaslatát, mert a kormányfő Jasszer Arafatnak kívánt jelezni: ha nem válik rugalmassá Jeruzsálem kérdésében, akkor a Likuddal lép szövetségre, amellyel pedig a palesztinok búcsút mondhatnak a megállapodásnak.
Barak mindenesetre hozzálátott, hogy elképzeléseit megvalósítsa. Előírásai alapján Jossi Beilin megbízott vallásügyi miniszter megkezdte a kormány vallásügyi minisztériumának a felszámolását. Ehud Barak tehát tovább szélesíti azt a szakadékot, amely már ma is elválasztja Izrael vallásos közönségét a világi baloldaltól.